Evergrey: Torn

írta Philosopher | 2008.10.09.

Megjelenés: 2008 szeptember

Kiadó: Steamhammer/SPV

Weblap: www.evergrey.net

Stílus: prog-power

Származás: Svédország

Dalcímek

Értékelés

Rengeteg idő telt el azóta, hogy megismerkedtem a zenekarral, és ahogy telt az idő, úgy vált egyre népszerűbbé ez a svéd prog-power banda. Számomra ők mindig is valami unicum voltak, a zene megközelí­tése részükről nagyon szimpatikus volt nekem. A 2008-as év újabb kihí­vások elé állí­totta a zenekart, hiszen egy tagcsere után kellett megoldaniuk az új album "rejtélyeit". Különösebb körí­tés nélkül bele is vágnék ezen album boncolgatásába. Amikor már vagy két tucatszor hallottam az albumot, az fogalmazódott meg bennem, hogy ugyan jó ez az album, szí­vesen kényeztetem vele magam kocsiban, melóhelyen, vagy otthon, mégis úgy éreztem, hogy ezeket a "dolgokat már mind elmondták" nekem egyszer. Mintha nem kaptam volna semmi újat, hanem csak az elvárható magas szí­nvonalat, a szokásos "drámai" megközelí­téseket, iszonyat zúzásokat, és intellektuálisan felépí­tett dal(lam)szerkezetet. Hallgattam, de nem hozott lázba. Volt egy-egy rész, amikor megemeltem a fejem, felhúztam a szemöldököm, de a csoda valahogy elmaradt. Például a Fear tétel is ilyen. Olyan ügyesen kezd, technikásan, már-már death-es riffek pörögnek egymáson, aztán az ének megjelenésével felütötte a fejét az az "evergrey-es" érzés, és az, hogy a csoda elmúlt. Teljesen jó ez a tétel, és imádnám, ha egy most induló banda debütalbumán hallanám. De sajna ez ugye nem az Evergrey első albuma!? Aztán ott van a nagy kedvencem erről az albumról, nevezetesen a Still Walk Alone, aminek a kezdete maga a csoda (hogy akkor már ennél maradjunk). Ebben benne van az innováció. Progresszí­v, nagyon erős, technikás kezdete van. Amikor bejönnek az első verzék az ének állati atmoszférikus, ezt még megtoldja a háttérben nagyon finoman megjelenő szinti is. Hidegrázás!!! Aztán jön a refrén, ami annyira nem illik ide és sztem elrontja az egészet. Csinálnak néhány kipengetett hangot, és egy olyan refrént, amit már ezerszer hallottunk tőlük. Szerencsére visszajön a kezdeti motí­vum és a verzék alatti részt is kicsit átkombinálják (nagyon állat), de akárhogy is, megint jön egy refrén, és megöli a csodálatomat. Valahogy túl megtöri a lendületet. Olyan, mintha felülnél egy hullámvasutra, ahova "fennsí­k" szerű ví­zszintes és hosszú részeket épí­tettek volna. Ha a refrént elfelejtjük, akkor ez a tétel überkirály, de az a gond, hogy pont a refrénekre csúcsosodik ki egy-egy dal mondandója, illetve a fokozásoknak is itt kéne betetőzniük. Aztán a When Kingdoms Fall is annyira tipikusan evergrey-es, hogy már ezért nem tűnik fel. Pedig jó témákkal, lendülettel kezdenek a srácok, amiből áttérnek a mostanában rájuk nagyon jellemző kissé melankólikusabb irányba. Ezzel sem lenne gond, de ha végighallgatjuk az albumot, akkor a 11 tételből legalább 7-ben ugyan ezt találjuk, ami ugye nem túl izgi. Mindazonáltal kissé úgy érzem, mintha a csapat egy kicsit a régi idők felé hajlott volna (részemről ez csak támogatandó). Inkább egy visszatekintés ez az Inner Circle felé, mintsem a Monday Morning Apocalypse folytatása. Úgy érzem a dalok is kissé szellősebbek lettek ezúttal. Több a kizengetett hang, kevesebb a megtört ritmus, kevesebb a zakatoló riff. Az ének terén is érzek némi (árnyalatnyi) tisztulást, olyan, mintha Tom fiatalodott volna 7-8 évet és nekilátott volna énektanárhoz járni (amire egyébként talán semmi szüksége nincs a korábbi teljesí­ményét figyelembe véve). De a zenekar stí­lusjegyei mindemellett persze megmaradtak: sötét, kemény és atmoszférikus.

Pontszám: 8.5