Jimi Jamison: Crossroads Moment

írta MMarton88 | 2009.04.01.

Megjelenés: 2008

Kiadó: Frontiers

Weblap: http://jimijamison.com

Stílus: AOR

Származás: USA

 

Zenészek
¡ Jimi Jamison - Ének ¡ Tommy Denander - Gitár ¡ Klem Hayes - Basszusgitár ¡ Bill Syniar - Basszusgitár ¡ Jim Peterik - Gitár; Szintetizátor; Vokál ¡ Christian Cullen - Gitár ¡ Jeff Lanz - Gitár ¡ Mike Aquino - Gitár ¡ Joel Hoekstra - Gitár ¡ Ed Breckenfeld - Dob
Dalcímek
01 Battersea (5:28) 02 Can't Look Away (4:43) 03 Make Me a Believer (4:14) 04 Crossroads Moment (4:56) 05 Bittersweet (4:55) 06 Behind the Music (5:31) 07 Lost (4:54) 08 Love the World Away (4:55) 09 She's Nothing To Me (3:40) 10 As Is (4:54) 11 Till The Morning Comes (4:28) 12 That's Why I Sing (4:48) 13 Friends We Never Met (5:23) 14 When Rock Was King (6:40)
Értékelés

Látom magam előtt, ahogy az amúgy békés természetű és szelí­d lelkű AOR rajongók véreres szemekkel, türelmetlenül, csapkodva frissí­tgetik az oldalt, hogy "Hol késlekedik már a kritika az oly jól sikerült Jimi Jamison szólólemezről?" Nos, jó hí­rem van. vége a várakozásnak, az idegeskedésnek, a nyugtalan éjszakáknak, türelmetlen nappaloknak!:) Tudom, hogy már tavaly évvégén napvilágot látott, de ami késik, nem múlik, most én is felboncolgatom kicsit a Crossroads Momentet. Jimi Jamisont sokkal többen ismerik ám, mint ahányan azt hiszik. Ő volt az AOR csoda Survivor énekese, s noha a hí­res Eye Of The Tigert még nem ő énekelte, a Rocky IV-hez készült Burning Heart slágeren már ő hallatta a hangját (más kérdés, hogy ezt már fele annyian sem ismerik, ellenben egy kiváló rock himnusz). De azért panaszkodnia nincs oka Jiminek, hozzá is köthető egy nem csak rockerek által ismert legendás nóta! Méghozzá az I'm Always Here, ami a Baywatch főcí­mdalaként (C.J. után:)) a sorozat legemlékezetesebb és legjobb momentuma volt számomra. (Halkan jegyzem meg, hogy voltam olyan egyetemi buliban ahol ez a nóta volt az est slágere. Más kérdés, hogy az előadó kiben létét szerintem csak én tudtam a megjelentek közül.) Nos, miután most mindenkinek szépen leesett, hogy kiről is van szó még annyi adalékot meg kell emlí­teni, hogy Jimi 2006-ban elhagyta a Survivort, úgy döntött, hogy szóló lemezre adja a fejét, ehhez pedig a Frontiers kiadó támogatása mellett megkereste a régi Survivoros harcostársat, Jim Peteriket. Ilyen előzmények után aztán senki ne lepődjön meg, hogy ez a kis nótacsokor lazán lehetne az anyabanda egy erős új albuma! Bizony, a két veterán odatett magáért és ez egy király melodikus lemez lett munkájuk gyümölcse. Rendkí­vül ének és vokálcentrikus dalok, dallamos melódiák uralják a 70 percet, finom billentyűvel és gitárral, valamint enyhe epikával fűszerezve. Ez pedig ad egy pici Journey illetve Magnum í­zt a finom AOR alapnak. Igazából csak egy bajom van a hallottakkal, lehetne rockosabb, tüzesebb ez a lemez. Igazi himnuszok sorjáznak itt, ugyanakkor az ének talán egy picit túlságosan is előtérbe helyeződött, s noha nagyon finom és szép a hangszerelés, egy picit több "dög" lehetne az albumban. Valahogy pont az a rock feeling vész el, ami az egész lényege lenne. Persze az AOR azért sosem a nagy zúzásról szólt, mégis, több fiatalság, lendület, icipicit előrébb tolt gitár nálam még elfért volna itt. Pedig a dalok nagyon rendben vannak, éppen ezért nagyon jó és tetszik, amit hallok. Viszont a léggitár és együtt éneklős, harsány refrének helyett inkább nyugis percekre, pihenéshez, kikapcsolódáshoz, olvasás mellé aláfestő zenének jó a Crossroads Moment. Mikor otthon megmutattam a lemezt, még a rock minden formájától abszolút mértékben elzárkózó szüleimnek is tetszett! Ami nem is csoda, mert a szó legszorosabb