Amorphis: Skyforger

írta Kotta | 2009.06.12.

Megjelenés: 2009

Kiadó: Nuclear Blast

Weblap: www.amorphis.net

Stílus: atmoszférikus metal

Származás: Finnország

Dalcímek

Értékelés

Az Amorphis-ra a Tuonela - Am Universum - Far From The Sun triász idején kattantam rá. Őszinténszólva, az ezt megelőző, hörgősebb korszakukra kevésbé gerjedek. Bár adtam egy esélyt a Tales From The Thousand Lakes-nek és az Elegy-nek is, nálam igazán a tiszta ének megjelenésével rúgtak labdába, akkor viszont jó nagyot! Egy időben teljesen elbűvölt az atmoszférikus északi metaljuk, melyben a finn mitológiát (Kalevala, Kanteletar) és az ezzel járó panteista világképet énekelték meg, csodaszép, finom progresszivitással átszőtt dallamokban. Mindehhez természetesen dukálnak a művészi borí­tók is (naná, Travis Smith), odafigyelnek tehát a részletekre is. 2004-ben viszont akár meg is törhetett volna az addig töretlen fejlődés, hiszen az énekes, Pasi Koskinen kilépett a zenekarból. Szerencsére hamar megtalálták az utódját, Tomi Joutsen-t és bizony ők lettek az egyik olyan kivétel, ami erősí­ti a szabályt. Ugyanis kifejezetten jól jöttek ki a frontember cseréjéből. Nem csak azért, mert Tomi nagyon jó énekes (legalábbis Pasi-hoz képest), hanem azért is, mert azóta (ha össze lehet egyáltalán hasonlí­tani a két korszakot), még erősebb albumokkal jelentkeznek. Mondom ezt még úgy is, hogy - az ősrajongók nagy örömére - a hörgés visszatért a zenei palettára és úgy tűnik, jó ideig el sem szándékozik távozni onnan. Persze náluk ez teljesen autentikus, és sikerül olyan keretek között tartaniuk, hogy még a - hozzám hasonlóan - későn jövőket sem zavarhatja különösebben. Ez a finn brigád némi szimfonikus black/melodikus death metalból, jó adag gothic, doom és pszichedelikus rockból fon olyan szövetet, mely bőségesen át van itatva népzenei motí­vumokkal (a hangsúly az átitaton van, ezek a dallamok messze állnak a manapság oly divatos csuhaj-metal direktségétől) és amely felette áll a jelenleg széles körben használatos kategóriáknak. Ezért nem is igazán tudom besorolni őket, jobb hí­ján megalkottam az atmoszférikus prog.-power kategóriát. Az Eclipse - Silent Waters - Skyforger hármasból nehéz kiemelni bármelyiket is, mindegyik úgy jó ahogy van, de azért megfigyelhető némi fejlődés az évek során. Már, ha fejlődésnek lehet venni azt, hogy - számomra legalább is úgy tűnik - fokozatosan hagyják hátra a '70-es években gyökeredző progresszí­v rock hatásaikat. Az előző két lemez is bearanyozódott Finnországban, de kétségem sincs a felől, hogy a Skyforger minden eddiginél sikeresebb lesz! Egyre slágeresebb (ha lehet ilyent mondani egy death/doom-ban gyökeredző banda esetén), könnyebben emészthető ugyanis a zenéjük (a hörgés ellenére): a gitártémák átlagosabbak, a dallamok kevésbé elszálltak, még a fent emlí­tett népzenei hatások is mintha egyértelműebbek lennének. A sokféle klasszikus hangszer megidézése (zongora, fuvola) és a női kórusok már-már hatásvadász kategória! A lemez ettől még nagyon is rendben van, nálam épp hogy nem lépték át azt a bizonyos képzeletbeli határvonalat. Viszont most azt mondom: ennyi és ne tovább! Megcsinálták a Fekete lemezüket, de ha tovább haladnak ezen az úton, félő, hogy elvesztik identitásukat, azt, ami kiemelte őket az átlagból. Hasonlatossá válhatnak a többi, tiszta és hörgős éneket váltogató szimfonikus-melodikus black/death zenekarhoz. Mondjuk én nem féltem őket, fogunk mi még örvendezni Amorphis lemeznek eztán is, de most adjuk át magunkat az Égi Kovács igéző történetének!

Pontszám: 8.5