Oxygen: Final Warning

írta meszo | 2012.07.12.

Megjelenés: 2012

Kiadó: Escape Music

Weblap: 

Stílus: Hard rock/AOR

Származás: Svédország

 

Zenészek
Tony Niva - ének Roger Ljunggren - gitár Marcus Persson - billentyűsök, vokál Bengan Andersson - dob
Dalcímek
01. Janitor of Love 02. Anything for you 03. When tomorrow never comes 04. I remember 05. Gold from the future 06. We must fight 07. I wanna know for sure 08. Bring Back The Joy 09. Best days of our lives 10. You
Értékelés

Bár az album címe utolsó figyelmeztetésről szól, számomra e kiadvány mégiscsak az Oxygen zenekar első figyelmeztetése, amelynek tárgya, hogy léteznek egyáltalán… Természetesen jó pár zenekar van még hasonló helyzetben, ezen csapatok számára pedig mindenképp pozitívum az egyébként fekete bárányként emlegetett internet, hiszen ezáltal egy hozzám hasonló mezei kritikus is tudomást szerezhet létezésükről.  

Így persze pillanatok alatt rájöhet a tudatlan zenehallgató, hogy az Oxygen nem más, mint egy Tony Niva névre hallgató úriember friss projektje. Ez a svéd dalnok ugyanis vérbeli underground figuraként már egészen a nyolcvanas évek vége óta jelen van a rock és metál zenei közegben. A kilencvenes években saját, NIVA nevű zenekarával tevékenykedett, érdeklődése újabban pedig a nyolcvanas években oly sikeres melodikus rockzene felé fordult, mindehhez pedig találó névválasztásként párosul a szellősebb zenei világra utaló zenekarnév.

Több írásomban is említettem már az AOR műfaj huszonegyedik századi „eliparosodását”, ezért önmagam ismétlésének mellőzése érdekében ettől most eltekintenék, azt azonban mindenképp el kell árulnom, hogy az anyag meghallgatása előtt e fent említett gondolataim ismételten előjöttek. Már csak azért is, mert szilárd meggyőződésem, hogy e veterán underground hősök nem véletlenül nem futottak be nagyobb karriert. Nem állítom, hogy soha életemben nem ért volna még kellemes meglepetés viszonylag ismeretlennek mondható csapatok hallatán, ám negatívabb értelmű meglepődések ugyancsak szép számmal értek már.

Az Oxygen esetében tehát volt bennem egy adag félelem, ami a play gomb megnyomását követően részlegesen elmúlt.

Mindenképp pozitívumként könyveltem el, hogy a még manapság is több esetben előforduló „kasztrált” hangzás helyett egy erőteljes, telt soundot kapunk, hiszen mondanom sem kell, hogy ez igencsak fontos tényező élvezhetőség szempontjából. A keverés olyannyira dinamikusra sikerült, hogy ennek tulajdoníthatóan az albumon hallható zene jóval inkább a hard rock, mintsem az AOR felé húz. Bár hozzá kell tennem, hogy a legtöbb dalt már alapanyagát tekintve is keményebb fából faragták. Ennek ellenpontozásaként jó néhány emelkedett hangulatú, mézédes refrént kapunk, melyek azonban némileg túllőnek a célon. Ebből fakad a korong számomra legfőbb hibája is: az aránytalanság. Tony Niva több okból nem tűnik elég rutinos „AOR versenyzőnek”.

Az itt hallható szerzemények ugyanis kifejezetten tetszetős alkotóelemekből lettek összeállítva, a végeredmény azonban mégsem nevezhető jól eltaláltnak. Tony túlságosan is sokat markol énektémáival, azonban az eltúlzott bizonyítási vágy egy jó adag giccses elemet ad a produkcióhoz. A zenei anyag teljes mértékben mellőzi „a kevesebb több” elvet, és jómagam enyhén szólva is sokallom a himnikus dallamokat.

Hősünk éneklési stílusa szintén nem sorolandó feltétlenül a pozitívumokhoz, mert bár Tony hallhatóan képzett énekes, hangja leginkább a „high note” sportágban jeleskedik. Ez idáig még nem volna idegen a műfajtól, azonban Niva „steril” magasai nem képesek maximálisan teljesíteni azt az érzelmi tolmácsolást, amelyet ez a fajta muzsika megkívánna. Ráadásul olyan adagban kapjuk a metsző felső tartományt, ami egy idő után kifejezetten fárasztó összhatást kelt.

Így sajnos esetemben a lemez a bíztató kezdéstől könnyedén eljutott a szigorú kritikáig, ami különösen a dalokban fellelhető értékes ötletek tudatában fájó. A folytatásra azonban mindenképp kíváncsi volnék, mert véleményem szerint Tony Niva némi műfaji rutin megszerzését követően képes lenne kellemes meglepetéseket okozni.

Pontszám: 5.5