After: Edges Of The World (EP)

írta Bazsa | 2012.08.04.

Megjelenés: 2012

Kiadó: Skullr Records

Weblap: http://www.afterishere.com

Stílus: modern/alternatí­v rock

Származás: USA

 

Zenészek
Jose Freitas - ének, gitár, billentyűs hangszerek Matt Denis - basszusgitár Brian Sumwalt - dob
Dalcímek
01. Days Ago 02. Bones 03. Edges Of The World 04. Riders On The Storm (The Doors feldolgozás)
Értékelés

Ritkán emlékezünk meg ebben a rovatban kislemezekről, ezúttal azonban kénytelen vagyok kivételt tenni. Teszem mindezt a legnagyobb örömmel, hiszen ’Edges Of The World’ a maga 4 dalával és 20 percével együtt egyedül a zseniális jelzővel illethető, ily módon pedig – véleményem szerint – kiemelt figyelem illeti meg.

A fenti műfajmegjelölés csupán az örökös kategorizáció-kényszerünket elégíti ki, hiszen mindössze annyit jelez, hogy a 2008-ban alakult kaliforniai After egyfelől az Alter Bridge, a Shinedown és a 3 Doors Down vonalán mozgó modern, populáris rockzene, másfelől pedig a kilencvenes évek „kockásinges”, szigorúan orvosi célokra használható gyógynövények füstjében fogant alternatív hullám vonzásában helyezhető el.

Azonban többről, sokkal többről van itt szó. Az alapvetően könnyedén befogadható, dallamos zene csupán a felszín, mely valójában végtelenül nyomasztó hangulatot rejt; egyszerre súlyosat (és talán egy kicsit bizarrt is), és felemelően szépet. Mindez régen túl van azon, amit elegánsan mélabúnak vagy melankóliának szoktunk nevezni: az ’Edges Of The World’ hallatán az embernek valóban kedve lenne leugrani egy hídról, kevésbé radikális esetben pedig szimplán a föld alá inni magát. Persze csak azok, akik érzékenyek az efféle hangulatokra és muzsikákra, míg mások, akiknek a lelki alkata nem fogadja be az ilyesmit, minden különösebb megrázkódtatás nélkül lépnek majd tovább, hogy néhány nap múlva már a zenekar nevére se emlékezzenek. E tekintetben tehát egy igen szélsőséges lemezzel állunk szemben, ez vitathatatlan.

Az EP mindhárom saját dala ebben a szellemben fogant: a zúzósabb Days Ago a maga erős Alice In Chains-feelingjével, a címadó egy lírai „chill out-himnusz” (már ha létezik egyáltalán ilyen), a kettő között pedig ott a zseniális Bones, megtestesítve mindazt a fájdalmat és szépséget, ami ezen a lemezen egy helyen, egy időben, egyenlő intenzitással működik. Az igen jellegzetes orgánummal rendelkező Jose Freitas (akinek a hangja a fentiekhez hasonlóan szélsőséges reakciókat fog kiváltani: egyesek imádni, mások gyűlölni fogják, sokan pedig fel sem figyelnek majd rá) hihetetlen érzékkel hozza a fülbemászóan megrázó dallamokat, egyben jól látható, hogy ő az, akinek a tehetsége és kreativitása előre viszi a zenekart.

Ha pedig van dal, amellyel az After „kettős játéka” teljes mértékben rokonítható, akkor az a rock-történelem legcsodálatosabb alkotása, a Riders On The Storm. Bevallom, hogy mindig rettegés fog el, ha valaki érzi magát annyira bátornak, hogy hozzányúljon ehhez a The Doors-klasszikushoz, hiszen az eddigi próbálkozások kizárólag elvenni tudtak az értékéből, hozzáadni semmiképpen sem…egészen idáig.

Ebben az esetben az újraértelmezés kifejezést szó szerint kell érteni: a srácok teljes mértékben a saját képükre formálták a dalt, és mivel az eredetiből csupán a szöveget és a harmóniameneteket tartották meg, a végeredményt sokkal inkább tekinthetjük a zenekar gyermekének, mint feldolgozásnak. Vagyis egész egyszerűen megtették azt, ami csak keveseknek sikerül igazán: a jól ismert dallamokat teljes mértékben saját hangulatokkal, saját tartalmakkal töltötték fel, létrehozva ezzel egy minden szempontból tökéletes After-dalt. És én személy szerint azt gondolom, hogy talán ez lenne a dolog lényege.

Pontszám: 9

Legutóbbi hozzászólások