Kiss: Monster
írta meszo | 2012.10.30.
Zenészek
Dalcímek
Értékelés
Akárhogy is nézzük, az utóbbi néhány évben egyértelműen a nagy visszatérések korszakát éljük. Az idei év során is nem egy nagynevű zenekar (a teljesség igénye nélkül: Van Halen, ZZ Top, Aerosmith…) döbbent rá arra, hogy bizony már a 2012-es kalendáriumot lapozzuk, és talán mindenki jobban járna egy friss hanghordozó elkészültével. Szerencsére a Kiss már egy fokozattal előbb (2009-ben) eljutott a nagy felfedezéshez, így tőlük már a második új dalokat tartalmazó anyagot üdvözölhetjük a században.
A ’Monster’ aránylag gyors megérkezésének oka bizonyára nem más, mint hogy Simmons-ék – bár nem is olyan rég még a „nincs új album, amíg van letöltés” elmélet aktív harcosai voltak – a három évvel ezelőtti ’Sonic Boom’ után kénytelenek voltak rádöbbenni arra, hogy a közönség igenis vevő az új dalokra, és ők sem öregedtek ki az alkotásból. No meg hát mondanom sem kell, hogy a világ egyik legnépszerűbb és leggazdagabb rockzenei társulatának (amely tagjai bevételének nagy részét manapság már bevallottan a merchandise piac adja…) ennyi év után semmiféle vesztenivalója nincs e téren. A ’Sonic Boom’-ot ráadásul abszolút sikertörténetként lehetett elkönyvelni, így hát promóciós periódusának lecsengésekor a két vezér már a folytatást vetítette elő a rajongók számára.
Tehát idén itt is van nekünk a ’Szörny’, és ismét megbizonyosodhatunk róla, hogy a legendás maszkok mögött még 60 körül is létezik a lendület szó fogalma. Természetesen, akik a zenekart eddig valamiféle „kifestett, tűznyelő szemfényvesztés”-ként kategorizálták magukban, azok véleményén ez a friss dalcsokor sem fog változtatni a maga egyszerű nagyszerűségével. A ’Kiss Army’ rendíthetetlen harcosainak viszont minden oka meglehet az örömre!
Jómagam valahol a két tábor között helyezkedem el, a hadsereg oldala felé húzva. Mindig is szerettem a csapat (elsősorban Paul Stanley) dallamvilágát, és véleményem szerint a zenekar életműve a fogós refrének példatára. A ’Monster’ már az első hangtól kezdve – a ’Sonic Boom’-hoz hasonlóan – a Kiss hetvenes évekbeli lemezeinek világát idézi fel sallangmentes, rock and rollos hangvételével, puritán hangszerelési megoldásaival, és egyértelműen a gyökerekhez visszautaló száraz, ugyanakkor energikus hangzásával. Énekfronton persze kissé kopottasabb az összhatás, mint a fénykorban, ám ezzel együtt mind Paul Stanley, mind pedig Gene Simmons előtt le a kalappal, amiért a hatodik iksz környékén is ilyen dögös, fiatalos attitűdöt képesek közvetíteni. A ’Monster’ magas színvonalának titka pedig pont ez a lendületesség és görcsmentesség.
Emellett pedig egy szintén fontos tényező, az alkotóközeg is maximálisan helyén van. Eric Singer (dobos) és Tommy Thayer (gitáros) személyében ugyanis kiváló zenésztársakat tudhat magáénak a két frontember, akik maximálisan képesek alkalmazkodni az adott elképzelésekhez. Így például a jelen koncepciónak megfelelő stílusban tökéletesen megidézik Ace Frehley-t, illetve Peter Criss-t, a különbség mindössze annyi, hogy ezt zeneileg jóval gördülékenyebben teszik, mint amennyire a két őstag valaha képes volt rá. Tehát, mint halljuk, újabb összeborulásra semmi szükség, hiszen ennél autentikusabban már nem is lehetne prezentálni a „maszkos” korszak zenéjét.
A Kiss új albuma a zenekar mércéjével telitalálat. Ami miatt tőlem mégsem zsebeli be a legeslegszebben ragyogó pontszámokat, az nem más, mint egy szubjektív ízlési tényező, miszerint én leginkább a zenekar maszkmentes anyagait preferálom, élen a 'Crazy Nights'-al. Ettől függetlenül azonban a ’Monster’ kiváló alkotás, tele ütős szerzeményekkel, melyek minden bizonnyal kiválóan illeszkednek majd az elkövetkezendő koncertek műsorába.
Legutóbbi hozzászólások