Legfrissebb a Hard Rockon
Megjelent a Kollektív Alternatív Zeneműhely harmadik nagylemeze
A 2008 óta Budaörsön működő Kollektív Alternatív Zeneműhely – amely egy zeneiskola és egy zenekar közötti képzeletbeli tér közepére pozicionálja önmagát – kiadta harmadik albumát.
Sabaton – Budapesten is felvonultatják a legendákat
Öt év után újra Budapesten lép fel a Sabaton, a 2025-ös ‘Legends’ albumuk bemutatójának második körével az MVM Dome-ba is eljutnak 2027. május 1-jén.
„I can hear it screaming through the air”: Anthrax, Decapitated – Barba Negra, 2026. 06. 01.
Az Anthrax és a Decapitated is bebizonyította, hogy a sok évtizedes pályafutás ellenére is olyan energiával és magabiztossággal játszanak, amely miatt fellépéseik ma is kihagyhatatlanok!
Deep Purple – Ördögi új nótát mutatott be a zenekar
A Deep Purple ma bemutatott Diablo című új kislemezén a Grammy-díjas gitáros-énekes, Keith Urban folytat gitárpárbajt Simon McBride-dal. A vasárnap esti klippremierig egy rövid beszélgetést hallhatnak a rajongók a zenekarral, a premier alatt pedig Roger Glover válaszol a kérdésekre. Koncert októberben.
Legutóbbi kommentek
- Herr Wolf on Vikidál Gyula: Maradsz, aki voltál (újrakiadás 2026): “Amúgy valaki mondja már meg, hogy hová lettek a hozzászólások másoktól??? Hol vannak és MIÉRT nem irnak???” máj 26, 20:02
- on Vikidál Gyula: Maradsz, aki voltál (újrakiadás 2026): “Parádés kiadvány! Vajon mikor jön ki egy DINAMIT és P.BOX koncert kiadvány??? Ilyen még nincs, sajnos!!! Remélem még megérem az…” máj 26, 20:00
- on Metallica – Júniusban érkezik a bővített ’ReLoad’: “2003-tól, nem tudtam velük igazán mit kezdeni…” máj 5, 14:01
- on Tim Ripper Owens – Még egy Judas Priest-buli Magyarországon: “Hoppá!!! Egy újabb parádés hír!!! A setlista káprázatos!!! Azonnal jegyet kell vennem!!! Köszi a szervezőknek!!!” márc 21, 18:47
- on Judas Priest – Megrengetik a Budapest Arénát: “Ami viszont NAGYON SZOMORÚ, hogy a Hardrock MIÉRT NEM??????? emlékezik meg PHIL CAMPBELL-ről, a VILÁGKLASSZIS MOTÖRHEAD GITÁROSÁRÓL?????!!!!! Sajnos Március 14-én…” márc 20, 19:56
Tábor Fesztivál – Iron Maiden-program és Charlie is érkezik
Alig pár nappal az első nemzetközi sztár után újabb nevekkel és napi bontással jelentkeztek a Tábor Fesztivál szervezői. Ezek szerint Blaze Bayley, Ronnie Romero, Gus G és Charlie is fellép.
Még a csapból is Metallica folyik
Május 9-én, Görögországban kezdődött a Metallica aktuális európai turnéja. A koncertek körüli zsongás mellett persze a ’ReLoad’ bővített verzióját is népszerűsítik, a díszdobozos változatot Jason Newsted bonthatta ki elsőnek.
Jelusick – Újra az Asphalt Horsemennel közösen lépnek fel
Ugyanaz, de mégis más. Hacsak nincs jegyed a BL-döntőre, ott a helyed az Analog Music Hallban május 30-án, ahol a Jelusick és az Asphalt Horsemen megismétli 2024-es közös produkcióját. Csak persze még frissebben, még dögösebben.
Lázálomban a Haken
A régebben hat tagot számláló Haken létszáma négyre fogyatkozott. A jelenlegi – basszusgitáros és második gitáros nélküli – felállás folytatja a munkát, három év után új dallal jelentkeztek.
Ricky Martin ötödször Magyarországon
Ricky Martin újra elhozza a Budapest Arénába vérpezsdítő slágereit, július 6-án a nyár egyik legforróbb hangulatú popkoncertjére készülhetünk.
Tankcsapda – Nemzetközi vizekről erősítettek
A Tankcsapda új gitárosa Vörös Attila!
Tavaly márciusban lépett ki a Tankok kötelekéből Sidi, Lukács Laci és Fejes Tomi közel egy év után találta meg a banda harmadik tagját.
Gary Moore-Emlékest – Nem félünk a tizenhármas számtól!
Április 4-én, Gary Moore születésnapján idén is itt lesz Tommy Johansson (ex-Sabaton), de Ben Poole és az Amerikában sikeres pályát befutó Tommy Katona is Vámos Zsolt és Somogyi Remig mellett a 13. Gary Moore-Emlékesten.
Myrath – Még egy dal a belső vívódásról
Már a negyedik előzetest mutatta be márciusban megjelenő új albumáról a Myrath, amelynek magyarországi premierje április 14-én, a Dürer Kertben lesz.
Primus – 15 év után újra Magyarországon
A Primus 42 éves története során eddig egyetlen egyszer járt Magyarországon. A 2011-es VOLT-fellépés után végre eljött az idő, hogy az őrült zseninek számító Les Claypool és kultikus zenekara rászabaduljon augusztus 4-én a Barba Negra közönségére.
Jim Gilmour – Születésnap a Saga-családban
A Saga-billentyűs Jim Gilmour ma 68 éves, isten éltesse a prog világ nagyszerű művészét!
Irigy Hónaljmirigy – Már csak néhány jegy maradt a Best Of Mirigy show-ra
35. születésnapi buliját tartja az Irigy Hónaljmirigy az MVM Dome-ban február 28-án. Ha még nincs meg rá a jegyed, húzz bele az utolsó darabokért!
