Két év után új albummal jelentkezik Joe Bonamassa. A ’Royal Tea’ című lemezt a még érvényben lévő egészségügyi korlátozások miatt rendhagyó módon mutatja be, egy dalt viszont hagyományosan feltett a YouTube-ra.

Joe Bonamassa

Október 23-án jelenik meg Joe Bonamassa tizennegyedik stúdióalbuma ’Royal Tea’ címmel, melyet elmondása szerint olyan előadók inspiráltak, mint Jeff Beck, a Led Zeppelin, John Mayall, Eric Clapton és a Cream.

 

 

A lemez a londoni Abbey Road Stúdióban készült és tíz vadonatúj szerzemény hallható rajta. A komponálásban részt vett Bernie Marsden, aki a Whitesnake gitárosaként vált ismertté, és a kiváló zongorista, Jools Holland. A szövegeket Pete Brown írta, aki annak idején a Cream sorait szedte rímekbe.

„Ez a kaland már régóta rajta van a bakancslistámon. Az, hogy a dalok Londonban készültek, megtette a hatását, mert hamisítatlan brit zene lesz. Bernie és én félszavakból is értjük egymást, egy rugóra jár az agyunk.” – elemezte Bonamassa a munkálatokat, aki gyermekkorában apja brit blueslemezgyűjteményén szocializálódott.

Természetesen ezúttal is Kevin Shirley ült a produceri székben, a felvételeken Bonamassa régi társai játszanak, úgymint Michael Rhodes basszusgitáros, Anton Fig dobos, billentyűkön pedig most is a legendás Reese Wynans.

Szeptember huszadikán a gitáros egy internetes koncert keretében mutatja be új lemezét, melyet a Nashville-ben levő Ryman Auditóriumból közvetítenek. A gitáros pályafutásában ez lesz az első alkalom, hogy teljes egészében bemutatja egy albumát. Ezzel párhuzamosan még egy régi-új lemezt is játszik a bulin, hiszen húsz esztendővel ezelőtt jelent meg debütáló LP-je, az „A New Day Yesterday’, és ez ’New Day Now’ címmel új köntösben újra megjelenik. Az összes énektémát, valamint a gitárfutamok egy részét Joe ismét felvette a stúdióban, de három eddig nem ismert demó is lesz rajta, melyeket Stevie Van Zandttal rögzítettek közösen még a kilencvenes években.

A Livestream koncertre már válthatók jegyek, a belépők mindegyikének árából egy dollár a ’Keeping The Blues Alive Alapítvány’-t támogatja, melyet azért hoztak létre, hogy segítsenek azokon a muzsikusokon, akik bajba kerültek a pandémia okozta korlátozások miatt. Harmincöt dollárért olyan különleges belépő is igényelhető, mellyel ingyen letölthető az új album a megjelenés napján, továbbá egy éves szabad bejárás jár hozzá Bonamassa azon videós oldalára, ahol tizenhét koncertfelvétele megtekinthető.

Az album CD és LP formájában előrendelhető a Mascot oldalán.

Hallgasd meg a Why Does It Take So Long To Say Goodbye című dalt, mely az első beharangozója az új lemeznek!

Íme, a lemez dallistája:

01. When One Door Opens
02. Royal Tea
03. Why Does It Take So Long To Say Goodbye
04. Lookout Man
05. High Class Girl
06. A Conversation With Alice
07. I Didn’t Think She Would Do It
08. Beyond The Silence
09. Lonely Boy
10. Savannah

Joe Bonamassa

 

Megosztás