értelmében, ez egy kellemes hallgatnivaló. Kikapcsol, ellazí­t, megnyugtat és finoman kalauzol a dallamok birodalmában. Nagyon egységes és számomra pihentető, feltöltő ez a néhány szám. Jimi hangja pedig az évek alatt nem sokat kopott. Noha már nem annyira karakteres, mint régebben, mégis szép az orgánuma, jól esik hallgatni a dallamait. Akárcsak a zenészek finoman kidolgozott aláfestését, szólóit, dí­szí­téseit. A 14 dal közt vannak igazi gyöngyszemek, s noha egységesen erős az album, talán egy icipicit túl hosszú lett. Főleg igaz ez annak a tükrében, hogy az utolsó néhány szerzemény már szerintem nem sikerült olyan jóra, mint az első 8-9. De ez csak szőrszálhasogatás. A nyitó Battersea tökéletes indí­tás, dallamos, lendületes, karakteres kezdés, jóféle refrénnel. Egyik kedvencem a Can't Look Away. Szintén könnyen a fülbe lopja magát az iskolai tragédiákról szóló kis szösszenet. A Make Me a Believert a himnikusabb tételek közé sorolnám, Journeys í­zekkel, a 80-as évek AOR slágereinek szellemével. Különösen tetszik a 4. perc negyedénél induló kis billentyűs kiállás. Az első 3 nóta már magas szí­nvonalat mutat, nos, a következő, cí­madó sem tér el ettől. A Crossroads Moment egy személyesebb, nyugisabb dal, szintén egy kedvenc nálam. Az első ballada a Bittersweet, ami akár "power ballad" is lehetne, ha lenne bármiféle power is a lemezen. Persze ez csak kötekedés, nagyon szép számról van szó, de a nem sokkal később érkező, még lágyabb Lost nekem még jobban bejön. Nagyon szépen énekel Jimi, egy kétségbeesett ember hangján, aki elvész a szeretett nő nélkül. A rockos vonalat erősí­ti a Love The World Away, itt tényleg megvannak a régi Survivor gigaslágerek í­zei, nekem meg megint azon sí­r a szám, hogy egy ilyen himnusz alá miért nem lehetett egy picit több gitárt adni, adna egy kis életet az egész albumnak. A szöveg pedig egy jól sikerült szeretkezésről szól, nos, ennél jobb téma nem is kell:). A lemez legjobb dala a She's Nothing To Me szerintem. A cí­m ellenére egy alapvetően jó hangulatot árasztó kis nótácskáról van szó, nagyon dallamos refrénnel, valamint már a 80-as években is ezerszer elhasznált zenei megoldásokkal/panelekkel, amelyek mégis, még most is működnek és megédesí­tik a dallamokat. Innentől fogva kezd visszaesni a minőség. Az As Is egy újabb ballada, szintén más megközelí­tésben, mint az eddigiek, ugyanis ez epikusságával próbálja megkedveltetni magát a dallamrockerekkel. A That's Why I Sing is tetszik, újfent az imádott Journey köszön ki diszkréten a hangfalakból, de ez csak pozití­vum, mert jó számról van szó. Az utolsó emlékezetes momentum pedig a When Rock Was King. Nos, lehet, hogy ott rontottam el az ismerkedést ezzel a lemezzel, hogy kezdésnek megnéztem a dal videoklipjét (http://www.youtube.com/watch?v=X2R0ruyk_9A ). Múltidézésről van itt szó, a 80-as évek egy legendás hangja felemleget és megemlékezik néhány zseniális együttesről néhány jóbaráttal. Egy középkorú, megfontolt férfi szeretettel teli visszagondolása ez a fiatalságra és a régi társakra. Talán pont ettől a gondolattól nem tudok elvonatkoztatni az egész albummal kapcsolatban és a When Rock Was King számomra egyfajta összefoglalása, mi több "ars poeticája" ennek a 70 percnek. Ugyanis a többi dalban is ezen férfi visszaemlékezéseit, múltidézését hallom. A fiatal/vad/tüzes megközelí­tés helyett egy nyugodtabb/érettebb/józanabb gondolkodás és dallamvilágot. Visszatérve a dalra, tökéletes lezárás, pontosan í­gy kell ezt a nótacsokrot befejezni. Az európai kiadás bónusztétele az Alive, egy epikusabb, női vokálokkal is támogatott pop dal, rockos í­zekkel. Nem biztos, hogy ezt a számot hagytam volna le Jimi helyében.

Pontszám: 8