Bruce Dickinson beugrott egy dalra a tegnapi Smith/Kotzen-koncerten
Az Iron Maiden-frontember Bruce Dickinson nemcsak szimplán felbukkant Adrian Smith és Richie Kotzen bandájának tegnapi koncertjén, hanem színpadra is állt velük.
Royal Hunt – 2008 után újra Mark Boalsszal Budapesten
A Royal Hunt júliusban újra az Analog Music Hall színpadára lép, mégpedig Mark Boalsszal a mikrofonnál, akit Yngwie Malmsteen, a Ring Of Fire, a ‘Genius’ rockopera, és számos egyéb projekt énekeseként ismerhetünk, többek közt 2 lemez erejéig a Royal Huntban is megfordult.
Accept – Az 50 éves jubileumi turné Budapestet is érinti
Az Accept-konvoj 2026 végén nagyszabású európai turnéval ünnepli fennállásának 50. évfordulóját, december 6-án gördülnek be a Barba Negrába. A körút különleges vendége a Dynazty és a Tailgunner.
Királylányok a fekete szivárvány alatt: Hooligans 30 – Papp László Budapest Sportaréna, 2026. 02. 14.
A Hooligans 31 dalon át utazva jutott el a Kendőzetlen igazságtól a Hotel Mámorig ezen az ünnepélyes, nosztalgikus, pörgős, izgalmas, meglepetésekben bővelkedő koncerten. Örülök, hogy velük és úgy tízezer rajongóval együtt ünnepelhettem!
Arch Enemy – Itt a Lauren Harttal készült első dal
A napok óta tartó találgatások után ma végre megtudtuk, ki az Arch Enemy új énekesnője. Michael Amotték Lauren Harttal folytatják a munkát, megjelent a vele készült új videó, nyáron klubturnén mutatkozik be az új felállás.
A 25 éves Simple Plan Budapesten
A Simple Plan tavaly ünnepelte 25. születésnapját, ennek alkalmából ősszel Európába jönnek a ‘Bigger Than You Think!’ turnéval. Budapesten a szülinapi punkzsúrra október 21-én várnak mindenkit a Barba Negrába, ahol a Neck Deep és Charlotte Sands lép fel előttük.
Tömegenergia, amit nem lehet egy streamen átélni: Sylosis, Revocation – Barba Negra, 2026. 01. 30.
Aki a Sylosist megnézte, nemcsak egy jó koncertet kapott, hanem egy üresjáratmentes, klubszagú, mégis profin összekalapált világszínvonalú headliner show-t. A Revocation szettjében nem csupán a technikai tudás, hanem a nyers erő, a sötét atmoszféra és az agresszió találkozott egyetlen lélegzetelállító élményben.
Ismerős Arcok – Színészlegendák előtt tisztelegnek
Az Ismerős Arcok ’Ecce Homo’ című új albumának egyik dalához, a Búcsúhoz készült kisfilm tisztelgés a tragikusan korán eltávozott magyar színészek emléke előtt.
Neal Morse Band – Dal a spirituális újjászületésről
A Neal Morse és Mike Portnoy nevével fémjelzett Neal Morse Band leszállította a jövő héten megjelenő album legújabb kislemezdalát, amely már-már AOR-ba hajló tétel a komoly témája ellenére.
Hobo – Úton lenni boldogság
A ma 81. születésnapját ünneplő Hobo művészi pályáját bemutató Úton lenni boldogság című film hivatalos premierje ma 21 órakor lesz a Duna TV-n.
Masterplan – Kövesd a fényt
Rég hallottunk Roland Grapow (ex-Helloween) szupergroupjáról. Most viszont több meglepetéssel is szolgálnak: Európa-turnéjukat a Chase The Light kislemezdallal vezetik fel, a júniusban megjelenő anyagot pedig a metál világában újdonságnak számító KiTAlbum formátumban is megjelentetik.
Jinjer – A modern metál koronázatlan királynője ismét a Barba Negrában
Jinjer február 16-án 13. alkalommal áll magyarországi színpadra, a Barba Negrában megrendezésre kerülő hétfői koncert vendége az Unprocessed és a Textures.
The Flower Kings – „Semmi szemfényvesztés, csak zene”
A ’Live In Europe 2023’ után a Flower Kings ismét egy szerzői kiadású koncertfelvétellel jelentkezett. A tavaly májusban, Stockholmban felvett anyag CD-n már kapható, a Construction Records kiadásában pedig vinylen is kijön májusban.
Road – Szombaton startol a tavaszi turné
A Road február 14-én elővételben telt házas bulival nyitja tízállomásos tavaszi koncertkörútját a szombathelyi Végállomás Klubban, a turné legnagyobb show-ja a Barba Negrában lesz március 7-én.
Joe Bonamassa – B.B. King’s Blues Summit 100
Joe Bonamassa nagyszabású emlékalbuma B.B. King előtt tiszteleg, az anyag producere Josh Smith, a 32 átiraton 44 neves zenész és énekes közreműködik.
Big Big Train – Megjelent a ‘Woodcut’
Megjelent a Big Big Train történetének első konceptalbuma, a ’Woodcut’. Nick D’Virgilio segítségével a fizikai változatok tartalmával is megismerkedhetünk.
Amaranthe – Káoszelmélettel érkeznek Budapestre
Új dallal jelentkezett az éppen Európában turnézó Amaranthe, akik márciusban Budapesten is fellépnek az Epica és Charlotte Wessels társaságában.
Elhunyt Brad Arnold
47 éves korában alulmaradt súlyos betegségével vívott harcában Brad Arnold, a 3 Doors Down alapító énekese.
A Twisted Sister lemondja 50. évfordulós jubileumi turnéját
