We Are Harlot: We Are Harlot

írta Hard Rock Magazin | 2015.05.07.

Megjelenés: 2015

Kiadó: Magneoton

Weblap: http://www.weareharlot.com

Stílus: Hard rock

Származás: USA

 

Zenészek
Danny Worsnop - ének Jeff George - gitár Brian Weaver - basszusgitár Bruno Agra - dobok
Dalcímek
1. Dancing On Nails 2. Dirty Little Thing 3. Someday 4. Denial 5. Easier To Leave 6. One More Night 7. Never Turn Back 8. The One 9. Love For The Night 10. Flying Too Close To The Sun 11. I Tried
Értékelés

Jogászberkek egyik alaptézise, hogy a többen mindig benne van a kevesebb. Ez vagyonelosztásnál egyszerű logika, de zenében vajon mi a több vagy kevesebb – és főleg mihez képest? Esetünkben például ha a We Are Harlot az új többes, akkor abban az Asking Alexandria a kevesebb? Nos, Danny Worsnop a WAH debüt albumán pár másodpercen át valóban hörög, de ő csak egy tag volt Ben Bruce híres kripta-kommandójában. Tény: az AA nagyléptekkel, célirányosan lépcsőzött lefelé egyre ridegebb és sötétebb bugyrokba – Danny talán pont emiatt lécelt le és költözött be egy színesebb, lazább, vidámabb kupiba.

Nekem kicsit cinkes, amikor nyakig kivarrt rockerek a neten érzelgősködnek, de ebből most mindkét oldalról kijutott néhány szirupos: A legjobbat szeretném a zenekarnak, és ezen a ponton az már nem én vagyok” – írta Twitter oldalán Danny, amikor szétkürtölte kiválását. Ben erre a következő kenetteljes választ adta: „Nehéz szívvel tudatom veletek a hírt, de Danny úgy döntött, elhagyja az Asking Alexandria csapatát, hogy megvalósítsa más irányú zenei törekvéseit. Mielőtt elveszítenétek a hidegvéreteket és azt gondolnátok, ez a zenekar végét is jelenti, szeretném elmondani, hogy szeretünk minden egyes rajongót szerte a világból. Mint minden családban, itt is vannak hullámhegyek és völgyek. Vannak jobb napok és rosszabbak. Egy család mindig melletted áll, támogat, és segít a legnehezebb pillanatokban is. Mi mindig itt voltunk és leszünk is értetek, így most az egyszer arra kérünk, ti is segítsetek ki minket! Legyetek erősek, és legyetek a váll, amire támaszkodhatunk.”

Nos, a váll erős, az élet nem áll meg: az AA továbbvonszolja a súlyos vonalat, Danny pedig mostantól új fazonban lubickol a fertő tóban. Minden elismerésem a torkáért – viszont kicsit furcsa látni egy tokás, százkilós rockert hosszú tollal, rőt szakállal, drága zakóban és merinói sálban pompázni, de ez is a show része. Mert itt minden aprólékosan meg lett tervezve. A We Are Harlot kiforrott albummal és kész koncepcióval lépett a színtérre. Noha a Denial már jóval előbb elkészült, a lemez megjelenése előtt két héttel került fel az első track a YouTube-ra, amit naponta követett egy-egy új nóta. Így aztán a Dancing On Nails már akkor belemászott a fülbe, amikor még csak találgatások folytak irányról, stílusról. Tény: látványosra és humorosra sikeredett klip támogatja a húzós The One slágert is. Bikinis csajok, bájos romlottság, csurranó nyálú zsűritagok – bár ha csak a füleidre hallgatsz, nincs benne semmi különös. Viszont nagyon amerikai, nagyon feszes és zsír profi muzsika. Színes, villódzó – és az egész alá terített billentyűszőnyegen tutira besétál a tudatalattiba. A Dirty Little Thing viszont már tényleg [email protected], aztán persze itt-ott leültetik az albumot, hogy a következő tételekben újra örülhessünk a tekerésnek. Hollywoodi csapatok valószínűleg a jó zsaru/rossz zsaru recept szerint viszik be a kötelezően szirupos lírát a repertoárba… vagy egyszerűen csak így könnyítenek magukon? De még az One More Night tekerős, kalapálós zúzása sem agresszív. Úgy tolják a kemény rockot, hogy közben a lemez egyetlen nótájában sem próbálkoznak az idegeinken gordonkázni.

Üdítő kivétel ez az album: régisulis rákendról, abszolút maira hangolva. Nem véletlenül debütált az ötödik helyen a Billboard 200-as listáján. A mostanság divatos, neten oda-vissza fájlon küldözgetett ötletek helyett itt tényleg együtt és egységes anyag született. Danny, és a Sebastian Bach mögül érkezett Jeff George három éve találkoztak LA-ben, a Velvet Margarita étteremben. Mire hajnalra elhajoltak, már eldöntötték, hogy összebútoroznak – és azóta is egy kecóban héderelnek Beverly Hillsben. Együtt isznak és partiznak, és amikor kikristályosodott ez a frivolra hajazó koncepció, elhívták Bruno Agra haverukat dobolni. Basszerposztra hirdetést adtak fel, amire több, mint ötszázan jelentkeztek. Egyikük, a Silverstade-es Brian Weaver már két hete pénz nélkül lébecolt Los Angeles külvárosában egy kölcsönkapott ágyon, ami azonnali belépőt jelentett számára a buliba. A ruháit kifőzték a mikróban, betoltak közösen pár hektó bort és összejameltek egy raklapnyi ötletet, amiből lendületből formázódott ki ez a szándékoltan paráznára hangolt lemez.

Összességében egységes és modern anyag született. A legnagyobb erénye, hogy nem lefutott meccs és mer kísérletezni. A megszokott zenei klisék mellett két gitárral, dobbal és dúdolható dallamokkal az ezerszer elsütött poénok mellé is képes egy ezeregyediket letenni. Még az Easier To Leave is okoz meglepetést. Pedig ott aztán minden össze lett dobva a könnyű szerelemhez – viszont a közepén van egy olyan gitárszóló, ami visszaröpít minket a boldog hetvenes évekbe. 

Pontszám: 7