Eden's Curse: Eden's Curse
írta JLT | 2007.10.03.
Zenészek
Dalcímek
Értékelés
Kedvenc külföldi rockzenei oldalamat olvasgatva akadtam rá erre a korongra. Elsőre semmit sem mondott a nevük, de mikor megláttam, hogy az általam nagyra tartott oldal kritikusai olyan magas pontot adtak erre a lemezre, amit még egy 2007-ben megjelent albumra sem, akkor eldöntöttem, hogy meghallgatom az anyagot, ami igencsak nemzetközi produkció, hiszen az énekes-dalszerző, Michael Eden amerikai, a billentyűs varázsló, megazenész Ferdy Doernberg és a gitáros Thorsten Koehne németek, a dobos egy angol úr, Pete Newdeck, és a basszer, Paul Logue pedig skót.
Pault egy remek hard rock csapatból, a Cry Havoc-ból már ismertem, és nagyon jó, pontos basszusgitárosnak találtam. Szépen, megbízhatóan alapoz, hangszeréből éppen az ideális mennyiség hallható a nótákban. Ferdyt ki ne ismerné, hiszen Axel Rudi mester mellett ténykedik egy ideje, vagy éppen a Rough Silkben énekel és gitározik. Sőt, egy remek rockoperát is írt 'Storyteller's Rain' címmel. Igazi multifunkcionális zenész, sok hangszeren játszik, magas szinten. A dobos, Newdeck az ex-Grim Reaper-énekes, Steve Grimmet segítője, és ezen a lemezen is bizonyítja, hogy nem véletlenül játszik az aranytorkú Steve-vel. Bevallom, Koehne gitárosról semmit nem tudtam ezt megelőzőleg, akárcsak az énekes Edenről. Persze mindig tanul újat az ember, mindig találkozik új arcokkal a rock- és metalszíntéren. És bizony ez a találkozás igencsak kellemes élmény. Michael hangja magas fekvésű és kristálytiszta, engem kicsit emlékeztet a fiatal Don Dokkenre, de azért megvan a saját stílusa a srácnak, nem beszélhetünk utánzásról. A zenekar nevéből adódik, hogy ő a banda agya és fő dalszerzője. A zenekar ötlete egyébként ő és Paul fejéből pattant ki, hozzájuk csatlakoztak a többiek. A zenekar stílusának a hard rock dallamos, melodikus ágát választotta, és a lemezt meghallgatva kijelenthető, hogy nagyon jól tette. Hatásaik között ott találhatjuk az epikus hard rock királyát, a TEN-t, az AOR legnagyobb bandáját, a Journey-t (főleg Thorsten játékán lehet érezni Neal Schon hagyatékát), de felfedezhetőek a Steelheart és a Dokken, vagy akár a mára élvonalbelivé vált Gotthard utóhatásai is.
Az album egy laza kis introval (Book Of Life) indul, majd következik a lemez első "érdemi" dala, a Judgement Day. Erős, jól eltalált riff, gigászi gitárszóló, szárnyaló énekdallamok, csodás hangok Michael torkából, igazán kitűnő nóta, egyszerűen hibátlan. Az Eyes Of The World című dalt az Evidence One mesterdalnoka, Carsten Schultz szerezte (Paullal közösen), de az E.O. nem használta föl, így került az Eden's Curse albumára. Jól megválasztott ritmusképletek, igazán ötletesen megírt melodikus rock tétel, nem is értem, miért nem használta fel Carsten és csapata.
Kicsit visszafogottabb tempójú a lemez harmadik tétele, a Stronger Than The Flame. Michael mélyebb orgánumát is előveszi, ami igencsak jót tesz a dalnak, és kiemelendőek a vokálok is, nem is beszélve a fogós refrénről. A lemez egyetlen klasszikus balladája a Voice Inside, egy magával ragadó, érzelmekkel teli alkotás, engem megfogott, pedig nem vagyok híve az ilyen szerzeményeknek, ám lehet, hogy ez a dal ezen változtatni fog. Nagyot játszik benne Thorsten, és Ferdy szép aláfestései is pazarul sikerültek. Ezt követően egy lendületes Whitesnake-es szám következik, az After The Love Is Gone. Érzelmesebb szövegvek, és ahhoz tökéletesen passzoló dallamvilág, és csodás zenei megoldások teszik tökéletessé a dalt.
A Fly Away-ben megvillan Pete Newdeck is, aki ötletes témákat hoz, ahogy az egész dalról árulkodik a srácok dalszerzői nagysága. A lemez talán legerősebb, legbikább dala a What Are You Waiting For. A riff már-már heavy metalos keménységű, de az egész dal nagyon szikár, ami csak még változatosabbá teszi az albumot. A címadó Eden's Curse egy lassabb, visszafogottabb dal, amiben ismét csak nagy ívű énekdallamok kaptak helyet, csodásan megírta Eden ezeket, azt hiszem, egy új kedvencet találtam személyében. Ahogy pár dalnál, itt is a refrén viszi a szerzeményt, de nem mintha a többi részével gond lenne.
A Don't Bring Me Downban benne van Ferdy keze is, nem csoda, ha a nóta hajaz Axel Rudi Pell jobb dalaira. Száguldó tempó, dübörgő kétlábdob, erősebb énekhang, egyszerűen király! A tizenegyedik szám egy Def Leppard-érzetű alkotás, a Heaven Touch Me. Elképesztő, megint milyen dallamokat kapunk az arcunkba, de a riff is megérne egy misét. A következő tétel a The Bruce, tulajdonképpen egy intro, ami a Fallen King című nótát hivatott bevezetni. A dal egy akusztikus gitár-ének párossal indul, ám mielőtt az a tévhit győzedelmeskedne fölöttünk, hogy ez a dal egy ballada lesz, a dal és a többi instrumentum is beindul, és egy erős középtempós szám alakul ki.
A záróakkord egy feldolgozás, a We All Die Young, amit a Steelheart gyémánt torkú énekese, Mike Matijevic énekelt a 'Rockstar' című filmben. A lemez összképéhez mindenképpen hozzátartozik a hibátlan, tiszta hangzás, az igényes, gyönyörű lemezborító és a szintén szép booklet.
Legutóbbi hozzászólások