Dee Snider, a Twisted Sister énekese váratlanul bejelentette, hogy egészségügyi okok miatt visszavonul. „Nem akarok korábbi önmagam árnyéka lenni” – mondta. A többiek még nem adták fel teljesen…
Puscifer – Sötét electro-goth dalfolyam az új lemezen
Maynard James Keenan a Tool álláshalmozó énekese, aki – többek között – a Puscifer frontembere is mellékfoglalkozásban 2003 óta. A banda ma adta ki az ötödik albumát.
Ayreon – Májusban megjelenik a 30 éves jubileumi koncert felvétele
A tavaly szeptemberi monstre koncertsorozattal a hollandiai Tilburg lett az Ayreon világának fővárosa. Május végén bárki átélheti az előadások élményét, ugyanis a Mascot Label Group ’30th Anniversary – An Amazing Flight Through Time’ címmel kiadja az esemény kép- és hanganyagát.
Voivod – Nyáron visszatérnek Budapestre
A 44 éve aktív Voivod a mai napig a metálszcéna egyik legegyedibb zenekara, hatásuk a műfajra vitathatatlan. Július 14-én az Analog Music Hallban lépnek fel, ez lesz a 10. budapesti koncertjük.
Myrath – Videó készült az új dalhoz
Az új Myrath-album legutóbbi előzeteséhez ma este hivatalos klipet is közzétettek. A zenekar április 14-én a Dürerben lép fel a magyar Roses Of Thieves felvezetésével.
Anthrax – Másfél év után ismét Budapesten
Az Anthrax személyében a Concerto Music újabb nagyágyú érkezését jelentette be, június 1-én a Barba Negrában láthatjuk a thrash metal legendát.
Eric Johnson – Első alkalommal lép fel Magyarországon
Eric Johnson hihetetlen karrierje következő állomásaként egy évtized után visszatér Európába, a magyar közönség július 13-án hallhatja először lehengerlő játékát, az Akvárium Klubban lép fel.
Hooligans – 30 év esszenciája a Budapest Arénában
Jövő szombaton Hooligans-nagykoncert a Budapest Arénában, három évtized esszenciája szólal meg a színpadon egy grandiózus show keretében. A Broadway jegytérképén egyre kevesebb a „zöld folt”!
Anette Olzon Nightwish-dalokkal szórakoztat
Nyáron Európa-turnéra indul Anette Olzon, mégpedig a vele készült 2 Nightwish-albumra épülő műsorral. A turnéplakát szerint Budapesten is fellép augusztus 8-án.
John Corabi – Szólóban is megmutatkozik
Április 30-án új, saját zenekarával érkezik Budapestre John Corabi, a Dead Daisies énekese, aki az Analog Music Hallban mutatja be az április 24-én érkező ’New Day’ című albumát a The Great Alone társaságában.
Geoff Tate’s Operation Mindcrime – Az A38-on, még egyszer, utoljára
Az ’Operation: Mindcrime’ lezáró darabját és egy különleges turnét ígér 2026-ra Geoff Tate. A Queensrÿche egykori énekese április 15-én még egyszer, utoljára előadja teljes egészében a legendás albumot az A38 Hajón is, nyáron pedig jön a 3. rész lemezen.
Elhunyt Fenyő Miklós
Fenyő Miklós közösségi oldalán ma reggel tették közzé a szomorú hírt, életének 79. évében elhunyt a magyar rock and roll meghatározó alakja.
Elhunyt Kőszegi Imre
Kőszegi Imre, a magyar jazz megkerülhetetlen dobosikonja 81 éves korában távozott az égi zenekarba.
Axel Rudi Pell – Józan ész, ne hagyj el!
Sanity címmel jelent meg Axel Rudi Pell zenekarának második kislemezdala a március 20-án megjelenő ‘Ghost Town’-ról. A budapesti fellépés április 3-i dátuma hamarabb volt meg, mint a lemez megjelenési ideje.
Csontig hatoló élmény: Alter Bridge, Daughtry, Sevendust – Barba Negra, 2026. 01. 28.
A szerda este fénypontja számomra az Alter Bridge volt, de üdítően hatott a Sevendust lehengerlő lazasága a felvezetésben, a Daughtry pedig dinamikus slágereivel okozott „rendszerszintű sokkot”.
Legfrissebb a Hard Rockon
Jelusick – Újra az Asphalt Horsemennel közösen lépnek fel
Ugyanaz, de mégis más. Hacsak nincs jegyed a BL-döntőre, ott a helyed az Analog Music Hallban május 30-án, ahol a Jelusick és az Asphalt Horsemen megismétli 2024-es közös produkcióját. Csak persze még frissebben, még dögösebben.
Lázálomban a Haken
A régebben hat tagot számláló Haken létszáma négyre fogyatkozott. A jelenlegi – basszusgitáros és második gitáros nélküli – felállás folytatja a munkát, három év után új dallal jelentkeztek.
Vikidál Gyula: Maradsz, aki voltál (újrakiadás 2026)
Vikidál Gyula második szólólemeze nem egy P.Mobil-album, ez egy különleges „zenei időkapszula”, ami a 70-es évek végének rockzenéjét örökítette meg a 80-as évek végének „klasszik” hangzásában, professzionális zenészekkel, hangmérnökkel, akik talán kicsit másképp értelmezték ezt a zenét, mint azok, akik alkották.
F.O.System – Négy évtizedes utazás vinylen
A Mátyás Attila által vezetett F.O.System különleges kiadvánnyal ünnepli 40 éves fennállását. Az ’Utazás’ címmel megjelent vinyllemezen nemcsak új dalokat hallhatunk, hanem régi szerzemények újragondolt verzióit is.
