The Trousers: Freakbeat

írta Adamwarlock | 2013.09.27.

Megjelenés: 2013

Kiadó: Szerzői kiadás

Weblap: http://thetrousersband.com/

Stílus: Hard rock

Származás: Magyarország

 

Zenészek
Kőváry Zoltán - ének, gitár Locke Péter - gitár Iliás Ádám - basszusgitár Cs. Szabó Zoltán - dob Vendég: Nicke Andersson - gitár (8. szám) Csányi Rita - vokál Derecskei Zsolt - billentyű
Dalcímek
01. I Get Around 02. Sister Sludge 03. Fear of the City 04. Frakbeat 05. Under the Wheel 06. Electric Garden 07. Crackin' Up Alone 08. Real Deep Groove 09. Not Afraid to Fall 10. All Day and All of the Night 11. Demon Gasoline
Értékelés

És igen! A kezeim közé kaptam egy igazán old school, rohadás jó lemezt. És kitől? Egy magyar csapattól! Igaz, hogy a ’Freakbeat’ már áprilisban megjelent, de hozzám valamiért csak most jutott el. A lényeg, hogy baromira hálás vagyok, hogy egyáltalán hallhatom. Ilyennel kell televágni a magyar rádiót, és helyesen ez meg is történik, hiszen az ország egyik legnagyobb rádióállomása előszeretettel játssza is eme remek lemez egy etűdjét. Ez pedig nem az első alkalom, hiszen az együttes debütalbuma, a ’Planetary Process’ is szép sikert futott be, és a Blood For You című slágere még a tengerentúlra is eljutott, második nagylemezük, a ’Soul Machine’ pedig a Fonogram-díj jelöltjei között volt.

A The Trousers a saját stílusát a ’60-as, ’70-es évek hangulatába oltott garázsrockként írja le. Ennek megfelelően olyan előadókat citálnak hatásként, mint a Rolling Stones, a Led Zeppelin, a Black Rebel Motorcycle Club és a The Hellacopters. Zenéjük ehhez mérten pörgős, kemény riffekre épít, amit Kőváry Zoltán dallamai hajtanak a csúcsra. Erőteljes muzsika, hamisítatlan nosztalgikus érzéssel. Intelligensen, jól összeszerkesztett zenei világ jellemzi az instrumentális szekciót, akik a viszonylagosan mainstreem hangzásvilág ellenére sem fukarkodnak a szólóktól és a zenei mélységek kiaknázásától. Nem tudom azt mondani a The Trousers világára, hogy eredeti lenne, hiszen deklaráltan nem erről van szó, de a magyar zenei szintérnek pontosan erre van szüksége: fülbemászó riffek, lendület, erőtől duzzadó előadásmód. A ’Freakbeat’ is ehhez mérten üde, friss, kikapcsolódásra és elmélyülésre egyaránt alkalmas alkotás.

Tehát a csapat nem árul zsákbamacskát. Ezek bizony arcba mászós, cseppet sem finomkodó dalok, amik kompromisszumot önmaguk szintjén nem ismernek. A legfontosabb: a hangzás. Ezt a helyére sikerült pattintani, olyannyira, hogy a három korong közül e legfrissebb, amire mindenki elismerően bólogathat. A gitár olyan gyönyörűen szól, mintha élőben hallanánk, kiérezni szinte a nyers pengetésben rejlő energiákat. Persze ez a lemez a rockzene hőskorát idézi, ezért kellően retrósra kellett belőni a hangosítást. Jól kell csinálni. A banda jól belőtte eme muzsika igényeit, és ehhez képest okosan hozta létre a saját hangját a stúdióban.

A srácok a ’Freakbeat’-en bizonyítják, hogy milyen sokszínű is volt a ’60-as, ’70-es évek rockszíntere. A lemez rengeteg elemből áll össze, amik gyönyörűen passzolnak egymáshoz. A Stones-os, Zep-es lendületet (lásd Electric Garden) és témákba Locke Péter simán belehelyez néhány korai AC/DC-re jellemző riffet, míg Kőváry  énektémái hol a The Who-t, hol a ’90-es évek pre-grunge időszakát idézik. De emellett gyönyörűen megidézik a beat korszakot az Under the Wheel-ben, ahol a refrénben konkrétan a legnagyobbakhoz ér fel az együttes, és én ezt úgy mondom, hogy rühellem a beat zenét. Tehát tényleg jók a srácok. Azt kell mondanom, hogy ennyire egyben lévő lemezt nagyon keveset hallani mostanság, Magyarországon meg pláne. Jobbnál jobb számok sorakoznak a korongon, lehet szemezgetni. Belekötni szinte nem is lehet. Főleg nem, ha a Real Deep Groove-ban Nicke Andersson a The Hellacoptersből nyomja a szólót.

Különvéleményem pedig egyezik sokakéval: ez az irány. A magyar rockzenének vannak szép hagyományai, de legalább ugyanennyi rengeteg hozadéka és gyermekbetegsége. Ezeket ki kell küszöbölni. Most nem akarom sorolni, hogy mennyi trágya, elcsépelt szöveget, a totálisan egysíkú számszerkezetet, a pattintott kőkor szintjén álló hangzást hallottam már „nagylemez” címen. Keletről jön a fény, mondták régen. Szerencsére a zenében ezt sohasem hittük el, de a Nyugatot a rockba bele kell injektálnunk, és akkor a tehetséges magyar legények produktumát bátran tehetjük oda a „nagyok” mellé. A The Trousers útmutatása pedig ma ezt jelenti.

Pontszám: 9