A Beatrice gitárosaként szerzett népszerűségét szólólemezre váltja a gitáros. Az első dalát meghallgathatod a YouTube-on vagy a Deezeren.

Kékkői Zalán

„Régi vágyam egy instrumentális lemez létrehozása.” – mesélte Kékkői Zalán. A Kőbányai Zenei Stúdióban tanult gitáros játszott korábban Ákos, Rúzsa Magdi és Keresztes Ildikó, valamint Szörényi Levente zenekarában is, sőt Kovács Áron Káosz Központjának alapító tagja volt, de amikor Nagy Feró 2018-ban felkérte, hogy legyen a Beatrice gitárosa a távozó Magasvári Viktor helyett, az megnyitott számára egy szélesebb közönségréteget.

 

 

Talán éppen ez hozta meg a kedvet neki ahhoz, hogy bár 15-20 éve ír instrumentális dalokat, most szánta rá magát első szólólemezének kiadására. Várhatóan még idén megjelenik ez a nagylemez, de egy dalt pénteken már bemutatott kedvcsinálónak. A Shelterről azt mondta: „Nagyon boldog vagyok, hogy a létrehozásában csupa fantasztikus ember, barátaim vettek részt. Kaszás Péter dobol és Fekete Tibor Samu basszusgitározik a felvételen. Szakos Krisztián felelt a keverésért, maszterelésért. A klipet Streba Zoltán és Juhász Viktor készítette. A Music Fashion Kiadónak köszönhető, hogy a világ bármelyik pontján meghallgathatja majd bárki a Sheltert. Balázs Sziszka és Görögh Dani segít ebben. Tölgyi Kriszta és Kárpáti Alexandra dolgozik azon, hogy jó sok helyen találkozhassatok velem és még a csapból is ez a dal szóljon.”

Egyelőre azonban kizárólagosan csak a Deezeren érhető el a nóta, hétfőtől viszont minden digitális platformon megjelenik. Addig élvezd ki a videóklip képeit, miközben hátradőlve elmerülsz a dallamokban!

 

Kékkői Zalán - Shelter

Kékkői Zalán a Beatricében a 40. évfordulós Aréna-koncerten mutatkozott be, melyen mi is ott jártunk.

Megosztás