Royal Hunt: Paradox II: Collision

írta garael | 2008.03.10.

Megjelenés: 2008

 

 

Kiadó: Frontiers Records

Weblap: www.royalhunt.com

Stílus: neoklasszikus metal

Származás: Dánia

 

Zenészek
Andre Andersen - keyboards Mark Boals - vocal Per Schelander - bass Marcus Jidell - guitar Allan Sorensen - drum
Dalcímek
1. Principles of Paradox 2. The First Rock 3. Exit Wound 4. Divide and Reign 5. High Noon at the Battlefield 6. The Clan, Blood In Blood Out 7. Tears of the Sun 8. Hostile Breed 9. Chaos A.C.
Értékelés

Végy egy , a hangszerét barokkos túldí­szí­tettséggel kezelő hangszer-akrobatát - nem árt, ha elképzeléseit vasakarattal próbálja megvalósí­tani, minimális teret adva társai kreatí­v ötleteinek - , adj hozzá egy csodaénekest, aki a sztratoszféráig képes szárnyalni hangjával, s egy olyan instrumentális csapatot, mely kellő alázattal tudja kiszolgálni a főnök akaratát, majd keverd össze őket a hard rockot a klasszicista komolyzenei örökséggel tálaló edényben, adj hozzá egy csipetnyi progresszivitást, némi heavy metalos döngöldét, és ezen recept alapján kész is van az új Malmsteen, izé, Royal Hunt album. Andre Andersen és csapata persze nem csak az alapvető hangszerben különbözik a svéd mágustól: Malmsteen ugyanis régóta nem képes olyan egyenletesen jó teljesí­tményt nyújtani, mint a Royal Hunt. Persze a rajongók általában mereven megkülönböztetik a különböző énekesek jelezte korszakokat, ám úgy gondolom, hogy az orosz gyökerekkel rendelkező mester mindig képes volt egy olyan lécet átugrani, mely alatt Malmsteen bizony néha csak átbújt. Igaz, hogy Andersen a fenti recept alapján szereti magát, illetve hangszerét a középpontba állí­tani, ám dallamérzéke vitathatatlanul megmenti a neve által fémjelzett művelet az öncélúságtól, és stí­lus adta keretek közti önismétléstől-jóllehet, ha megveszel egy Royal Hunt lemezt, előre tudhatod, mire számí­thatsz. Aki azonban szereti az egyszerűen jó melódiákat, némi progos szintivarázslattal nyakonöntve, és eléggé énekes centrikus ahhoz, hogy elviseljen egy Mark Boals-i attitűdökkel rendelkező dalnokot - ki maga Mark Boals, hehe- annak minden bizonnyal tetszeni fog a vadiúj királyi lemez, a Paradox II: Collision Course. Hogy mennyire folytatása az album a régi nagysikerű dalcsokornak? Annyira, amennyire minden Royal Hunt album - de éppen ezért annyira is élvezhető a lemez. Nem tudom, hogy Boals mennyit adott hozzá a dallamtémákhoz, de úgy érzem, hogy talán még a szokásoshoz képest is több a ragadós melódia - és kissé kevesebb a "progos szintihoki", csipetnyit eltolva ezzel a lemezt a hard rock irányába, a felhőtlenebb szórakozás könnyedebb mezejére. Hallgassuk csak meg a The First Rock neoklasszikus séma lapján felépí­tett sikoly központúságát, egyből érthető, mire is akartam utalni. Persze vannak finom apróságok is, melyek kissé megszelí­dí­tik a klasszicista felépí­tés sarkos sablonjait: az Exit Wound franciás sanzonokat idéző dallamkezdete, vagy a Blood and Blood Out arabos vonalvezetése - esetleg a Tears Of The Sun szinte Manowaros indulója megadják azokat a pikáns í­zeket, melytől nem lesz túlontúl tömény az elkészült "adag", melyben persze bőven akadnak megszokott fordulatok is: a Divide And Reign standard vágtája, vagy a The Clan Iron Maidenes énekesi kiállással elővezetett dallamai az ortodox fanok szájára is mosolyt biggyeszthetnek. Andersen persze hozza a tőle elvárt maní­rokat, Mark Boals pedig legutóbbi produkciójában ,a The Codex-ben mutatott teljesí­tményének a 200 százalékát teljesí­ti: aki szerette őt a Malmsteen-i időkben, most sem fog csalódni, igazi padlásjáró túrának lehetünk részesei, ha meghallgatjuk az albumot. Egyetlen kicsi negatí­vumot tudok kiemelni, az pedig a hangzás: az ének túlságosan hátra van keverve, a magasak ezáltal gyakran egybefolynak a szinti csilingelő hangjaival, tompí­tván ezzel a dalnoki szuperszonikus hatás fülmetsző erejét.

Pontszám: 8

Legutóbbi hozzászólások