A Dokken frontembere egy exkluzív interjúban elárulta az eonmusicnak, hogy a tavaly novemberi gerincműtét során elszenvedett idegkárosodás véglegesen hazavágta a gitározási képességét.

Don Dokken

„Vége van – mondta a portálnak adott interjúban. – Most éppen a kórházból jöttem, ahol terápiás kezelésen voltam, és igen, a jobb kezem lebénult. Vége! Nem tudok többé gitározni! Hét hónap telt el a műtét óta, és azt mondták: »Csak légy türelmes! Visszatér majd a kezedbe az élet, újra fogsz érezni.« De már hét hónap eltelt és a kezem még mindig nem működik. Nem működik és kész. Néha rossz dolgok történnek, tudod? Nem örülök ennek, de gitároztam 50 éven át, tehát azt hiszem, volt benne részem bőven.”

 

 

Még év elején röppentek fel a pletykák arról, hogy nyaki- és gerincműtéte után a keze teljesen elsorvadt. Ám akkor cáfolták a hírt, mondván „Don jobb karja és keze részben megbénult, és általános testi gyengeségben szenvedett. A januári interjú óta Don sokkal jobban van, és az orvosai szerint teljes mértékben fel fog épülni, de ez időbe telik. Még mindig nehézségei vannak tárgyak tartásában, és jelenleg nem tud gitározni, de ez nincs hatással a hangjára.”

Nos, talán mégis. Egy neten keringő videó szerint nincs éppen csúcsformában a hangja sem mostanában.

Jobbulást kívánunk Donnak! Addig is vigasztalódjunk a ’The Lost Songs: 1978-1981′ lemezzel, mely augusztus végén kerül a virtuális és valóságos zeneboltokba.

 

Megosztás