Devin Townsend – Két új dal egy klipben
A teátrális elemek még nagyobb hangsúlyt kapnak Devin Townsend új lemezének felvezetésében, a Prepare For War · The Big Snit című dalokhoz készült videóval és a két friss tétel nagyzenekari verziójával ismerkedhetünk meg.
Electric Callboy – Kész az új lemez
Az amerikai turné előtt végzett az új lemez felvételeivel az Electric Callboy, akik a címadó után egy élőszereplős, animációs filmmel jelentkeztek.
Anthrax – Új dal érkezett a budapesti koncert előtt
Az Anthrax új, elsöprő energiájú dala június 1-én élőben is elhangzik a Barba Negrában, Scott Ianék előtt a Decapitated melegíti be a közönséget. Az It’s For The Kids a szeptemberben megjelenő ’Cursum Perficio’ album első kislemezdala.
Lenny Kravitz – Útonálló szerelem
Lenny Kravitz, aki 2 év után visszatér Budapestre 2026-os turnéjával, annak a De’Wayne-nek új klipjében, a Highway Robberyben tűnt fel, aki a vendég fellépő lesz augusztus 2-án a Budapest Arénában.
Bruce Soord – Gyász, emlékezés és továbblépés az új albumon
Megjelent a Pineapple Thief frontembere és kreatív motorja, Bruce Soord új szólóalbuma, amelyben a poszt-progresszív szcéna karakteres figurája ezúttal legszemélyesebb és legsebezhetőbb oldalát mutatja meg.
Bródy János-életműkoncert a Sziget mínusz 1-ik napján
Bródy János tiszteletére 6 órás életműkoncertet terveznek a Sziget Fesztiválon augusztus 9-én, melyen kortársai, Szörényi Levente, Tolcsvay László, Koncz Zsuzsa mellett olyan rockzenészek is feltűnnek, mint Presser Gábor, Hobo, Charlie, Deák Bill Gyula, Kiss Tibor (Quimby), Lovasi András (Kispál és a Borz, Kiscsillag) és az Ivan & The Parazol.
Flea: Honora
A Red Hot Chili Peppers-basszer Flea megmutatta tehetségét, kreativitását trombitán, jazzhatásoktól hemzsegő első szólóalbumán. Zenéje nem könnyed, mégis megéri a ráfordított időt, mert a feltárulkozó dallamok, a hangszerek rezdülései igazi analóg élményt adnak. Nem egyszeri hallgatásra alkotott mű, olyan zenekedvelőknek való, akik nem zárkóznak el a jazz világától.
Takáts Tamás Dirty Blues Band – Első alkalommal vinylen a második lemez
Folytatódik a Takáts Tamás Dirty Blues Band lemezeinek újra kiadása, ezúttal a Bakelitfutárnak köszönhetően lesz holnaptól elérhető kétféle vinyl verzióban a ’2’.
Bryan Adams – Budapesten is bevállalja az ütéseket
Telt házas 2024-es koncertje után Bryan Adams legújabb, ‘Roll With The Punches’ elnevezésű turnéjával tér vissza Budapestre, de az új lemez dalai mellett garantáltan együtt énekelhetjük majd a legnagyobb slágereit is december 16-án, az MVM Dome-ban.
Neal Morse Band – Spirituális zenei utazás 14 dalban
Ma megjelent a Neal Morse Band ötödik albuma. Neal Morse és Mike Portnoy zenekarának új konceptanyaga a belső béke küzdelmes megtalálásáról szól a rájuk annyira jellemző epikus progresszív zenei környezetbe ágyazva.
Ricky Martin ötödször Magyarországon
Ricky Martin újra elhozza a Budapest Arénába vérpezsdítő slágereit, július 6-án a nyár egyik legforróbb hangulatú popkoncertjére készülhetünk.
Tankcsapda – Nemzetközi vizekről erősítettek
A Tankcsapda új gitárosa Vörös Attila!
Tavaly márciusban lépett ki a Tankok kötelekéből Sidi, Lukács Laci és Fejes Tomi közel egy év után találta meg a banda harmadik tagját.
Gary Moore-Emlékest – Nem félünk a tizenhármas számtól!
Április 4-én, Gary Moore születésnapján idén is itt lesz Tommy Johansson (ex-Sabaton), de Ben Poole és az Amerikában sikeres pályát befutó Tommy Katona is Vámos Zsolt és Somogyi Remig mellett a 13. Gary Moore-Emlékesten.
Myrath – Még egy dal a belső vívódásról
Már a negyedik előzetest mutatta be márciusban megjelenő új albumáról a Myrath, amelynek magyarországi premierje április 14-én, a Dürer Kertben lesz.
Primus – 15 év után újra Magyarországon
A Primus 42 éves története során eddig egyetlen egyszer járt Magyarországon. A 2011-es VOLT-fellépés után végre eljött az idő, hogy az őrült zseninek számító Les Claypool és kultikus zenekara rászabaduljon augusztus 4-én a Barba Negra közönségére.
Jim Gilmour – Születésnap a Saga-családban
A Saga-billentyűs Jim Gilmour ma 68 éves, isten éltesse a prog világ nagyszerű művészét!
Irigy Hónaljmirigy – Már csak néhány jegy maradt a Best Of Mirigy show-ra
35. születésnapi buliját tartja az Irigy Hónaljmirigy az MVM Dome-ban február 28-án. Ha még nincs meg rá a jegyed, húzz bele az utolsó darabokért!
Bruce Dickinson beugrott egy dalra a tegnapi Smith/Kotzen-koncerten
Az Iron Maiden-frontember Bruce Dickinson nemcsak szimplán felbukkant Adrian Smith és Richie Kotzen bandájának tegnapi koncertjén, hanem színpadra is állt velük.
Royal Hunt – 2008 után újra Mark Boalsszal Budapesten
