Februárban érkezik a Foo Fighters új albuma, amiről Dave Grohlék már a második dalt osztották meg No Son Of Mine címmel.

Foo Fighters

‘Medicine At Midnight’ névre hallgat a Foo Fighters tizedik stúdióalbuma, amely 2021. február 5-én jelenik meg a Roswell Records/RCA Records gondozásában. A felvételeket tavaly februárban fejezte be a csapat, Dave Grohl egy interjúban a SiriusXM-nek a következőket mondta az albummal kapcsolatban: „Ez a tizedik albumunk és a huszonötéves jubileumunk, szóval úgy voltunk vele, hogy nézzük, mi van mögöttünk, mi az, amit korábban csináltunk. Volt hangos, zajos, gyors punk rockos anyagunk, andalító, barátságos akusztikus lemezünk és három-négyperces rágógumi rock and roll-pop kislemezünk is. Mi az, amit még nem csináltunk? Így jutottunk el oda, hogy groove-központú bulilemezt még nem készítettünk. Nehéz egy mondatban említeni a tánc, a funk és a diszkó szavakat a Foo Fightersszel, engem is halálra rémiszt a dolog. Azonban mindannyian olyan rock and roll lemezeken nőttünk fel, amelyekre akár táncolni is lehetett, mint például a The Carsra. Mennyire imádjuk őket! Vagy David Bowie-tól a ‘Lets Dance’, vagy akár a The Power Station, esetleg a The Rolling Stones ‘Tattoo You’ lemeze. Szóval úgy voltunk vele, hogy sosem derítettük fel igazán ezt a területet, úgyhogy vágjunk bele.”

 

 

Az albumról a Shame Shame után most a No Son Of Mine hallgatható meg. Ha érdekel a csapat huszonötéves történelme, akkor csekkold le korábbi cikkünket, találsz benne egy jó kis videót, amelyben a banda tagjai mesélnek az elmúlt negyed évszázadról.

Megosztás