Dreyelands: Can't Hide Away (EP)

írta garael | 2008.12.30.

Megjelenés: 2008

 

 

Kiadó: Szerzői Kiadás

Weblap: www.dreyelands.com

Stílus: prog. metal

Származás: Magyarország

 

Zenészek
Gassama Omar - dob Horváth András Ádám - gitár Kas Zoltán- billentyű Nikola Mijic - ének Springer Gergely - basszusgitár
Dalcímek
1. Can't Hide Away (5:51) 2. Fearless (5:38) 3. One Fall (7:42)
Értékelés

A Dreyelands zenekar abban, a Magyarországon mostohán hagyott stí­lusban alkot, melynek alapjait annak idején a Seneca, illetve később a Nemesis fektette le: a Dream Theater muzikális világának alapkövén, ám a tagok képzettségénél , előéleténél, és zenei érdeklődésénél fogva sok más egyéb zenei stí­lus hatásait magába foglaló zenei komplexumban gondolkodó, a hetvenes évek progresszí­v örökségét a mai korba helyező progresszí­v metal újabb szí­nvonalas közreműködővel erősí­tette meg a hazai bázist. A csapat számtalan tagcserén formálódva integrálta azokat a hatásokat, melyek aztán kialakí­tották ezt a képlékeny, magába fogadó, ám mégis meghatározható és definiálható, önálló karakterrel jellemezhető zenei dimenziót. A két alapí­tó tag - Horváth András Ádám (gitár) és Springer Gergely (basszusgitár) - klasszikus iskolázottsága persze prior módon determinálja ezt a világot, melyben ugyanúgy megfér a játékos ötlethalmozás, mint a "matekos" kiszámí­tottság - ehhez jön hozzá Kas Zoltán billentyűs precí­z, fantáziadús játéka, a dobos, Gassama Omar engem kissé a jazzdobosokra emlékeztető fifikás hangszerkezelése, és az énekes, Nikola Mijic teljesí­tménye. Mijic hangjában tökéletesen reinkarnálódott LaBrie érzelemdús orgánuma, és a Pagans Mind dalnok, Nils K. Rue elképesztő, cyber ihletettségű hangterjedelme, í­gy nem okoz gondot a gyakran nagy dinamikai és oktáv-ugrás, mely izgalmassá, és ki nem számí­thatóvá teszi a Dreyelands dallamait. Persze ne gondoljon most senki kiismerhetelen, többismeretes egyenletekként megoldandó melódiákra: a csapat szerencsére meg tud maradni a Földön a közérthető, gyakran szinte az AOR-ban gyökeredző dallamoknál, melyek alatt a klasszikus progos riffelés hűen prezentálja, hogy a taní­tványok tökéleten elsajátí­tották a feladott leckét. Jóllehet, a példaképek hatása néha túlságosan is érződik, a fiúkban érezhető az a potenciál, mely hamarosan kiragadja őket az ikonok bűvköréből: ahogy a kezdő szám szinte COC-s riffelése Jean Michel Jare-os, space rockos billentyű orgiába csap át, vagy ahogy a One Fall Dream Theater deja vu-t okozó dramaturgiáját fordí­tják amolyan ötlethalmazzá, az taní­tani való - ennyi ötlettel egy szimpla heavy metal csapat egy teljes lemezt tölt meg.

Pontszám: 8

Legutóbbi hozzászólások