Gazpacho: Demon

írta P.A. | 2014.06.17.

Megjelenés: 2014

Kiadó: Kscope music

Weblap: http://gazpachoworld.com/

Stílus: Progresszí­v rock

Származás: Norvégia

 

Zenészek
Jan Henrik Ohme - ének Jon-Arne Vilbo - gitár Thomas Andersen - billentyű Kristian Torp - basszusgitár Mikael Krí¸mer - hegedű, mandolin Lars Erik Asp - dob Vendégzenészek: Stian Carstensen - bendzsó Charlotte Brendesen - vokál
Dalcímek
01. I've Been Walking (Part 1) 02. The Wizard of Altai Mountain 03. I've Been Walking (Part 2) 04. Death Room 05. The Cage (bónusz dal)
Értékelés

Két dologtól szeretném megkímélni a tisztelt olvasót, az egyik a gazpacho receptje, hiszen biztos vagyok benne, hogy még az a progrockker is kívülről tudja, hogy kell ezt a könnyed spanyol nyári levest készíteni, akinek egy tojásrántotta is komoly kihívást jelent. A másik pedig a Marillion párhuzam hosszas kivesézése, ugyanis a norvégok már az előző lemezüknél többé-kevésbé levetették a korai albumaikon még markánsan fellelhető hatásukat. Az pedig, hogy Jan Henrik Ohme orgánuma hasonlít Steve Hogarth jellegzetes hangjára, egy olyan égi ajándék, amin aligha lehet változtatni.

A 2012-ben megjelent 'March of Ghost' nagy sikert aratott mind a prog rock hívek, mind a kritikusok körében. Szerettük könnyed dallamait, slágerességét, változatosságát és lebilincselő történeteit. Naná, hogy egy ilyen lemez után az egyszeri rajongó újra át akarja élni azt a mágiát, ami az olyan dalokból árad, mint a Black Lily vagy a négy részre tagolt Hell Freezes Over. Aki pedig ilyen elvárásokkal kezd ismerkedni a 'Demon' dalaival, az óhatatlanul is csalódni fog, legalábbis elsőre, hiszen felületes hallgatás során csupán annyi jön át, hogy egy lassabb, komorabb, egységesebb anyaggal van dolgunk. Alapos ismerkedés szükséges hozzá, hogy előtűnjenek a sötétebb tónusú melódiák között megbúvó finom apróságok. Hogy a Gazpacho legénysége miért cserélte le a 'March of Ghost' kvázi slágerességét nehezebben ható, sötétebb, de nem kevésbé ámulatba ejtő melódiákra, arra a választ a lemez koncepciójában kell keresni.

A 'Demon'-nak különleges története van, melyet Thomas Alexander Andersen billentyűs édesapjának elbeszélése ihletett, aki egy kéziratról mesélt, melyet még a '70-es években kapott Prágában egy üzleti útja során. Az irat eredete nem tiszta, de tartalma felettébb érdekes, ugyanis a szerző állítása szerint megtalálta a Földön élő Gonoszt (Demon), ami nem más, mint egy intelligens, könyörtelen erő. A történet szerint az író több ezer éven át követte a Démont és ez a kézirat nem más, mint az ő naplója, melyben grafikák, számítások, szemtanúk beszámolói találhatók. Nem csoda tehát, hogy ez a sötét, szürreális história rányomja bélyegét a muzsikára, mely mindezek ellenére épp annyira telített szépséggel, mint hátborzongató atmoszférával és drámaisággal.

Rétegenként fejtegetve a dalokat, természetesen találkozunk a Gazpachora oly jellemző, törékeny, nyugalmat árasztó dallamokkal, jól kivitelezett, izgalmas váltásokkal, prog. rock témákkal, és ismét feltűnnek folkos elemek, valamint különleges hangszerek is, mint a bendzsó, a hegedű vagy a mandolin. Mégis, a 'Demon' valamiben más, mint elődei, hiszen briliánsan teremti meg a történetet körbelengő nyugtalanító atmoszférát, ugyanakkor hallgattatja is magát. Olyan, mint egy kellemetlen, de szépséges álom, amiből nem akarunk felébredni, mert egyszerre megrázó és túlvilági, de erősen addiktív és varázslatos is.

Nem is kell több szót pazarolni erre az albumra, akit eddig is érdekelt a norvég proggerek ténykedése, az úgyis elmerül benne, felfedezi magának és még hónapok múlva is örömét leli majd benne, aki pedig csak belefülel és nem ad neki időt, az majd elkönyveli egy újabb prog. rock korongnak és nagy valószínűséggel elmegy mellette.

Pontszám: 8.5