A Royal Hunt júliusban újra az Analog Music Hall színpadára lép, mégpedig Mark Boalsszal a mikrofonnál, akit Yngwie Malmsteen, a Ring Of Fire, a ‘Genius’ rockopera, és számos egyéb projekt énekeseként ismerhetünk, többek közt 2 lemez erejéig a Royal Huntban is megfordult.
Accept – Az 50 éves jubileumi turné Budapestet is érinti
Az Accept-konvoj 2026 végén nagyszabású európai turnéval ünnepli fennállásának 50. évfordulóját, december 6-án gördülnek be a Barba Negrába. A körút különleges vendége a Dynazty és a Tailgunner.
Királylányok a fekete szivárvány alatt: Hooligans 30 – Papp László Budapest Sportaréna, 2026. 02. 14.
A Hooligans 31 dalon át utazva jutott el a Kendőzetlen igazságtól a Hotel Mámorig ezen az ünnepélyes, nosztalgikus, pörgős, izgalmas, meglepetésekben bővelkedő koncerten. Örülök, hogy velük és úgy tízezer rajongóval együtt ünnepelhettem!
Arch Enemy – Itt a Lauren Harttal készült első dal
A napok óta tartó találgatások után ma végre megtudtuk, ki az Arch Enemy új énekesnője. Michael Amotték Lauren Harttal folytatják a munkát, megjelent a vele készült új videó, nyáron klubturnén mutatkozik be az új felállás.
A 25 éves Simple Plan Budapesten
A Simple Plan tavaly ünnepelte 25. születésnapját, ennek alkalmából ősszel Európába jönnek a ‘Bigger Than You Think!’ turnéval. Budapesten a szülinapi punkzsúrra október 21-én várnak mindenkit a Barba Negrába, ahol a Neck Deep és Charlotte Sands lép fel előttük.
Tömegenergia, amit nem lehet egy streamen átélni: Sylosis, Revocation – Barba Negra, 2026. 01. 30.
Aki a Sylosist megnézte, nemcsak egy jó koncertet kapott, hanem egy üresjáratmentes, klubszagú, mégis profin összekalapált világszínvonalú headliner show-t. A Revocation szettjében nem csupán a technikai tudás, hanem a nyers erő, a sötét atmoszféra és az agresszió találkozott egyetlen lélegzetelállító élményben.
Ismerős Arcok – Színészlegendák előtt tisztelegnek
Az Ismerős Arcok ’Ecce Homo’ című új albumának egyik dalához, a Búcsúhoz készült kisfilm tisztelgés a tragikusan korán eltávozott magyar színészek emléke előtt.
Neal Morse Band – Dal a spirituális újjászületésről
A Neal Morse és Mike Portnoy nevével fémjelzett Neal Morse Band leszállította a jövő héten megjelenő album legújabb kislemezdalát, amely már-már AOR-ba hajló tétel a komoly témája ellenére.
Hobo – Úton lenni boldogság
A ma 81. születésnapját ünneplő Hobo művészi pályáját bemutató Úton lenni boldogság című film hivatalos premierje ma 21 órakor lesz a Duna TV-n.
Masterplan – Kövesd a fényt
Rég hallottunk Roland Grapow (ex-Helloween) szupergroupjáról. Most viszont több meglepetéssel is szolgálnak: Európa-turnéjukat a Chase The Light kislemezdallal vezetik fel, a júniusban megjelenő anyagot pedig a metál világában újdonságnak számító KiTAlbum formátumban is megjelentetik.
Jinjer – A modern metál koronázatlan királynője ismét a Barba Negrában
Jinjer február 16-án 13. alkalommal áll magyarországi színpadra, a Barba Negrában megrendezésre kerülő hétfői koncert vendége az Unprocessed és a Textures.
The Flower Kings – „Semmi szemfényvesztés, csak zene”
A ’Live In Europe 2023’ után a Flower Kings ismét egy szerzői kiadású koncertfelvétellel jelentkezett. A tavaly májusban, Stockholmban felvett anyag CD-n már kapható, a Construction Records kiadásában pedig vinylen is kijön májusban.
Road – Szombaton startol a tavaszi turné
A Road február 14-én elővételben telt házas bulival nyitja tízállomásos tavaszi koncertkörútját a szombathelyi Végállomás Klubban, a turné legnagyobb show-ja a Barba Negrában lesz március 7-én.
Joe Bonamassa – B.B. King’s Blues Summit 100
Joe Bonamassa nagyszabású emlékalbuma B.B. King előtt tiszteleg, az anyag producere Josh Smith, a 32 átiraton 44 neves zenész és énekes közreműködik.
Big Big Train – Megjelent a ‘Woodcut’
Megjelent a Big Big Train történetének első konceptalbuma, a ’Woodcut’. Nick D’Virgilio segítségével a fizikai változatok tartalmával is megismerkedhetünk.
Amaranthe – Káoszelmélettel érkeznek Budapestre
Új dallal jelentkezett az éppen Európában turnézó Amaranthe, akik márciusban Budapesten is fellépnek az Epica és Charlotte Wessels társaságában.
Elhunyt Brad Arnold
47 éves korában alulmaradt súlyos betegségével vívott harcában Brad Arnold, a 3 Doors Down alapító énekese.
A Twisted Sister lemondja 50. évfordulós jubileumi turnéját
Dee Snider, a Twisted Sister énekese váratlanul bejelentette, hogy egészségügyi okok miatt visszavonul. „Nem akarok korábbi önmagam árnyéka lenni” – mondta. A többiek még nem adták fel teljesen…
Puscifer – Sötét electro-goth dalfolyam az új lemezen
