Red Hot Chili Peppers: I'm With You

írta Adamwarlock | 2011.09.08.

Megjelenés: 2011

 

 

Kiadó: Warner Bros.

Weblap: http://www.redhotchilipeppers.com

Stílus: alternatí­v rock, funk rock

Származás: USA

 

Zenészek
Anthony Kiedis - ének Josh Klinghoffer - gitár, háttérvokák Flea - basszusgitár, billentyűk, trombita Chad Smith - dobok
Dalcímek
1. Monarchy of Roses 2. Factory of Faith 3. Brendan's Death Song 4. Ethiopia 5. Annie Wants a Baby 6. Look Around 7. The Adventures of Rain Dance Maggie 8. Did I Let You Know 9. Goodbye Hooray 10. Happiness Loves Company 11. Police Station 12. Even You Brutus? 13. Meet Me at the Corner 14. Dance, Dance, Dance
Értékelés

Öt éve után megjelent az legeslegeslegújabb RHCP lemez. Hejj, de örül a világ azon fele, akik max öt csapatot ismernek a rockvilágból (és a legdöbbenetesebb hír, hogy úgy néz ki, az ötben lassan a Mastodonnak is ott a helye), és már rohan is a lemezbótba, hogy megvegye ezt a legyes kapszulás izét. Nos, igen: a világ megkajálta anno rendesen az Under The Bridge-et, meg a Californiacationt, és aztán az olyan nyálas számokat is egy kortyra nyelt le, mint a Snow a 'Stadium Arcadium'-ról. Mitagadás, a Red Hot Chili Peppers egy MTV banda, az is volt és úgy néz ki az is marad.

Mondjuk számomra ez a kategória nem totális szinonimája a bélsárnak, de mindig is módjával kezeltem az olyan csapatokat, akiket be lehet tenni levezetésnek egy DavidGuetta után. Sebaj! Én úgy vagyok Flea-ékkal, hogy egy nagyon is életrevaló, eredeti formációnak indultak anno az első, 1984-es koronggal, és azon kevesek közé tartoznak, akik a hírnév dacára még 2011-ben is megtartottak valamicskét az arcukból.

No, akkor mivel is van dolgunk így öt év távlatából. Öt év… ennyi idő alatt mit lehet csinálni? Nos, öt év alatt Jorn Lande letud két önálló albumot és nyolc vendégszereplést. Öt év alatt az Iron Maiden nagyon gondolkozik az új koncepcióján, majd három hét alatt felvesz egy lemezt, ami mindig 3 perccel hosszabb az előzőnél. Öt év alatt a Manowar…khm… nem csinál semmit. Tehát láthatjuk ki hogyan bánik az idejével. A Red Hot? Nos, ők is nagyjából a tomporukat növesztették, de legalább a gitárost sikerült kivágniuk, amíg Chad Smith csinált két lemezt Sammy Hagarékkal. Legalább itt az ’I’m With You’.

Ez a lemez olyan… kis kellemes. Nehéz objektívan ítélni ekkora legendákat, mint az RHCP, mert az emberek többsége már a korong megjelenése előtt eldöntötte, hogy leírta-e a bandát – és akkor még legmakulátlanabb felületen is talál foltot – vagy éppenséggel rajong értük – ebben az esetben meg azt is benyeli tőlük, ha az előző korongot nyomják el visszafelé. Tehát nehéz az objektív ítélet. Szerintem az ’I’m With You’ esetében azért elég egyértelmű a verdikt: jó ez, de langyoska.

Én egy kicsit több kraftot vártam volna az új korongtól, főleg így egy nagyobb kihagyás után. Látni akartam a dühödten visszatérő, funky-ba oltott, közönséggel együtt ugráló Red Hot Chili Peppers-t. Ehelyett jött egy kellemes kis hallgatni való, ahol néhány szám olyan, mintha Supertramp-et hallgatnék. Én szeretem a Supertramp-et, de nem Anthony Kiedis-től. Persze érezni a hangzáson, hogy rájuk is rátört a mostanában divatos „vissza a gyökerekhez” életérzés, hisz visszavettek jócskán az elektronikából a pőre hangszerek, és funky-punk(y) életérzés kedvéért, de ahhoz, hogy ez valamit hozzon is a konyhára, valami dörrenés is kellene. Persze Flea basszusgitárját fel lehetett hangosítani, hogy érezzük, ő a főnök, de ez még kevés a katarzishoz. A hangulat hömpölygős, a számok pedig egyáltalán nem fókuszáltak: a lemez nem alkot semmilyen egységet, szétesik. Egyik pillanatban még a csapat korai időszakának világában kalandozunk, aztán egyszer csak totálisan banda- és műfajidegen dallamokba ütközünk (pl. számomra a női vokál jelenléte - ami valójában az új csóka hangja - néhány számban teljesen érthetetlen volt). Az új srácról, a John Frusciante helyére ugró Josh Klinghofferről meg csak annyit tudok mondani, hogy így a lemezt párszor végighallgatva valószínűleg ő gitáron játszik. Semmit nem érezni a jelenlétéből nem kevesebb, mint 14 szám erejéig.

Na jó, nem érdemel ennyi savat a banda, de most a negatívumok jobban dominálnak cikkben. A fentiek ellenére nem tartom rossznak az ’I’m With You’-t, csak lehetett volna itt nagyobbat alkotni. Ettől függetlenül Red Hot Chili-éktől nem lehet elvitatni, hogy dallamokat még mindig rettenetesen jól írnak, és ha a számok hagyják, egészen jó kis jammelésekbe kezdenek a zenészek. A dalok önmagukban élvezetesek, dallamosak, kellemesek, de nincs bennük semmi plusz, ami háttérzenén kívül többé tenné őket. Tehát összességében egy olyan lemezt sikerült elkészíteni, ami mindennek megfelel, ami egy jó lemez ismérve, de ugyanekkor mindenben el is bukik. Érthető voltam? Nem? Akkor hallgassák meg!

Pontszám: 6

Legutóbbi hozzászólások