Affector: Harmagedon

írta nagybandi | 2012.07.21.

Megjelenés: 2012

Kiadó: InsideOut Music

Weblap: http://www.affector.net

Stílus: Progresszí­v rock/metal

Származás: Egyesült Királyság / USA

 

Zenészek
Ted Leonard - ének Daniel Fries - gitár Mike LePond - basszusgitás Collin Leijenaar - dobok Vendégzenészek: Alex Argento - billentyű Neal Morse - billentyű Jordan Rudess - billentyű Derek Sherinian - billentyű
Dalcímek
Dalcí­mek: 01. Overture Part 1: Introduction 02. Overture Part 2: Prologue 03. Salvation 04. The Rapture 05. Cry Song 06. Falling Away & The Rise Of The Beast 07. Harmagedon 08. New Jerusalem) 09. Harmagedon (Akusztikus) 10. New Jerusalem (Akusztikus)
Értékelés

Úgy tűnik, manapság a szupergroupok korszakát éljük, ezen belül is a progresszív rock/metal szupergroupokét. Ha megfigyeljük, hány ilyen csapat bukkant fel az elmúlt években (sőt hónapokban!), bátran kijelenthetjük, Dunát lehetne velük rekeszteni. Ennek ellenére azonban nem mondhatni, hogy zsenge oldalhajtások lennének, szinte kivétel nélkül mindegyikük megüti a kiváló szintet, mely nem is csoda, hisz elsőrangú zenészekről beszélünk, akik nem adják nevüket akármilyen projektekhez. Nem tudom, hogy működhet ez a szupergrouposdi, de valahogy e muzsikusok rájöttek arra, hogy egyedül nem megy, az anyazenekaron kívüli önmagvalósítás valahogy nem jön be manapság, de tisztelet a kivétel(ek)nek (pl. Neal Morse) itt megjegyezném, ez régebben sem működött igazán. Az összefogás minden esetben erőssé tesz mindenkit, igazán bika anyagok láttak napvilágot az utóbbi időkben az „egy mindenkiért, mindenki egyért” jelszó fényében, vegyük csak a Headspace, a Flying Colors, korábban a Transatlantic és az OSI munkáit, a brit IQ/Arena/Pendragon/Shadowland/Jadis neoprogger csoportosulás „itt is játszom, ott is játszom” esetét, vagy a rockzene berkein belül a Black Country Communiont, az Adrenaline Mobot, de akár a Kill Devil Hillt is megemlíthetnénk. Úgy tűnik, nincs megállás, e tendencia töretlenül folytatódik, és ez jelen esetünkben sincs másképp. Az Affector bemutakozó anyaga igen magas színvonalúra sikeredett, nem vitás, élvonalbeli zenészek produktuma kerül majd a lejátszókba. A német gitárzseni, Daniel Fries (Divinity) a holland Collin Leijenaar (Neal Morse/Dilemma) dobossal képviseli az európai színeket, míg a zenekar másik két tagja, Mike LePond (Symphony X) basszeros és Ted Leonard (Spock's Beard/Enchant/Thought Chamber) énekes a tengerentúlról érkezett. Állandó billentyűst valahogy nem sikerült találniuk, ezért hirtelen ötlettől vezérelve felütötték ’A progrock legnagyszerűbb billentyűs mesterei’ című enciklopédiát és ráböktek négy névre (Argento, Morse, Rudess, Sherinian), akik épp ráértek pötyögni egy kicsit a ’Harmagedon’-on – hírnevükhöz és tehetségükhöz méltóan.

A lemez nyitánya még semmit sem sejtet, egyelőre egy nagyzenekari intrót hallunk a lengyel Sinfonietta Consonus nevű szimfonikus zenekartól, majd a második részben megkapjuk azt, amit aztán elvárhatunk a későbbiek során is. Itt el lehet dönteni mindenkinek, szeretni fogja-e a lemezt vagy sem, az Overture Part 2. minden kétséget kizáróan felvázolja az elképzeléseket, remekül megmutatja a konceptalbum zenei irányvonalát. Szövegvilágát tekintve a lemez bibliai alapokon nyugszik, az Utolsó Ítélet napjának témáját feszegeti egyrészről a manapság oly sokszor emlegetett maja naptár jövendölésével, másrészről pedig Nostradamus jóslataival felvértezve. A zene tényleg lenyűgözően jó, érdekes, változatos, hol maidenes ízű gitárfutamokkal tarkított galopp, hol dreames matek, de kópiának egyáltalán nem nevezhető. A líraibb hangvételű részeknél Ted Leonard lágy hangszíne és dallamai sokszor az egykoron szebb napokat látott Kansas ’70-es évekbeli zenei világára emlékeztetnek. A hosszabb lélegzetű szerzemények első hallásra lehet, hogy nehezen befogadhatóak, ám ha tényleg elmerülünk bennünk, hamar szerethetővé válnak. Amit pedig igazán kiemelnék, és aminek valóban nagyon örülök, az a lemez szinte minden dalában felbukkanó Hammond orgona semmi mással össze nem téveszthető csodálatos hangja, mely úgy tűnik, szerencsére ismét kezd előtérbe kerülni a mai zenei palettán. A hangzásról csak annyit, hogy a ’Harmagedon’ keverését az a Rich Mouser végezte a Los Angeles-i The Mouse House stúdióban, akinek neve a Spock’s Beard, a Transatlantic és Neal Morse albumain is fellelhető.

Pontszám: 7.5