Magyarul is megjelent a Red Hot Chili Peppers basszerének önéletrajzi kötete, az LSD Gyerekeknek. A meglepő című könyv tartalmába már bele is kukkanthatsz!

Flea

„A világ egyik legkedveltebb zenekara, a Red Hot Chili Peppers basszusgitárosának, az utánozhatatlan és utolérhetetlen Flea-nek a nyár közepén magyarul is olvasható lesz az önéletrajza. Az ‘LSD gyerekeknek’ című könyv megjelenése 2020 egyik olyan pillanata lesz, ami némileg feledteti velünk, hogy ez az év, úgy, ahogy van, eddig ment a kukába.” – írja Pritz Péter fordító a Nyugatiter.blog cikkében.

 

 

„Hatalmas szeretetéhség munkálkodott bennem, de az ösztöneim azt súgták, hogy ha nem veszek tudomást, azzal teljesen be fogom zárni a szívem. A szívemet viszont nyitva kellett tartani, bármi áron, bármilyen fájdalom árán is. De olyan erővel szomjaztam a szeretetre, hogy egyáltalán nem voltam már ura a helyzetnek. Gyakran pánikba estem attól, hogy kétségbeesve próbálok ennek a vad örvénynek a felszínén maradni. Hosszú időbe telt, mire megtanultam benne úszni, a tetején lebegni, vagy a partján megpihenni.” 

Michael Peter Balzary, vagy, ahogy a világ ismeri Flea, a Red Hot Chili Peppers egyik alapító tagja, basszusgitár fenoménje, és a rock and roll univerzum egyik legszerethetőbb figurája. ‘LSD gyerekeknek’ című önéletrajzában maga írja meg szövevényes, viszontagságos, szomorú, elképesztő, felemelő és inspiráló életét addig a pontig, amíg a Red Hot Chili Peppersszel elindul a halhatatlanná válás útján. Az ‘LSD gyerekeknek’ nem egy szokványos sex & drugs & rock & roll botránykönyv, hanem egy érzékeny ember és művész őszinte, egyedi hangvételű, túláradó, összetéveszthetetlenül flea-s stílusban megírt memoárja fiatalkoráról, ami tele van kedves, szívbemarkoló, megindító, hihetetlen, bizarr és hajmeresztő történetekkel. Olyan, mint egy letehetetlen önterápiás napló, amit a páciens szíves hozzájárulásával most mindannyian elolvashatunk.

„Egy romantikus kiskölök voltam tele érzelmekkel, akit mélyen megérintett a könyvek fantáziavilága, a történetek tálalásának mesteri módja, és az, amit az élet az utcán kínált. És Hollywoodban elég sokat kínált. Már egészen tudatában voltam önmagamnak, de magyarázhatatlan módon közben gyakran voltam szomorú, és kétségbeesve kerestem a bajtársakat, a szeretetet és a megértést. Simán készen álltam arra, hogy megőrüljek, csak azért, hogy bebizonyítsam, hogy érek valamit. Kiborítom a kispolgárokat, tehát vagyok.”

A könyv bemutatóját augusztus 12-én este tartják Budapesten a Nemdebárban, ahol beszélgetés, Flea/RHCP-kvízjáték és Czutor Zoltán akusztikus minikoncertje várja az érdeklődőket.

 

Megosztás