Mind Odyssey: Time To Change It

írta MMarton88 | 2009.03.14.

Megjelenés: 2009

Kiadó: Napalm

Weblap: www.mindodyssey.de

Stílus: prog-power metal

Származás: Németország

 

Zenészek
Mario Le Mole - ének Victor Smolski - gitár Dan Uhden - gitár Jan-Michael Keller - basszus "The Animal" - dob
Dalcímek
01 Riding and Ruling (3:24) 02 Enemy Daggers (3:56) 03 I Want it All (4:37) 04 Face in the Rain (3:52) 05 Final Fight (4:00) 06 Higher Ground(6:11) 07 Storm Warning (5:17) 08 Time to Change it (4:54) 09 Raven and Svan (3:27) 10 Under the Moonlight (4:28)
Értékelés

Na, ki emlékszik még a Mind Odysseyra? Nem hinném, hogy túl sokan. Ez a német csapat még 1993-ban indult, majd négy album után 1999-ben oszlottak fel. Noha 95-ös lemezük videoklipjét még a tv-k is játszottak, s a 97-es Nailed To The Shadeet a Savatageel túráztathatták meg, a banda neve onnan lehet ismerős, hogy a fehérorosz gitármágus, Victor Smolski a csapat egyik alappillére. Nos, Victor manapság az egyre népszerűbb Rageben gitározik, mégis volt ideje Mario Le Moleal feléleszteni a régi csapatát és a tavalyi újrakezdés egyik első gyümölcse ez a mostani lemez - ami meglepően jól sikerült! Ha zeneileg el szeretném helyezni a Time To Change It dalait, akkor természetesen visszaköszön a gitáros anyabandája, de ez azért egy más történet. A dalok hangulata, feelingje, gyakran stí­lusa is egészen konkrétan a Rage utóbbi néhány lemezére hajaz, de más a megközelí­tés. Itt a germán power metal kap egy progresszí­v köntöst, mely néha csak szí­nező prüntyögésként, effektezésként jelenik meg, gyakran viszont komoly szerepet játszik a muzsikában. Ezáltal folyamatosan egyensúlyoztatva az album stí­lusát a prog. és a power metal határmezsgyéjén. Hallhatunk direktebb, száguldó, duplázós dalokat, szikár riffekkel, de a billentyűs aláfestések, gitár/szinti párharcok, elszállós hangulatok is kulcselemek a muzsikában. Noha a Napalm nem a legnagyobb költségvetéssel dolgozó kiadók egyike, talán a hangzásra lehetett volna még picit költeni, időt fordí­tani, csiszolni. Helyenként nagyon is jól szól az anyag, de úgy érzem, hogy ebből egy kicsivel többet azért ki lehetett volna hozni. Bár lehet, hogy csak a rengeteg effekt/torzí­tás/prüntyögés kelti a nem tökéletes megszólalás érzetét bennem. Mert Victor gitárja itt is harap ám, rendesen. Annak ellenére, hogy ennek a side projectnek ő a kulcsfigurája, még sincs zavaróan előtérbe helyezve a játéka. Akik szeretik az úriember stí­lusát, gitározását azok most sem fognak csalódni, élvezetesek a témái. Ugyanakkor személy szerint kicsit több szólót,instrumentális betétet vártam ettől a lemeztől. Egy alapvetően progos megközelí­tésű produkción lehetett volna picit bátrabban beletekerni az amúgy sem túl hosszú dalokba. Persze a tehetség és a virtuozitás í­gy is süt a játékáról. További jó pont a sok fogós dallam és emlékezetes refrén. Jó érzékük van a dalí­ráshoz a fiúknak, a hangi adottságokat tekintve inkább középszerű Mario dallamai könnyen belopják magukat a hallgató fülébe, s ha már ott vannak, nem is jönnek ki onnan egyhamar. Épp ezért bátran mondhatjuk, hogy ez egy erős visszatérés, sok jó számmal. Süt az egész produkcióról az abszolút dalközpontú hozzáállás és ez nálam nagy pozití­vum! Smolski nagy szenvedélye az autóversenyzés, ennek tükrében rögtön motorbőgéssel és egy ütős kis riffel indul a 44 perces zenei utazás, a Riding and Ruling tökéletes kezdés, jó kis melódiákkal, gyors tempóval, együtt üvölthető, kórusos refrénnel. A progresszivitást itt még csak az effektek, pittyegések, helyenkénti szintetizátoros szí­nezések jelentik, ezt leszámí­tva a következő Rage lemezre is simán felférne. Akárcsak az Enemy Daggers, de itt már azért több szerepe van a billentyűknek, samplereknek. A refrén megint csak telitalálat! Az album hagyományos értelemben vett slágere egyértelműen az I Want It All. Szintén egy kemény riff az indí­tás, de van egyfajta Helloweenes í­ze a nótának, nálam azonnal megkedveltette magát nagyszerű énekdallamával. Zseniális, aki szereti a tökfejek által vezetett vonat csapatainak dallamvilágát, annak tuti bejön! Nagyon szeretem a Face In The Raint is. Lassabb, de rendkí­vül fülbemászó tétel. A Final Fight a Dream Theaterre emlékeztető kezdésével és visszatérő dallamaival próbálja elbűvölni a hallgatót, itt kezd igazán progossá válni a lemez. Ezt az érzetet csak tovább erősí­ti a következő szám, a Higher Ground. A progos hatásokat fokozzák a nagyon szép, Savataget idéző billentyűs betétek, valamint az újfent Dream Theatert idéző szóló. Különösen szép a lezárása a dalnak. A Storm Warningban végre progos szólóorgia kényezteti a hallójáratokat (öröm hallgatni Victort...), a cí­madó pedig Nightwishes dallamaival (sőt, az 1-es Elements lemeze a Stratovariusnak is fel-felsejlik akárcsak a már sokat emlegetett álomszí­nház) ragadja magával az embert. A legRageesebb dal a Raven and Swan, ha nem lenne kis különbség Peavey és Mario hangja közt, meg nem mondanád, hogy nem a germán power csapatot hallod. A sok keménykedést, száguldást pedig egy lassabb, akusztikusan induló, nyugisabb opusz zárja le, az Under The Moonlight.

Pontszám: 7