Icon: Icon
írta szakáts tibor | 2009.05.13.
Megjelenés: 2009
Kiadó: Szerzői Kiadás
Weblap: www.www.iconzenekar.hu
Stílus: Rock
Származás: Magyarország
Zenészek
Dalcímek
Értékelés
Megkerülhetetlen, hogy egy kis történelemórával kezdjem az Icon zenekar első nagylemezének értékelését. Megkerülhetetlen már csak azért is, mert a köztudatban Szatai Gábor énekes neve egyetlen csapattal, a No zenekarral forrt össze teljesen, melyben kisebb kihagyásokkal ugyan, de pályafutása nagy részét töltötte. Ezzel együtt egy olyan stílust is kialakított a művészetében, ami összetéveszthetetlen és sokszor elképzelhetetlennek tűnő más műfajban, vagy csapatban. Aztán adott egy gitáros, akinek karrierje során bizony több is jutott a "jóból", illetve a stílusok közötti kalandozásokból. Vilmányi Gábor a poptól a rockig megjárta a "sóbiznisz" különböző bugyrait, volt már fent és lent, de valami miatt úgy érzem, most ért célt igazán. Egy pillanatig sem hagynám figyelmen kívül a két másik tag megkérdőjelezhetetlen szakmai tudását, de az előbb említett két fiatalember az, aki az Icon zenekar gerincét alkotja, ami meg kell, hogy határozza és meg is határozza a csapatnak azt a zenei irányzatát, amit most nehezen tudnék egy szóval jellemezni. A nyitó dal első taktusainál és magánál a dallamvezetésnél nem is akartam elhinni, hogy ezt Vilmányi követte el, mint szerző, ugyanis simán elférne egy friss, de akár egy egykori No albumon is. Egyértelmű sláger! Jól kezdődik... A Lehajtom a fejem című második tételben, Szatai kissé erőltetetten kiabálós énektémái nem annyira győztek meg, ezen egy kicsit lehetett volna még munkálkodni az egyébként a magyar mezőnyből kimagasló vokalistának. A zene első hallásra is nagyon vékony kötélen táncol a hard rock, a rock és a soft rock stílusok között, ami jelen esetben nagyon jót tesz az anyagnak, főleg annak tekintetében, hogy néhány tételben a hetvenes évek progresszivitása is felbukkan, abszolút mai értelmezésben, mindenképpen emelve ezzel az amúgy is magasra tett színvonalát a hallgatnivalónak. Pont ezért szeretnék rögtön túlesni, az egyébként szinte hibátlan lemez egyetlen negatív pontján, amivel kapcsolatban még a korong többszöri meghallgatása után is erős megbocsátást kell gyakorolnom a fiúk felé. A Menedékház ebben a zenei környezetben számomra teljesen testidegen. Csak remélni tudom, hogy nem ez jut el a rádiókhoz, bár nálunk sajnos ennek van igazán esélye. Egy túlléptető gombbal (na jó, befejezem...) egyből érkezünk az egyik csúcspontjához a lemeznek. A Törjél a kenyérből nótánál kezd derengeni, mit is akartak igazán ezzel a lemezzel a srácok és innentől el is kap a "filing"; ahogy szokás mondani: ez a dal "nagyon ott van" ! Olyan lendülettel sodor magával, hogyha igazán belemélyed az ember (jelen sorok írójának sikerült), simán centikkel a föld felett érzi magát. Mire felocsúdtam, jöttek a Még szeretni azt lehet southern rockos dallamai és további hasonló vonalvezetése, ami mosolyra húzta az orcámat, mert ilyet is ritkán lehet hallani magyar lemezeken. A dal közepének elszállós részéből kihagytam volna a programkütyüket, persze lehet, hogy ezt a véleményemet többszöri hallgatás után még megváltoztatom. A Vigyél haza című tételnél jöttem rá, hogy bármennyire is modernnek tűnik a hangzás és maga a muzsika, azért itt kérem nagyon is erős hatásai vannak a hetvenes évek nagyjainak. Amennyire könnyűnek indul a nóta, olyan összetett és nagyon is hallgatnivaló, arról nem beszélve, hogy a refrénje -mint ahogyan szinte mindegyik dalé - azonnal megjegyezhető, az embernek még napközben is eszébe jut, amitől azonnal fütyülni, vagy dúdolni van kedve. Ebben a műfajban ez alapvető kérdés számomra és azt gondolom, hogy egy okos zenésznél sem elhanyagolható szempont. Mindettől függetlenül egyáltalán nem beszélhetünk kommersz dalról, sőt. A középrész elszállós betétjének tanítanivaló basszusfutamai és szólói megint csak azt mondatják velem, hogy itt valami olyan történik, amit személy szerint régen hallottam magyar rock lemezen. Ezt a véleményemet csak erősíti a Semmi nem elég, ami végképp kalapemelésre késztet. Már az alaptéma gyilkos futamai is elegendőek lennének ahhoz, hogy kimondjam, ez a lemez legjobb dala, de az időnként felcsendülő népzenei betétekkel színesített zeneorgia végleg magával ragadott. Akkora prog. ez barátaim, mint a ház. Az Elmentél messzire című zárótétel gyönyörű népzenei betéteivel és Szatai Gábor csodálatos énekével, abszolút profi levezetése ennek a negyven percnek, amiért köszönet illeti az Icon zenekart.
Legutóbbi hozzászólások