Kaledon: Legend Of The Forgotten Reign - Chapter III : The Way of the Light (2005)

írta garael | 2006.08.11.

Megjelenés: 2005

Kiadó: Steelborn Records

Weblap: www.kaledon.com/

Stílus: szimfónikus power

Származás: Olaszország

 

Zenészek
Alex Mele - gitár Claudio Conti - ének Tommy Nemesio - gitár Daniele Fuligni - billentyű Paolo Lezziroli - basszus David Folchitto - dob
Dalcímek
01. Inexorable Light 02. Glory Starts 03. The Angel 04. The Hidden Ways 05. In The Eyes Of The Queen 06. Mighty Son Of The Great Lord 07. Voltures In The Air 08. Lord Of The Sand 09. Black Telephaty 10. Come With Me 11. Break The Chant 12. The Sword On The Shoulder 13. The Way Of The Light 14. Great Night In The Land
Értékelés

A Kaledon nevű olasz banda csak grandiózus méretekben tud gondolkodni. Eddig megjelent három lemezükön egy 14. századbeli Angliai családháborút boncolgatnak, komplett sztorival, szereplőkkel, a Forsyth saga-t is kenterbe verő családregényes részletességgel. A történet persze szinte predesztinálja a zeneileg hozzá csatolt stí­lust: az olasz operai hagyományokból táplálkozó teátrális szimfónikus metalt speedelő, középtempós, és melanlkólikus tempókkal, fülbemászó kórusokkal, eksztatikus refrénekkel, néha filmzenés hangulattal. Természetesen, mint a legtöbb hasonló bandánál, eleve adja magát minden szimfonik moive music etalonjához, a rhapsodyhoz történő hasonlí­tás, ám a Kaledon szerencsére nem pusztán jól sikerült kópia, több dologban is különbözik az új néven üdövözölhető honfitársától. Először is a szöveg: a történet nem fantasy, inkább, ha lehet ilyet mondani, történelmi fikció valós alapokkal. Ehhez mérten a zene sem annyira tündér-barokkos- kevesebb a dí­szí­tés, a csilivili billentyű, a szimfónikus betétek - melyeken azért érződik a sampler- pedig nem válnak el annyira élesen a metalos részektől, mint Rhapsodyék esetében. A zenei alapok is mások ,ami szerintem elsősorban a gitárosok ihlet forrásainak különbségéből adódhat: mí­g Luca dallamvilágában a neoklasszikus jelleg dominál, addig Kaledonék bátran merí­tenek a gótikus rockból is, némi hasonlatosságot mutatva egy másik tehetséges olasz csapattal, a The Dogmaval. A szólók ezáltal nem annyira meghatározók, a gitárok nem játszanak rokokó dí­szí­téseket, és talán mélyebben is dördülnek meg. Az énekes, Claudio Conti meghatározó a banda hangzásában: hangja érdekesen két tartományban is képes biztosan mozogni, ezáltal a hangulati áramlatokhoz is könnyebben képes igazodni. Az album nyitószámában, a szépen kidolgozott introval felvezetett The Inexorable Light-ban például jó ideig nem tudtam eldönteni, hogy most kettő e az az egy énekes, vagy sem. Természetesen az eurometal -kliséktől ők sem tudnak tökéletesen megszabadulni: a Mighty Son helloweenes speedelése, és Kiskés énekesi kiállásai deja vu-vel borí­tják be a megénekelt harcos csatamezőket. A dallamérzék mindenesetre a banda erőssége: jóllehet 14 szám szerepel az albumon, melyből talán kettő nevezhető zenei átkötésnek, a dalok nem folynak össze, mindegyik markánsabb világgal bí­r, ráadásul néha fel-felüti a fejét egy-egy komorabb riff is - Lord Of The Sand- melyek már túlnyúlnak az europower határain, némi fricskát adva a thrash műfajnak. Az album érdekessége egyébként, hogy egyes dobtémáit a Strato ütős, Jörg Michael játszotta fel.

Pontszám: 8