H.E.A.T: H.E.A.T II

írta TAZ | 2020.03.27.

Megjelenés: 2020

Kiadó: earMUSIC

Weblap: http://www.heatsweden.com/

Stílus: hard rock

Származás: Svédország

 

Zenészek
Erik Grönwall – ének Dave Dalone – gitár Jimmy Jay – basszusgitár Jona Tee – billentyűs hangszerek Crash – dob
Dalcímek
01. Rock Your Body 02. Dangerous Ground 03. Come Clean 04. Victory 05. We Are Gods 06. Adrenaline 07. One By One 08. Nothing To Say 09. Heaven Must Have Won An Angel 10. Under The Gun 11. Rise
Értékelés

„Ennek ellenére nagyon örülnék, ha legközelebb több olyan nótával találkoznék, mint mondjuk a Point Of No Return vagy a Living On The Run.” – írtam nagyjából két és fél éve az ’Into The Unknown’ kapcsán. A srácok pedig úgy tűnik, hogy hallgattak a rajongókra és azokra, akik hiányolták a bődületes slágereket, mert most bepótolták restanciájukat és elkészítettek egy méregerős albumot. Talán az eddigi legjobbjukat.

Ennyi év után azt már mondanom sem kell, hogy mérhetetlenül szimpatizálok a csapattal, legutóbbi lemezükkel viszont nem tudtak elkápráztatni, pedig nem volt vállalhatatlan az anyag. A kommerszebb hangvétel nem áll jól nekik és ezzel el is rontották a kalapos gitáros, Dave Dalone visszatérését, aki egyértelműen nagy rajongója a ’80-as éveknek. Játéka egy az egyben visszahozza ezt a korszakot, az új dalokban pedig teljes technikai arzenálját felvonultatja, annyira kényelmesen érzi magát ebben a közegben. Érdekes, hogy lassan négy év távlatából még mindig nem tudni, hogy miért lépett ki Eric Rivers gitáros a csapatból, pedig szívesen megnéztem (hallgattam) volna, hogy ismét azt a zenét játssza, amivel anno nekikezdtek karrierjüknek. Talán pont ebből akart kimaradni?

A banda úgy döntött, hogy saját kezébe veszi az irányítást és félreállította Tobias Lindell producert, akivel három lemezt hoztak össze, így az új album főnökei Jona Tee billentyűs és a korábban emlegetett gitáros, Dave Dalone voltak. Ez azonban cseppet sem hallatszik a dalokban, sőt minden korábbinál energikusabb a megszólalás. A svéd dallamzsenik azt is komolyan vették, hogy visszatérnek az első lemez szellemiségéhez, szóval nyomtak egy hard resetet és elkészítették a bemutatkozó album felturbózott változatát, kvázi egy új debütanyagot. Elég ritka, de az album megjelenése előtti ígéretekből még az az állítás is megállja a helyét, hogy „ez a lemez a ’Tearing Down The Walls’ és az ’Address The Nation’ kombinációja, csak súlyosabban”.

A lemez rögtön ebben a szellemiségben indul a Rock Your Bodyval, amit szétfeszít az energia, de csak annyira, hogy ezzel a lendülettel gördüljünk tovább az olyan jobbnál jobb dalokra, mint a pörgős Dangerous Groundra, vagy személyes kedvencemre, a hatalmas refrénnel megáldott Come Cleanre. (Ez a nóta testvére másik nagy favoritomnak, a Living On The Runnak, amit a mai napig nem tudtam megunni.) Na, az ilyen dalokat hiányoltam legutóbb! Hangzás szempontjából nagyon jók az arányok a lemezen, húz a gitár, jól hallani a billentyűket, a dob sem az utcán levő tompán döngő kukák hangjára hajaz, úgyhogy egy szavam sem lehet ezúttal ezzel kapcsolatban.

A hatalmas lendületet egészen a nyolcadik dalig nem szakítják meg a srácok, de a Nothing To Say szerencsére nem egy olyan lassú dal, amit csak úgy átugrik az ember, hanem kellemesen slágeres. Nem is tudom, mikor hallottam legutóbb olyan albumot, ahol tényleg elmondható volt minden dalról, hogy sláger. Itt egyszerűen nem esik a színvonal, ráadásul olyan zenei utalások is az utunkba kerülnek, mint például a We Are Gods eleje, ami a ’Rocksztár’-ban is hallható Stand Upot idézi meg egészen zseniálisan. Amikor pedig azt gondolnánk, hogy nincs más a tarsolyukban, akkor előrántanak olyan dalokat, mint a masszív billentyűtémára épülő Heaven Must Have Won An Angel vagy a kissé bluesos ízű Under The Gun. 45 perc az egész lemez, amit többször is le lehet pörgetni egymás után, és még így sem lesz unalmas. Ha ebben az évben csak egy dallamos rock albumot akarsz meghallgatni, akkor ez legyen az, mert minden másodperce kincs!

Pontszám: 10