Maynard James Keenan a Tool álláshalmozó énekese, aki – többek között – a Puscifer frontembere is mellékfoglalkozásban 2003 óta. A banda ma adta ki az ötödik albumát.
Ayreon – Májusban megjelenik a 30 éves jubileumi koncert felvétele
A tavaly szeptemberi monstre koncertsorozattal a hollandiai Tilburg lett az Ayreon világának fővárosa. Május végén bárki átélheti az előadások élményét, ugyanis a Mascot Label Group ’30th Anniversary – An Amazing Flight Through Time’ címmel kiadja az esemény kép- és hanganyagát.
Voivod – Nyáron visszatérnek Budapestre
A 44 éve aktív Voivod a mai napig a metálszcéna egyik legegyedibb zenekara, hatásuk a műfajra vitathatatlan. Július 14-én az Analog Music Hallban lépnek fel, ez lesz a 10. budapesti koncertjük.
Myrath – Videó készült az új dalhoz
Az új Myrath-album legutóbbi előzeteséhez ma este hivatalos klipet is közzétettek. A zenekar április 14-én a Dürerben lép fel a magyar Roses Of Thieves felvezetésével.
Anthrax – Másfél év után ismét Budapesten
Az Anthrax személyében a Concerto Music újabb nagyágyú érkezését jelentette be, június 1-én a Barba Negrában láthatjuk a thrash metal legendát.
Eric Johnson – Első alkalommal lép fel Magyarországon
Eric Johnson hihetetlen karrierje következő állomásaként egy évtized után visszatér Európába, a magyar közönség július 13-án hallhatja először lehengerlő játékát, az Akvárium Klubban lép fel.
Hooligans – 30 év esszenciája a Budapest Arénában
Jövő szombaton Hooligans-nagykoncert a Budapest Arénában, három évtized esszenciája szólal meg a színpadon egy grandiózus show keretében. A Broadway jegytérképén egyre kevesebb a „zöld folt”!
Anette Olzon Nightwish-dalokkal szórakoztat
Nyáron Európa-turnéra indul Anette Olzon, mégpedig a vele készült 2 Nightwish-albumra épülő műsorral. A turnéplakát szerint Budapesten is fellép augusztus 8-án.
John Corabi – Szólóban is megmutatkozik
Április 30-án új, saját zenekarával érkezik Budapestre John Corabi, a Dead Daisies énekese, aki az Analog Music Hallban mutatja be az április 24-én érkező ’New Day’ című albumát a The Great Alone társaságában.
Geoff Tate’s Operation Mindcrime – Az A38-on, még egyszer, utoljára
Az ’Operation: Mindcrime’ lezáró darabját és egy különleges turnét ígér 2026-ra Geoff Tate. A Queensrÿche egykori énekese április 15-én még egyszer, utoljára előadja teljes egészében a legendás albumot az A38 Hajón is, nyáron pedig jön a 3. rész lemezen.
Legutóbbi kommentek
- on Vikidál Gyula: Maradsz, aki voltál (újrakiadás 2026): “Amúgy valaki mondja már meg, hogy hová lettek a hozzászólások másoktól??? Hol vannak és MIÉRT nem irnak???” máj 26, 20:02
- on Vikidál Gyula: Maradsz, aki voltál (újrakiadás 2026): “Parádés kiadvány! Vajon mikor jön ki egy DINAMIT és P.BOX koncert kiadvány??? Ilyen még nincs, sajnos!!! Remélem még megérem az…” máj 26, 20:00
- on Metallica – Júniusban érkezik a bővített ’ReLoad’: “2003-tól, nem tudtam velük igazán mit kezdeni…” máj 5, 14:01
- on Tim Ripper Owens – Még egy Judas Priest-buli Magyarországon: “Hoppá!!! Egy újabb parádés hír!!! A setlista káprázatos!!! Azonnal jegyet kell vennem!!! Köszi a szervezőknek!!!” márc 21, 18:47
- on Judas Priest – Megrengetik a Budapest Arénát: “Ami viszont NAGYON SZOMORÚ, hogy a Hardrock MIÉRT NEM??????? emlékezik meg PHIL CAMPBELL-ről, a VILÁGKLASSZIS MOTÖRHEAD GITÁROSÁRÓL?????!!!!! Sajnos Március 14-én…” márc 20, 19:56
Kritikák
The Trousers: Necessary Evil
A sötét tematika ellenére élvezet volt hallgatni a The Trousers új stúdióanyagát, hozzák a tőlük várható színvonalat. El kellene őket csípni élőben a Robotban december 27-én…
Dream Theater: Quarantième: Live À Paris
Sok évet vártam egy ilyen minőségű koncertfilmre a Dream Theatertől. Egyszerűen hátradőltem és minden percét élveztem annak, amit láthattam és hallhattam.
Twisters: The Album
A ‘Twisters’ 29 szerzeménye a kortárs countrymuzsika esszenciája, a tradíciókat tisztelve, mégis aktuális hangzással, élvezetes módon tárja elénk az egykori vadnyugat zenei örökségét. Szórakoztató kitekintés a rockzene világából.
David Gilmour: Live At The Circus Maximus
David Gilmour komolyan vette a „lemezbemutató koncert” elnevezést, a teljes ‘Luck And Strange’ lemezt eljátszotta legutóbbi turnéján – persze számos Pink Floyd-klasszikus társaságában –, és ennek gyönyörű lenyomata a ‘Live At The Circus Maximus’ koncertfelvétel, melynek Blu-ray verziója igazán sok meglepetést tartogat vásárlójának.
Amorphis: Borderland
Az Amorphis legfrissebb anyaga újra megerősíti, hogy a zenekar továbbra is az egyik legfontosabb és legmegbízhatóbb név a melodic metal világában annak ellenére, hogy a lemezt nem a radikális újítás, hanem a kiforrott önazonosság jellemzi.
Interjúk

