Kid Rock: Rebel Soul

írta Hard Rock Magazin | 2012.11.23.

Megjelenés: 2012

Kiadó: Atlantic Records

Weblap: http://www.kidrock.com/

Stílus: Rock / southern rock / country

Származás: USA

 

Zenészek
Kid Rock - ének, gitár Jimmie "Bones" Trombly - billentyű Marlon Young - gitár Jason Krause - gitár Stefanie Eulinberg - dob Paradime - D.J. Aaron Julison - basszusgitár Shannon Curfman - háttérénekesnő & gitár Larry Fratangelo - ütőhangszerek Jessica Wagner - háttérénekesnő Tyra Juliette - háttérénekesnő Vendégek: Blake Mills - gitár Vinnie Dombroski - dob
Dalcímek
01. Chickens In The Pen 02. Let's Ride 03. 3 CATT Boogie 04. Detroit, Michigan 05. Rebel Soul 06. God Save Rock n Roll 07. Happy New Year 08. Celebrate 09. The Mirror 10. Mr. Rock n Roll 11. Cucci Galore 12. Redneck Paradise 13. Cocaine and Gin 14. Midnight Ferry
Értékelés

Az elmúlt pár évet nézve Kid Rockról igazán nem mondható, hogy az ideje java részét pihenéssel töltötte volna: a ’Rebel Soul’ szinte napra pontosan két évvel a ’Born Free’ után jelent meg. Azon a lemezen hősünk összeszedte az Államok déli életérzésének a legjavát, beolvasztva stílusába a country-n és southern rockon át a bluesig mindent. Persze, aki ismeri a munkásságát, az jól tudja, hogy ő az az előadóművész, akit nem lehet beskatulyázni, mert minden lemezén valami új stílussal próbálkozik. Mielőtt a kilencvenes évek végén berobbant volna a ’Devil Without A Cause’-zal, főleg a rappel próbált sikeres lenni, megvadítva azt néhány gitártémával, de az 1994-es ’Fire It Up’-ra már egész vállalható rockos témákat is szerzett. Ezután viszont a tradicionálisabb rock felé fordult, ami mostanra stílusának fő csapásirányát jelenti. Az idei ’Rebel Soul’-t úgy reklámozták be, mint a régi zenei világhoz való visszakanyarodást – de még mielőtt mindenki eret vágna, hogy emberünket újra elkapta a rap-őrület, már most megnyugtatok mindenkit, hogy erről szerencsére szó sincs!

A nyitó Chickens In The Pen kezdése kicsit mégis a régi időket idézi, azonban ahogy a dal beindul, inkább újra a déli mezők, és pajták jutnak eszembe... Érdekes párosítás, kb. mintha a ’Devil Without A Cause’ és a ’Cocky’ lemezek találkoznának a ’Born Free’-vel. A dal hangulata is meglepően vidám, ami az egész albumra is jellemző: míg Kid Rock az előző korongra felírta az élet okozta csalódásokat és szomorúságokat is, itt szerencsére inkább a vidám, bulizós dolgokat helyezte előtérbe. Remek példája ennek a 3 Catt Boogie, a ’Rebel Soul’ Rock Bottom Bluesa – erős gitártémákkal, a zenei képletet színező női kórussal, és táncra perdítő hangulattal. Természetesen a kötelezően laza, autózós dalok sem maradhattak le a korongról: ilyen a címadó, amit leginkább egy nagy teherautó hátsó platóján ülve tudnék a leginkább átérezni. A Celebrate ezzel szemben már egy southern-country orgia, rock n’ rollos felízzel: a ’Rebel Soul’ fejrázós-motoros himnusza. Tiszteleg is később a nagy rock ’n roll zenészek előtt Kid Rock: a Mr. Rock n Roll a lemez egyik csúcspontja, melyben a rock királyaira (Little Richard, Bill Haley, Chuck Berry) és a műfaj alapvetéseire (Good Golly Miss Molly, Rock Around The Clock) való kikacsintások is hallhatóak. A dal mondanivalója pedig nagyon időszerű: mentsük meg a rock ’n rollt, mert a mai népszerű zenék, amik a rádióból és a médiából szólnak, lelketlen muzsikák, amik soha, de soha nem fognak felérni a nagy tehetséges rock ’n roll zenészek műveivel! Ha már csak azt veszem alapul, hogy Little Richard debütáló lemeze 1957-ben (!) jelent meg, és még mindig népszerű, és itt van Kid Rock is, aki róla ír dalt, akkor miről beszélünk? Kérdem én: hol lesznek a mai popzenék 55 év múlva? A téma tehát nagyon találó, a zenéről nem is beszélve, mert ezt hallgatván már legszívesebben az asztalon táncolna az ember!

Ám az alapvetően a rock-vonalon mozgó lemezen egyéb stílusú próbálkozások is megférnek. A szerelem sötétebb oldaláról szóló, utánozhatatlan hangulatú The Mirror például úgy indul, mintha egy Depeche Mode-dal: ez az első szám, ami szomorkásabb, és az egész szám valami egészen új Kid Rocktól, és azt kell mondjam, nagyon jól sikerült. Ahogy a szám kiteljesedik a gitárszólóval, az megér egy misét. A Cucci Galore viszont már Kid Rock régi stílusát idézi: nem rossz, de egyszerűen nem illik ide. Még egyet botlik a lemez a Let’s Ride-dal, amivel már kissé sok lesz a stílusváltásból, hiszen néha olyan érzése lesz az embernek, mintha különböző stílusú lemezeket hallgatna. Különösen élesen kijön ez a Cucci Galore, Redneck Paradise daloknál, utóbbi ugyanis már a címében is hozza a „South Forever” érzést. Ez leginkább „a déli vidéki bulik a pajtában" érzést kelti a hallgatóban, ami szintén nagyon jó aláfestés bulizáshoz és sörözéshez. A lemez zárása visszafogottan kanyarodik el a country felé, a Cocaine and Gin bárhangulatú balladájával, valamint az ugyanezt a vonalat képviselő Midnight Ferry-vel. Ám a két kakukktojás dalt (Let’s Ride, Cucci Galore) és az albumhoz nem passzoló borítót leszámítva egy újabb nagyszerű Kid Rock-lemezzel gazdagodtunk, hiszen a többi dal a saját stílusában nagyon jó – kíváncsian várom, hogy a következő albumon mivel fog meglepni minket a detroiti fenegyerek.

Pontszám: 8.5