Black Sabbath: Live... Gathered In Their Masses (DVD)

írta Bigfoot | 2013.12.16.

Megjelenés: 2013

Kiadó: Vertigo

Weblap: http://www.blacksabbath.com

Stílus: Hard rock, doom rock/metal

Származás: Nagy-Britannia

 

Zenészek
Ozzy Osbourne - ének Tony Iommi - gitár Geezer Butler - basszusgitár Vendégzenészek: Tommy Clufetos - dob Adam Wakeman - billentyűs
Dalcímek
DVD 1 1. War Pigs 2. Into the Void 3. Loner 4. Snowblind 5. Black Sabbath 6. Behind the Wall of Sleep 7. N.I.B. 8. Methademic 9. Fairies Wear Boots 10. Symptom of the Universe / Drum Solo 11. Iron Man 12. End of the Beggining 13. Children of the Grave 14. God Is Dead? 15. Sabbath Bloody Sabbath (Intro) / Paranoid DVD 2 1. Under The Sun 2. Dirty Women 3. Electric Funeral 4. Interview with Black Sabbath 5. Showday - Behind The Scenes
Értékelés

Ha nehezen is, de úgy látszik, beindult a majdnem eredeti felállásban működő fekete rocklegenda gépezete. Bár Bill Ward lelépése után sokkolóan ért bennünket Tony Iommi betegsége, hálistennek a gitáros a jelek szerint jól van, ezerrel nyomja Gibsonján a riffeket, összehoztak egy bitang jó stúdiólemezt, és a turnézást jövőre sem hagyják abba. Valószínűleg Tony megijedt Ozzy fenyegetésétől: „B…meg, ha meghalsz, kinyírlak”. Arra persze remény sincs, hogy nálunk is fellépjenek, már nem is húzom fel magam ezen, legfeljebb frekventáltabban jut eszembe Ozzy kedvenc szavajárása: fuckin’… Vagy nekem is beszűkült a szókincsem? A [email protected] Talán azért sem vagyok annyira pipa, mert én 1998-ban a Kisstadionban láthattam őket, igaz, Bill Ward akkor sem bizonyult alkalmasnak a feladatra, Vinnie Appice ugrott be helyette, szóval – hogy Frenki barátom szavaival éljek – a váltás a családban maradt.

Szóval, tőlünk egymillió fényévre, Melbourne-ben örökítették meg ezt a koncertet. Nekem a Black Sabbath hozzátartozik a kezdetekhez, vagyis a lassan 35 évvel ezelőtti mozzanatokhoz, mikor kortársaival együtt (Zep, Heep, Jimi és persze a Purple) elkezdtem a műfajjal barátkozni. Nosztalgikus érzésekkel figyeltem ezt az anyagot, ami maga is nosztalgikus, mert bár pár nótát elnyomnak a pár hónapja megjelent ’13’-ről – melyek nagyon jó szerzemények, ezt nem győzöm hangsúlyozni –, de a program gerincét a hetvenes évek klasszikusai adják, amikor még Ozzy állt a mikrofon mögött. Ezen belül is az első négy album teszi ki a szett majd kétharmadát. Úgy látszik, a három vén csataló is az őstörténethez tartozó, negyvenakárhány évvel ezelőtt fogant alkotásokat favorizálja.

Profi módon megszerkesztett ez az élő anyag. Nem húzzák soká a bevezetőt, melyben feltűnik a muzsikusok helyszínre való megérkezése, néhány rajongó nyilatkozata, bevillan Joe Perry az Aerosmith-ből, aki nézőként vett részt a bulin. Hirtelen felsírnak a légvédelmi szirénák, és a War Pigsszel földbe döngölik a zsűrit…

Zeneileg minden a helyén van. Tony Iommi és főleg Geezer Butler nem felejtettek el zenélni (állat módon csattog a basszusgitár végig), Ozzy ütőse, Tommy Clufetos stílusa kicsit Bill Wardéra emlékeztet. Ő is épp olyan brutális erővel üti a bőröket, mint lestrapált elődje, de a dobtémák finomságai is megvannak. Ozzy pedig... nos, ő mindig is egy oltári fazon marad. Élek a gyanúperrel, hogy énekteljesítménye erős javításokra szorult a stúdióban, ha az általam ismert élő aktuális kalózfelvételeken nyújtott produkcióját veszem sorra. Azért az Into The Void így is fájdalmasan hamis maradt. Mindegy, ő sosem briliáns hangszálairól volt híres. Érdekes, hogy utána a zenekar a rocktörténet legnagyobb torkait szerződtette – Dio, Gillan, Hughes, Martin –, mégsem tudták megismételni a vele elért sikereket.

A színpad is jól néz ki. Semmi hivalkodó technika, csak pár kereszt, jó sok lila fény (nem Deep Purple koncert, gondoltam, szólok), jól passzol a fekete ruhás főszereplőkhöz. Ozzy egyre brutálisabban néz kis, ahogy telnek a percek: jó szokása szerint vödörből locsolja a közönséget, magának is szentel pár köb vizet. Senki nem mondaná meg, hogy mit eszünk ezen az énekelni egyáltalán nem tudó, zombi-kinézetű, csoszogó vénemberen, de bezabáljuk, amit ad. Muris, ahogy Iommi és Butler röhögve menekülnek előle a színpadon a Paranoid közben előadott bohóckodása miatt. S hogy minden klappoljon: a megszólalás tiszta, nyers, földbedöngölő. Ehhez persze úgy kell játszani, ahogy ők négyen teszik.

Pontszám: 8.5