Joe Bonamassa Royal Tea

Joe Bonamassa rajongása a brit rockzene, a brit blues-rock iránt nyilvánvaló, hiszen akkor nem készítette volna el a brit blues koncertalbumát két évvel ezelőtt. Most pedig Londonban dolgozott a legendás Abbey Road Stúdióban olyan legendás brit zenészekkel, mint Bernie Marsden, Jools Holland, Dave Stewart, segített neki a szövegíró, Pete Brown, aki annak idején a Cream sorait is megalkotta. Érdekes, hogy Bernie Marsden szerzőként segítette Bonamassát, a lemezen viszont nem halljuk gitárjátékát.

Első benyomásra azt gondolnánk, hogy az új lemez újabb tisztelgés a brit blues nagyjai előtt, sőt, egy minapi interjúban is ezt erősítette: „Örülök, hogy ilyen lett ez az album. Elmentem Londonba, hogy együtt dolgozzak Bernie-vel, Pete-tel, Joolsszal és Dave-vel. A végeredmény pont olyan lett, amit elképzeltünk, halljuk a brit hatást, már csak azért is, mert ott voltunk. Tudtam, hogy fel kell vennem egy lemezt Londonban, és azt is tudni akartam, hogy működik-e a teóriám, miszerint, ha elmerülök a brit kultúrában, akkor a zeném is brit megszólalású lesz. Nem úgy érkeztem meg, hogy most egy Eric Clapton- vagy egy Peter Green-tribute albumot készítek, inkább egy olyat akartam, mely úgy szól, mint a brit blues. Azt hiszem, ez teljes egészében sikerült.”

 

 

Meghallgatva a tíz dalt, nekem nem ennyire egyértelműen kategorizálható a zene, sőt még azt sem mondom, hogy annyira brit lenne, pedig még a cím is ezt az elméletet igyekszik erősíteni. A kezdet, a When The Door Opens nagyzenekari kezdete után egy erőteljes blues bontakozik ki, a Led Zeppelin How Many More Times középső részét halljuk, majd a Spencer Davis Group Gimme Some Lovin’ örökzöldjének orgonariffje épül rá erre a motívumra. Aztán egy torzított gitárhang Jimmy Page modorában. A következő két blues, a címadó és a Why Does It Take So Long visszahozza a korai Fleetwood Mac- vagy Zep-érzést, a dallammal, az elegánsan odapakolt szólókkal. Eddig brit blues a javából, de aztán innen változik a kép. Olyannyira, hogy nem is a blues kerül előtérbe, hanem sok más műfaj, melyek nem is brit földről erednek.

A Lookout Man kemény basszusriffjére jön Bonamassa kiabálós éneke, a dob kalapálása, ez elkanyarodik a hangoztatott koncepciótól. A High Class Girl egy ősi blues, John Lee Hooker szelleme jelenik meg, de valami olyan stílusban, ahogy a Los Angeles-i Canned Heat prezentálta a műfajt. Az A Coversation With Alice egy melodikus rocknóta hamisítatlan amerikai stílusban, kemény gitárriff és a slide jól ellensúlyozza a lágyabb énekdallamot. Az I Didn’t Think She Would Do It nem tagadhatja le Jimi Hendrix hatását a wah-wah pedál hápogó megszólalásával. A Beyond The Silence a southern rock jegyeit mutatja, Bonamassa megint remekül játszik a dinamikával. Jó nagy váltás jön így a vége felé, mert a Lonely Boy egy pörgős rockabilly szerzemény fúvósokkal, minden pillanatban azt várja az ember, hogy Brian Setzer fut be személyesen. Zárásként egy természeti kép: a Savannah hangzik fel, ennek megfelelően egy erőteljes country-rock balladát kapunk akusztikus köntösben, egy kicsit szentimentális énekdallammal.

Súlyos hangzású lemez, melyben a gitár az egyeduralkodó, és meglep, hogy a billentyűsök mennyire a háttérben teszik dolgukat, pedig Jools Holland és Reese Wynans játszanak a hangszereken.

Összegzés:

Emlékezetemben kutatva nem találok még egy olyan Joe Bonamassa albumot, mely zeneileg ennyire szerteágazóra, eklektikusra sikeredett, mint ez a mostani. Kicsit értetlenül állok a gitáros idézett nyilatkozata előtt, mert a lemez nem csak a brit bluesról, arról a dicső korszakról, sőt, nem is csak a bluesról szól. Bár hallottam negatív véleményeket is – főleg a már említett eklektikus zenefolyam miatt –, szerintem korrekt anyagot hallunk Bonamassától, noha biztos, hogy nem ez a legjobb lemeze.

Pontszám: 8

Megjelenés: 2020
Kiadó: Mascot Label Group
Stílus: rhythm & blues
Származás: Nagy-Britannia, Amerikai Egyesült Államok

Zenészek:

Joe Bonamassa – gitár, mandolin, ének

Kevin Shirley – akusztikus gitár, ütősök, producer, hangmérnök
Bernie Marsden, Jade MacRae, Juanita Tippins, Mahalia Barnes – vokál
Ron Dziubla – bariton szaxofon
Michael Rhodes – basszusgitár
Anton Fig – dob
Greg Morrow, Jeff Bova – ütősök
Errol Litton – harmonika
Reese Wynans, Jools Holland – billentyűsök
Rob McNelley – ritmusgitár
Paulie Cerra – szaxofon
Lee Thornburg – trombita

The Bovaland Symphonic Orchestra, szimfonikus hangszerelés: Jeff Bova

Dalcímek:

  1. When One Door Opens
  2. Royal Tea
  3. Why Does It Take So Long To Say Goodbye?
  4. Lookout Man
  5. High Class Girl
  6. A Conversation With Alice
  7. I Didn’t Think She Would Do it
  8. Beyond The Silence
  9. Lonely Boy
  10. Savannah
Megosztás