Europe - Secret Society

írta Hard Rock Magazin | 2006.10.06.

Megjelenés: 2006

Kiadó: T&T records

Weblap: www.europetheband.com

Stílus: hardrock

Származás: Svédország

Dalcímek

Értékelés

2004-et í­rtunk, leí­rhatatlan izgalommal tettem be a cd-t a lejátszóba, fiatalságom egyik nagy bálványa, a Svéd Istenek, új lemezzel jelentkeztek. A lemez cí­me Start From The Dark volt. Ha jól emlékszem a lemezboltban rajtam kí­vül csak a tulajdonos, és egyben barátom tartózkodott. A fejemen fülhallgató, remegő újjal nyomtam le a play gombot. Talán harminc másodperc telt el, és megnyomtam az open-t, jeleztem, hogy valószí­nűleg rossz lemezt kaptam. Miután felvilágosí­tottak tévedésemről, otthon folytattam az ismerkedést az új Europe albummal. Ismét meg kellett szakí­tanom a zenehallgatást, és meggyőződtem hogy bizonyosan nem rossz lemezt hoztam-e haza. Miután szembesültem a szomorú ténnyel, megállapí­tottam hogy én, és a SFTD nem leszünk jó barátok. Most 2006-ot í­runk, és az új lemez hallgatása előtt nem vett rajtam erőt az izgalom, sőt ha őszinte akarok lenni, semmilyen érzelmeket nem tápláltam vele kapcsolatban. Lesz, ami lesz, mondtam. De mielőtt fejest ugranánk a Secret Society világába, elgondolkodtam, hogy van-e értelme bevezetőt í­rni a zenekar munkásságáról? Hiszen van-e olyan hallgató, aki nem ismeri ezt a nevet? Ha van, és olvassa ezeket a sorokat, bizton állí­thatom hogy rossz helyen jár. Az Europe megkerülhetetlen rock intézmény, érdemei megkérdőjelezhetetlenek. Minden egyes korai albumuk, egy szelet a nagy rock történelemből. Hatásuk generációk í­zlését formázta, megszámlálhatatlan azon zenekarok száma, kik fő hatásuk közt emlí­tik őket. Tehát ott tartottunk, hogy fejest ugrunk az új album világába. Ez a fejes azonban úgy fog minket érni, mint a gyorsúszót, aki az elrugaszkodás után veszi csak észre, hogy a medencét nem töltötték fel ví­zzel. Az első találkozás fájdalmas lesz, és felettébb kellemetlen. Hölgyeim és Uraim, lemeztörténeti mérföldkőhöz érkeztünk, én ugyanis még nem találkoztam olyannal, hogy egy album kezdő száma, egyben a mélypontja is legyen. A Secret Society cí­mű szám megteszi ezt. A pszihadelikus hangzásvilág találkozik a torzí­tott énekkel, és egy groteszk dallá sűrösödve taszí­tja mélybe önnön torzóját. Lépjünk is tovább. Aki túléli az első három és fél perc borzalmait, szinte megváltásként éli meg a lemez többi részét. Az Always The Pretenders az első single az albumról. Az egész lemez hangzásvilágára rányomja a bélyegét John Norum modern gitárjátéka, amit az utóbbi szólólemezein megfigyelhettünk. Személy szerint szí­vesen a körmére is koppintanék ezért. A szám refrénje azonban egy igazi, hamisí­tatlan Europe téma, 2006-os kiadású, skandináv köpenyben. Ezzel kellett volna indí­tani a lemezt fiúk! Love Is Not The Enemy, a bevezető résszel még mindig barátkozom, a dallam azonban itt is a helyén van, bizony hogy a helyén van, hiszen ezúttal a 83-as bemutatkozó, és a Wings Of Tomorrow dallamvilágát frissí­tették fel, méghozzá jó alaposan. A következő Wish I Could Believe úgy kezdődik, mint egy nagyon trendi, fiatal rockbanda száma, középtembóban érkezünk a refrénhez, ahol Joey szerencsére nem tud kibújni a bőréből, és énekel egy olyan érzelmektől átitatott témát, ami minden nyitott (!) Europe rajongót meg kell, hogy érintsen. A Let The Children Play felvezetése korai Soundgarden hangulatot áraszt, itt is megfigyelhető, és szinte a teljes albumon, hogy a refrén szinte teljesen önálló életet él, mintegy különálló részként bontakozik ki. A rózsaszirom, és a tövis. A simogató lágyság, a harmónia szembeállí­tása a szúrós, sokszor lehangoló témákkal. Viszont joggal kérdezhetné Palik Laci, hogy hova tűnt Mic Michaeli. A következő Human After All az előbb felállí­tott tézist igazolandó. A The Getaway Plan a koncertek nagy kedvence lehet, egyik személyes favoritom, mindenféle cicoma nélküli, nyers rock nóta, ösztönszerűen zakatoló témával. Zongorával indí­t az A Mother Son, lí­rai témája feledhetetlen, azonban senki ne számí­tson egy új Carrie-re, annál sokkal nehezebben emészthető. Az album leginkább Europe-os témáját a Forever Traveling-ben pengetik el nekünk. Kí­váncsi vagyok annak a megveszekedett Out Of This World rajongónak az arcára, akinek ennél a dalnál fintorba csap az arca. Hamis, előí­téletektől harsogó fintor lenne az. A lemez utolsó két száma szintén szellősebb lett, mind a Brave And Beautiful Soul, és a Devil Sings The Blues nagyobb teret enged Joey kivételes hangjának. John Norum-nak is jobban áll, ha saját témákat játszik, mintsem minduntalan a kortárs rockzenét kí­vánja megidézni.

Pontszám: 7