Az instrumentális szupergroup The Passage Of Time címmel bemutatta új dalát, amely a 22 év után érkező új stúdiólemezük első előzetese.

A 2020-as év egyik legnagyobb ajándéka volt a progresszív zenék kedvelőinek, hogy ismét együtt dolgozik Mike Portnoy (Transatlantic, Sons Of Apollo, The Neal Morse Band), John Petrucci (Dream Theater), Jordan Rudess (Dream Theater) és Tony Levin (King Crimson, Peter Gabriel). Az új album megjelenésére 1999 óta várnak a rajongók, új kiadójuk március 26-ra időzítette a ’Liquid Tension Experiment 3’ megjelenését. A kvartett folytatja hagyományait, a lemezen található nyolc dalból csak négy előre megkomponált új zenekari mű, két tétel duó, egy improvizáció, egy pedig feldolgozás.

 

 

„Ugyanaz volt a munkamódszerünk, mint az első két lemezen, az anyag felét írtuk meg előre” – jegyezte meg Mike Portnoy, majd Jordan Rudess így folytatta – „Én úgy éreztem, hogy ott folytatjuk, ahol a második album felvételei befejeződtek, mintha csak egy héttel később kezdtünk volna hozzá a harmadikhoz. Csodálatos kimondani, hogy bármennyi idő is telt el, egy szempillantásnak tűnt az egész, az összhang megmaradt, semmi se változott. Jó érzés volt akkor is együtt dolgozni, és most is az.” John Petrucci így zárta: „Ki gondolná, hogy a mi korosztályunk még mindig így tud játszani? Ez óriási dolog! Olyan anyaggal jelentkezünk 22 év után, amiből mindenki tudni fogja, hogy visszatértünk. Az új lemezzel folytatjuk a Liquid Tension Experiment-tradíciót, ami azt jelenti, hogy amikor megnyomod a play gombot, eldobod az agyad!”

A felvezető után jöjjön a The Passage Of Time, amely az első kislemez az új kiadványról. Ahogy ígérték, digipack 2 CD, gatefold 2 LP+CD, 2 CD+Blu-ray+artbook és limitált díszdobozos 3 LP+2 CD+Blu-ray verzióban már előrendelhető az anyag az Inside Out Music webes kereskedésében.

Megosztás