Iron Fire: Blade of Triumph

írta garael | 2007.07.10.

Megjelenés: 2007

Kiadó: Napalm Records/SPV

Weblap: www.ironfire.dk

Stílus: heavy metal

Származás: Dánia

 

Zenészek
• Martin Steene - Vocals • J.J. - Guitar • Kirk Backarach - Guitar • Martin Lund - Bass • Jens B. - Drums
Dalcímek
1. Dragonheart 2. Bloodbath of Knights 3. Dawn of Victory 4. Lord of the Labyrinth 5. Bridges Will Burn 6. Follow the Sign 7. Steel Invaders 8. Jackal's Eye 9. Legend of the Magic Sword 10. Gladiator's Path 11. Blade of Triumph
Értékelés

Az Iron Fire tengeri társulatának legutóbbi csapása kellemes emlékeket hagyott bennem, az alapvetően a Running Wild által kitaposott ösvényen haladó, ám a modernebb riffeket sem megvető vice-kalóz csapat megbí­zhatóan hozta azokat a kellékeket, melyek kellemessé tudnak tenni egy izgalom mentes heavy metal albumot. Nos, a legutóbbi hadjárat óta kissé megváltozott Steene kapitány hadi taktikája: a tengeri kalózkodással felhagyván kilépett a szárazföldre, és olyan régi harcostársak útját próbálja járni, mint a Stormwitch, a Hammerfall, és az unikornis imádó, akusztikus Rhapsody (of Fire). Ezzel együtt - sajnos - az agresszivitásból is visszavettek, az olyan modernebb, pergőtűzszerű riffelés, mind ami a Mindmachine-ban volt, már a múltté, ám szerencsére a megbí­zható, mesélő jelegű dallamok megmaradtak. Természetesen itt e várjon senki világújrafedező megfejtéseket: egy -egy dallamsor bizony erős deja-vu érzéssel borí­tja el a Stormwitchet szerető hallgatót, ráadásul az énekes, Steene mester intonációja is kí­sértetiesen hasonlí­t Andy Mück-ére. A militáris jelleg persze megmaradt: a Dawn Of Victory staccató, indulós riffeit minden bizonnyal manovárnagy úr is megirigyelhetné - az énektémák azonban már inkább idézik az európai hősregélők hagyományait, a la Hammerfall. Az igazán énekeltetős témákat ezúttal a Rhapsody köntösébe öltöztették: a Lord Of The Labyrinth némileg lopkovárira sikeredett vokáltémája, vagy a Legend of The Magic Sword finom melódiái és a számok cí­mei is egyszerre idézik a talján harcosokat. Természetesen egy ilyen csatametalt játszó csapat esetében megkerülhetetlen a szimfónikus agymenésekbe belebolondult Manowar munkássága is. Szerencsére itt nem találunk álklasszikus ejakulációt, a hősies kiállások, és a néha-néha eleresztett sikolyok azonban nem is akarják palástolni a harcművész-mester kilétét. Érdekes módom nekem néha a VIrgin Steele neve is beugrik, persze nem véletlenül, hiszen a hősies alapok DeFeis-éknél is ugyanúgy jelen vannak, mint az Iron Fire-nél, jóllehet egy-két (száz) fokkal művészibb tartalommal. A dalok fő erőssége a vokál, és Steene érzelemdús hangja, mely megmenti a giccstől a néha túlontúl nyilvánvaló dallamfordulatokat, no és persze a fülbemászó refrének, melyek jóleső ismertséggel visszhangoznak a permanens ágyúdörgés és az eposzregélés közepette.A sound kielégí­tő, a gitárok kellemesen horzsolnak, és az ének is megfelelően előre lett ahhoz keverve, hogy elégedettek lehessünk. ( A ronda borí­tó ne rettentsen el senkit, a zene nem küld el senkit a hajóval melegebb vizekre.)

Pontszám: 7.5