Grave Digger: Clash of the Gods

írta MMarton88 | 2012.09.15.

Megjelenés: 2012

Kiadó: Napalm Records

Weblap: http://www.grave-digger.de

Stílus: Heavy Metal

Származás: Németország

 

Zenészek
Chris Boltendahl - ének Axel Ritt - gitár Jens Becker - basszusgitár Stefan Arnold - dob Hans Peter Katzenburg - billentyű
Dalcímek
01. Charon 02. God Of Terror 03. Hell Dog 04. Medusa 05. Clash Of The Gods 06. Death Angel & The Grave Digger 07. Walls Of Sorrow 08. Call Of The Sirens 09. Warriors Revenge 10. With The Wind 11. Home At Last
Értékelés

Azért cudar dolog ez a heavy metal szakma. Hisz nézzük csak meg, itt van egy, a maga műfajában elismert, veterán csapat, akik már – noha némi megszakítással – de 30 esztendeje, nagyjából kétévenkénti rendszerességgel köpködik ki magukból a lemezeket. Ennek megfelelően ezúttal már 15. albumukat adják ki (ehhez még jön egy Digger lemez is), és  nyilván felmerül a kérdés, hogy ennyi év, meg ennyi nóta után, egy olyan szögletes, éles, és szigorú szabályrendszerrel bíró műfajban, mint a heavy metal, még mi a fene újat lehet mondani? Hisz nem mai gyerekek már ők, és abban talán mindenki egyetért, hogy a kreativitásuk csúcspontja a ’Knights/Tunes’ érára tehető.

A fenti eszmefuttatás alapján nem meglepő, ha jó páran már a Grave Digger kiégéséről beszélnek néhány esztendeje. Gyakorlatilag Boltendahlék már mindent kihoztak a heavy metal műfajból, amit csak lehetett. Egy-egy új lemez már-már törvényszerűen önismétlő, de ez gyakorlatilag ilyen tetemes életművel a hátuk mögött elkerülhetetlen... én annak meg azért örülök, hogy Grave Digger néven nem kezdenek el a srácok hard rockkal, prog. metallal, vagy szinti-poppal kísérletezgetni. Szóval mielőtt nekiülünk az új albumnak, tessék megemészteni: ez bizony egy ízig-vérig Grave Digger lemez lesz, ismerős riffekkel, dallamokkal, hangzással, szövegekkel.

A szerencse azonban az, hogy Boltendahléknak van annyi sütnivalójuk és kreativitásuk, hogy még ennyi lemezzel a hátuk mögött is képesek egy olyan koronggal előrukkolni... ami ütős! Mert, most őszintén, ki a túrót érdekel, hogy pár tucat kistestvérét már évek óta rongyosra hallgattad, a német ajkú intro után az arcodba ugró God of Terror bizony úgy hasít a képedbe, ahogy az meg vagyon írva. A nyitó amúgy is kissé a 'Rheingold' zseniális indítását juttatja az eszembe, de később is többször volt olyan érzésem, hogy talán a 2003-as albumhoz áll a legközelebb a friss lemez. Legalábbis mind hangzásban, mind a dalok felépítésében igaz ez az állítás. Alapvetően egy tempós koronggal készültek ezúttal a sírásók, de hallhatóan törekedtek arra, hogy a refrének dallamosak, könnyen a hallójáratokba ivódóak legyenek. A klipes Home At Last például kétségkívül az év heavy metal slágere eddig, de a zseniális Walls of Sorrow is egy igazi együtt éneklős favorit, akárcsak a balladisztikus Call of the Sirens.

Talán épp, a könnyen befogadhatóbb melódiák miatt érzem az új GD anyagot erősebbnek elődjénél. Sőt azt is megkockáztatom, hogy az amúgy abszolút combos diszkográfia élbolyába is bekívánkozik.  Persze Boltendahl ezúttal sem változott Pavarotti-vá, de a nem is oly rég igazolt Axel Ritt hallhatóan nem egy fakezű bárdista. A riffek jóval dögösebbek, a szólók sokkal élvezetesebbek, mint korábban. A fickó teljesítménye kiemelkedő, érezhetően mostanra sikerült beleszoknia a csapatba. Ezen felül, mind a hosszúságot, mind a lemez felépítését sikerült optimálisra belőni: a 11 dal épp elég ahhoz, hogy ne fulladjon unalmasba a móka, és a tempós számokat is jó érzéssel szakítják meg a balladisztikus, középtempós, vagy galopposabb témák. Pőre, színtiszta heavy metal, úgy, ahogy azt csak a Grave Digger képes tolni. Az pedig, hogy a minőség érezhetően 30 év után is kitartott, abszolút tiszteletreméltó, elismerendő tény.

Pontszám: 8