Novemberben jelenik meg Jeff Scott Soto új szólóanyaga, ami elsősorban azért lesz különleges, mert a Frontiers Music géniuszának, Alessandro Del Vecchiónak a nevéhez kötődik minden fronton, legyen szó dalszerzésről, vagy éppen hangszeres játékról.

Sons Of Apollo - Jeff Scott Soto

Elkészült új szólóalbumával Jeff Scott Soto. A 2017-es ‘Retribution’ folytatása, a ‘Wide Awake (In My Dreamland)’ november 6-án jelenik meg a Frontiers Musicnál. „Mivel haladunk a két évtizedes együttműködés felé a Frontiers Recordsszal, ezért azt szerették volna, ha összeállok kedves barátommal, Alessandro Del Vecchióval, aki már bizonyított a kiadó házi dalszerzőjeként, producerként és zenészként is, ezért akár olyan mindenesnek is nevezhetnénk, aki mindenhez kiválóan ért.” 

 

 

Az új albumot Del Vecchio írta, a producer is ő volt, valamint ő játszik a felvételeken, azonban a dallamötletek és a szövegek természetesen Soto nevéhez fűződnek. Az első dal, a Wide Awake (In My Dreamland) egy hét múlva, szeptember 16-tól lesz elérhető, addig alább megtekinthető egy felvezető videó, amelyben a két főszereplő beszél az albumról.

Megosztás