„Ez egy kísérleti játszótér, minden megengedett” – Miniinterjú Pócsi Pistivel, a Hét Jel megálmodójával
Pócsi István nemcsak a Barba Negra programigazgatója, hanem a Hét Jel nevű projekt alapítója is, amelyben tucatnyi élvonalbeli rockzenésszel álmodja tovább egykori zenészélményeit. Az Áldozni készül című friss szerzemény kapcsán a régen beígért második albumra is rákérdeztünk.

„Akármit csinálsz, szeretni is, utálni is fogják” – Interjú Lzzy Hale-lel, a Halestorm frontemberével
A novemberi koncert előtt ProblemChild kollégánknak lehetősége volt beszélgetni Lzzy Hale-lel, a Halestorm énekes-gitárosa régi ismerősként üdvözölte riporterünket.

Barba Negra – Az őszi nagy bulikat már az új helyen rendezik meg
Október közepétől már Csepelre kell utaznunk, ha a Barba Negrába akarunk menni koncertre. Úgy tűnik, hogy a csepeli Barba Negra Red Stage premierje az október 16-i Arch Enemy-Behemoth-Carcass-Unto Others fesztiválja lesz.

Ian Gillan – „Nem unatkozom!”
Javában zajlik a Deep Purple turnéja, ahol Simon McBride helyettesíti Steve Morse-t a gitáros poszton. Ian Gillan a legújabb tapasztalatairól mesélt egy interjúban, amelyből néhány érdekes részletet kiragadtunk.

