Falconer: Among Beggars and Thieves
írta garael | 2008.10.29.
Zenészek
Dalcímek
Értékelés
A Falconer annak idején egyrészt a heavy metalban addig szokatlan folkos hangvételével, másrészt a musical szférából érkezett énekes különleges, simulékony hangjával robbant be a metal-köztudatba: a sikerhez persze kelletek a jól megkomponált, hősies-panteisztikus témák is, melyekben ugyanúgy megbújt a legendák harcos romantikája, mint a folklór regényes meseszövése. A Mithotyn alapjain alakuló csapat már sokadik albumán próbálja a debütön kialakított utat szélesebbre taposni - a kalandokba egy lemez erejéig történt egy kis kitérő is, ám a folktalanított, hagyományosabb hangnemben megfogalmazott album nem igazán vált sikeressé. Azóta ki tudja, milyen indokokból, visszatért a banda eredeti énekese, és népi-nemzeti vonal is - jóllehet jelen lemezen azért megpróbáltak újabb hatásokat is csempészni az eddigi tömör stílus falba. A kritikusok általában odavannak Mathias Blad hangjától - énnekem azonban azért vannak fenntartásaim az említett úriemberrel szemben: jóllehet orgánuma valóban kellemes, hangján érződik az iskolázottság, ám gyakorta képtelen a speedesebb részeknél a lépést tartani, érződik, hogy a lassabb - musical-esebb témakibontásokhoz van szokva - melyeknél remekül is teljesít - , de a heavy etapoknál bizony igencsak hallatszik a stílusidegenség. (Amit annak idején Tarjának remekül sikerült elkerülni.) A lemezen hallható dalok az említetteknek megfelelően enyhe fazonigazítással követik a legutóbbi alkotás zenei világát, talán egy kicsit több a folkos rész, talán a sebesebb momentumok még gyorsabbak, és hát Mathiasnak is sikerült magával hozni egy-két musical-es manírt és panelt. A dallamérzékkel ezúttal sincs semmi baj, a Man Of The Hour egyenesen egy profán metal-sláger, ötletesen mixelt folkos-és speed-es tartalommal, a Beggar Hero Blackmore's Night-os, női énekkel megtámogatott duettje egyenesen a tábortüzek mellé íródott. Újból felfedezhetjük a középkori dalmondókra jellemző nosztalgikus-idealizáló kocsmadalokat - Vargaskall, Mountain Men - , illetve a svéd folklór életérzését közvetítő népies epigonokat - Viddernas Man. A jól sikerült dalok ellenére úgy érzem, nem sikerült megteremteni azt a szintézist, mely nem generálna egyfajta kellemetlen feszültséget: a gyors gitárrészek, és az őket követni próbáló, kifejtős énektémák nem állnak össze, olyan beszélgetőpartnereket idézve, akik elbeszélnek egymás mellett. Nem véletlen, hogy számomra a lemez legsikerültebb pillanatait a nyugisabb, folkosabb részek jelentik, melyek egyfajta népi hangsúlyt kapva eredeti nyelven szólalnak meg. Külön ki kell még emelnem a lemez zárótételét, mely ismét egy duettel hoz létre egy amolyan musical-folk keveréket, fantasztikusan eltalált dallamtémával, filmzenés, álnagyzenekari körítéssel, áramló hangulati váltásokkal és stílusbeli ugrásokkal.
Legutóbbi hozzászólások