Jorn Lande & Trond Holter: Dracula - Swing of Death

írta Adamwarlock | 2015.02.14.

Megjelenés: 2015

Kiadó: Frontiers Records

Weblap: http://www.frontiers.it/album/5239/

Stílus: Hard rock / heavy metal

Származás: Norvégia

 

Zenészek
Jorn Lande - ének Trond Holter - gitár Bernt Jansen - basszusgitár Per Morten Bergseth - dob Lena Flí¸itmoen Bí¸rresen - ének (05., 06., 08., 10. számok)
Dalcímek
01. Hands of Your God 02. Walking On Water 03. Swing of Death 04. Masquerade Ball 05. Save Me 06. River Of Tears 07. Queen of the Dead 08. Into the Dark 09. True Love Through Blood 10. Under The Gun
Értékelés

Már nem tudom, hanyadszor kell papírra (illetve monitorra) vetnünk, hogy Jorn Landét, minden tiszteletünk és rajongásunk mellett, egy elveszett fickónak tartjuk. Elveszett a saját agytekervényeiben, elveszett és eltévedt a metalszintéren, és végképp belebonyolódott a zenei útkeresésbe. A hihetetlenül ígéretes első négy album után szólókarrierje nemcsak, hogy hullámzó, hanem erőteljesen zuhanó ívet vett, és a rengeteg sikeres kollaboráció után már úgy tűnik a semmilyen projekt nem menti meg az énekest. Talán a kedves Olvasó nem látja ennyire borúsan az összképet, és valószínűleg az igazság sem ennyire sötét, azonban belőlem a ’Dracula’ ismételten csak fintorgást tudott kiváltani. Egy keserű kritika következik.

Jorn Lande összeállt tehát a Trond Holter nevű úriemberrel, hogy minden idők leghíresebb vámpírjának történetét rockoperásítsák. Én bevallom, azt sem tudtam ez idáig, hogy Trond Holtert eszik-e vagy isszák, de kis utánaolvasás után kiderült, hogy az úr a Wig Wam nevű formáció gitárosa volt, nem mellesleg jelenleg Jorn szólóprojektjében vitézkedik. Leginkább a balul sikerült ’Traveller’ lemezről lehet ismerős a neve. Mondjuk számomra már ezen a ponton megbukott a történet, mert amíg a norvég szupertorok mellé be nem raknak egy tisztességes zene- és dalszövegírót, addig ontani fogja magából az egysíkúbbnál egysíkúbb, ötlettelen és monoton kiadványokat. És pont. Amíg ezt valaki bele nem veri a fejébe, addig nem lesz változás. Trond Holter meg nem hinném, hogy lenyomna egy akkora egót, mint amekkora Jorné. Azért elsőre hallatszik a különbség a legutóbbi Allen/Lande lemez és a legutóbbi szólólemezek között, pedig a ’The Great Divide’ talán a leggyengébb tagja a sorozatnak.

Mondjuk monotonnak vagy önismétlőnek nem mondanám ’Swing of Death’-szet. Ezzel más bajok vannak. Onnan indulunk, hogy e Draculáról írt lemez nem is metal (mondjuk ez nem feltétlenül rossz dolog). Ez egy nagyon erősen Broadway-szagú, néhol a Trans Siberian Orchestrát idéző elemekkel egybeszőtt katyvasz. És a katyvaszon van a hangsúly. Az egész lemeznek se füle, se farka. Nincs iránya, nincs íve, csak egymás után pakolt dalok, amiken Jorn jól kieresztheti a hangját. És megint eljutunk arra a Landénál örökké visszatérő problémára, hogy a zenei és minőségi kritériumoknak maradéktalanul megfelel az alkotás, de egyszerűen a produktum nem szórakoztató. Pedig érezni rajta a bizonyítási vágyat és a monumentalitásra törekvést, de nem mindenki születik Arjen Lucassennek, hogy intelligensen ki tudja fejezni önmagát egy ilyen műfajban.

Bár a hangszerelésileg nagyon erős, instrumentális True Love Through Blood vagy a grandiózus Walking on Water esetében még azt gondolhatnánk, hogy talán többre is érdemes a lemez, azonban ha egy kicsit jobban fülelünk, akkor az egész koncepció összeszedetlensége és izzadtságszaga mellett olyan dalszövegeknek lehetünk fültanúi, amelyek hallatán esküszöm, hogy a magyar popzene legsötétebb korszakának, a ’90-es éveknek a fiúbandái által előadott rímeket is visszasírom.

Azt mondjuk mindig meg kell említeni, hogy Lande hangja továbbra is első osztályú, azonban kicsit fárasztó emiatt plusz pontokat adni a lemezeinek. Persze, ezt az albumot is végig lehet hallgatni, a műfaj rajongói meg simán találhatnak rajta a szívükhöz közel álló momentumokat. Azonban a kellő minőségű dalszerzés hiányát még mindig nem lehet Jornnak megbocsátani, és számomra ezt sem a hangja, sem a kiváló hangszerelés nem feledteti. Ha meg a lemezen beugró Lena Floitmoen által énekelt betétekre, és erre az egész színpadias légkörre gondolok, akkor fájó szívvel jut eszembe, hogy Meat Loaf mit tudott volna egy ilyen koncepcióval kezdeni. A végén pedig az objektivitás jegyében matekozzunk: a legutóbbi Jorn-szóló projektre 5 pontot adtunk. Annál a kliséhalmaznál azért a ’Swing of Death’ egy minőségibb alkotás, viszont azt tekintve, hogy az Allen/Lande 2014-es lemeze 7.5 pontot ért, Dracula barátunkra egy hatosnál többet még a legnagyobb jóakaratom ellenére sem nem tudok kiszenvedni magamból.

Pontszám: 6