„Az Iron Maiden sokat tanult tőlünk”: Interjú Glenn Tiptonnal
A járványügyi halasztások miatt a Judas Priestnek 2022-ig kellett várnia, hogy végre turnéval ünnepelje fennállásának 50. évfordulóját. Tavaly ősszel megjelent egy gigantikus box-set kiadvány (’50 Heavy Metal Years Of Music’) 42 CD-vel, benne az összes Priest-albummal és csemegékkel. Bár Glenn Tipton a betegsége miatt csak alkalmanként jelenik meg a színpadon, a háttérben gőzerővel dolgozik az új dalokon. Erről és még sok minden másról is beszélt az Ultimate Classic Rocknak adott interjúban.

„Művészként követned kell a víziódat, különben fekélyt kapsz, a fekély pedig megöli a kreativitást”: Interjú Tobias Sammettel az új Avantasia-lemez kapcsán
Nyáron kerül a boltokba az Avantasia kilencedik stúdióalbuma. A metálopera honlapján megjelent egy rövid interjú Tobias Sammettel, melyben elárulja az új album címét, és sok személyes dolgot is az anyaggal kapcsolatban.
Koncertbeszámolók

Királylányok a fekete szivárvány alatt: Hooligans 30 – Papp László Budapest Sportaréna, 2026. 02. 14.
A Hooligans 31 dalon át utazva jutott el a Kendőzetlen igazságtól a Hotel Mámorig ezen az ünnepélyes, nosztalgikus, pörgős, izgalmas, meglepetésekben bővelkedő koncerten. Örülök, hogy velük és úgy tízezer rajongóval együtt ünnepelhettem!

Tömegenergia, amit nem lehet egy streamen átélni: Sylosis, Revocation – Barba Negra, 2026. 01. 30.
Aki a Sylosist megnézte, nemcsak egy jó koncertet kapott, hanem egy üresjáratmentes, klubszagú, mégis profin összekalapált világszínvonalú headliner show-t. A Revocation szettjében nem csupán a technikai tudás, hanem a nyers erő, a sötét atmoszféra és az agresszió találkozott egyetlen lélegzetelállító élményben.

Csontig hatoló élmény: Alter Bridge, Daughtry, Sevendust – Barba Negra, 2026. 01. 28.
A szerda este fénypontja számomra az Alter Bridge volt, de üdítően hatott a Sevendust lehengerlő lazasága a felvezetésben, a Daughtry pedig dinamikus slágereivel okozott „rendszerszintű sokkot”.

Az ígéret szép szó. Megtartották, így jó: Moby Dick 45 éves jubileum – Barba Negra, 2025. 12. 12.
Hiszem, hogy ennél ütősebb Moby Dick-koncert nem volt az elmúlt években. Szomorú aktualitása az estének, hogy ugyan még nem tudtam, de ekkor láttam utoljára a Moby Dick kötelékében a színpadon játszani Gőbl Gábort, aki a mai napon jelentette be távozását a zenekarból.

Ha szürkévé tesznek a hétköznapok, erre van szükséged: The Offspring, Simple Plan – MVM Dome, 2025. 10. 31.
Az Offspring és a Simple Plan is hatodik alkalommal lépett fel Magyarországon, akik ott voltak az MVM Dome-ban, azok látványos és pörgős, no meg nosztalgiával megtöltött élménnyel zárhatták ezt a felejthetetlen estét!
Ajánló

Deep Purple – Új album a hetvenes évek stílusában
A Deep Purple nyáron új albummal jelentkezik, keményebb hangvételű, a hetvenes éveket megidéző dalokra számíthatunk, október 2-án már ezekkel érkeznek a Budapest Aréna színpadára.

Savatage – A cseh Rock Castle fesztiválon zárul az európai turné
Eseménydús időszak következik a Savatage zenekar életében, 18 állomásos Európa-turnéra indulnak, és hamarosan egy klasszikus koncertfelvételt adnak ki feljavított verzióban.

Henrik Freischlader – Szombat esti blues az Analogban
Henrik Freischlader megújult zenekarral és friss műsorral tér vissza Budapestre: május 9-én az Analog Music Hall koncerttermében lép fel a zseniális blues-rock gitáros.

Május 9-én II. Rockland Fest Békéscsabán
Szombaton kerül megrendezésre második alkalommal Békéscsaba egyik legnagyobb zenei fesztiválja a Csabagyöngye Kulturális Központban a következő közreműködőkkel: Pokolgép, Moby Dick, Alcohol, Nemzeti Hang, Action, Arany Máté.

Tábor Fesztivál – A Balaton kalózai újra behajóznak
Megérkeztek az első nevek az idei alsóörsi Tábor Fesztivál fellépői közül, az egyik nemzetközi sztár a visszatérő Alestorm lesz.

































































