A ‘Honfoglalás’ határtalan és időtlen! 1978 óta sokszor hangzott már fel, ezek közül háromnak a videófelvételét rejti ez a DVD.

P.Mobil Honfoglalás

A GrundRecordsnak köszönhetően ismét egy különleges P.Mobil-kiadvány érkezik, ezúttal a ’Honfoglalás’ három különböző előadása került rá egy DVD-re.

 

 

A P.Mobil ’Honfoglalás’ című szvitje a magyar rockzene egyik csúcsteljesítménye, sorsa mégis viszontagságos; mindmáig csak a zenekar és a rajongók szívében, lelkében és tudatában került a megérdemelt, méltó helyére. A zenekar fő műve eredetileg 1978-ban készült, de csak 1984-ben jelenhetett meg először.

A P.Mobil azonban folyamatosan ápolja, alakítja és életben tartja a legendás művet. Mikor műsorukra tűzik, az igazi ünnep a zenekarnak és a rajongóknak egyaránt. 1995-ben a Magyar Állami Hangversenyzenekarral közösen, komolyzenei köntösbe öltöztetve is világszínvonalon mutatták be a Budapesti Kongresszusi Központban. Ez a felvétel, valamint a legendás ‘Magyar Fal’ koncerten előadott darab, és a 2016-ban megrendezett ’Honfoglalás – Határok nélkül’ koncert is megtalálható egy 1995-ös werkfilmmel kiegészítve ebben a – küllemében is exkluzív – kiadványban.

 

Ki tudja, talán végre valamelyik nagy nemzeti ünnepünkön is találkozhatunk a Honfoglalással és méltó körülmények között, a rég megérdemelt helyére kerül ez az örökérvényű szvit. Addig azonban itt ez a DVD, hogy a rajongók a polcukra helyezhessék.

Műsor:

01. Honfoglalás (1983. április 29. – Budai Ifjúsági Park)
02. Honfoglalás – szimfonikus verzió (1995. december 28. – Kongresszusi Központ)
03. Honfoglalás – Határok nélkül (2016. augusztus 13. – Budapest Park)
04. Hogyan készült a Honfoglás? (1995.)

PMobil Honfoglalás

 

Megosztás