A legendás progrock zenekar semmiképp nem adja fel a turnéterveit, de ismét halasztani kényszerültek.

Phil Collins, Tony Banks és Mike Rutherford triója már tavaly november és december folyamán szerette volna bejárni a brit szigeteket egy nagyszabású turné keretében, de végül a jól ismert okok miatt áprilisra halasztották az egészet. A jelenlegi helyzet ismételten kikényszerítette a módosítást, ezúttal 2021 szeptember-októberre, remélhetőleg addigra rendeződni fog a járványhelyzet, a megváltott jegyek érvényesek a későbbi koncertekre is. A döntést így kommentálták: „Ismét a járvány szólt bele a turnéterveinkbe, mivel a vakcina megjelenésével együtt is óriási bizonytalanság övezi az előttünk álló időszakot, ami nagyon nehézzé tette a szervezést. Nagyon jól tudjuk, hogy sokan nem éreznék magukat biztonságban a koncerteken, ezért döntöttünk úgy, kiszámítható időszakra toljuk át a turnét. A zenekarnak és a háttércsapatnak is jobb veszélytelen körülmények között dolgozni és olyan élményt nyújtani, ami minden rajongónak egy életre szól.”

 

 

A turné továbbra is a ’The Last Domino?’ nevet viseli és bár sem Steve Hackett, sem Peter Gabriel nem csatlakozik hozzájuk, azért találunk izgalmas neveket a felállásban, a dobok mögött például Phil fia, Nic Collins fog ülni – persze Phil se tett még le teljesen a dologról –, gitár-basszusgitár fronton pedig hagyományosan Daryl Stuermer erősíti a csapatot. A színpadi próbák persze folynak, nagy show-ra lehet számítani.

Megosztás