Pantommind: Lunasense
írta Kotta | 2009.04.30.
Zenészek
Dalcímek
Értékelés
Egyre jobb zenék érkeznek a tőlünk délre eső területekről. Az olasz szcénáról mondjuk nem beszélve, példaképpen elég megemlíteni a zseniális Emir Hot és a szintén nem gyenge Expedition Delta lemezeket, a volt Jugoszlávia területéről. Ez a banda pedig Bulgáriából érkezett és tört be a nemzetközi színtérre. A Pantommind 1993-ban alakult, '95-töl viselik ezt a nevet. Több mint 10 évnyi demózás után, 2005-ben jelent meg bemutatkozó albumuk, a Shade of Fate. Rögtön elég komoly feltűnést keltettek underground prog. metal körökben, a minőségi produkció jutalma - többek között - az volt, hogy játszhattak a Fates Warning és a Helloween előtt, továbbá meghívást kaptak a Progpower fesztiválra is. Jelenleg egy amerikai kiadó és egy dán ügynökség szárnyai alatt dolgoznak, jó eséllyel állnak tehát egy komolyabb nemzetközi áttörés előtt. Némi konfúzió övezi az aktuális felállást, ugyanis az eredetileg hattagú csapat legújabb fotóin csak négyen szerepelnek. Az biztos, hogy a Dido nevű basszeros srác már nem játszott a lemezen (témáit Pete Christ nyomta fel), de úgy tűnik mostanában a billentyűstől is megváltak. Ami leginkább azért fura, mert a szintetizátornak itt kifejezetten fontos szerep jut. Divatos mostanában agresszív és modernkedő riffeléssel háttérbe szorítani ezt a hangszert, itt erről szó sincs. Egyrészt mert ezen a lemezen kifejezetten old-school gitározást lehet hallani, a Fates Warning - Queensryche - Crimson Glory nyomdokain haladva, másészt, mert a jófajta riffek legtöbbször finom, sűrű billentyű-szőnyegre érkeznek. Egy zongorás-szintis betét amúgy önállóan is megjelenik (Transmission p. II - ez egyike a kifejezetten gyakori "megpihenős" részeknek) és van, ahol pedig a fődallamot viszi a gitárokkal együtt. Hagyományőrző prog. metal lemezről van tehát szó, az ének is, ennek megfelelően, a magasabb tartományokban mozog. Sőt, Tony Ivan egy-egy sikoly kedvéért időnként kifejezetten a felhőkbe kötözik. Imitt-amott a karcosabb énjét is előveszi, szerintem ilyenkor leginkább a mi Rudán Joe-nkra hajaz (Wolf eleje, vagy a Blank), ezekből a pillanatokból jóval többet is el tudnék viselni! A dalok nem kifejezetten hosszúak és/vagy bonyolult felépítésűek. Nem is keverednek bennük a különböző stílusok. Viszont határozottan haladnak valami felé (vagy valami, vagy megy valahová, ugyebár) - gyakran íves felépítésűek, ezért nem jellemző, hogy agyonsulykolnának minket könnyen megjegyezhető, emlékezetes refrénekkel. E miatt - relatív "egyszerűsége" ellenére - lehet, hogy első hallásra nem túl sok marad meg a lemezből, kicsit egybefolyik az egész. Azt gondolom, ez az album egyetlen gyengéje. Ha sikerült volna fogósabb, azonnal ható refréneket beépíteni a számokba (az amúgy alapvetően dallamos énektémák mellé), most 2009 nagy meglepetéséről áradoznék. Mint például a Sandglass - ebben történetesen fülbemászó a főtéma, kellene még néhány ilyen! Érezni, hogy a csapat rengeteg munkát ölt ebbe a produkcióba. Először is álomszerűen szól. (Ilyenkor lepődik meg igazán az ember, ha egy relatíve ismeretlen bolgár együttes képes erre, hogy tud egy Metallica vagy Malmsteen folyamatosan mellé nyúlni!) A nóták és a hangszeres betétek tökéletesre vannak csiszolva, még a borító is példa értékű! Ahogy említettem, egyedül az énektémáknál lehet némi hiányérzetünk, de talán túl sokat várok egy második lemezes zenekartól.
Legutóbbi hozzászólások