Axel Rudi Pell: Mystica
írta garael | 2006.07.17.
Zenészek
Dalcímek
Értékelés
Axel Rudi Pell azok közé a gitárosok közé tartozik, akik nem önmagukat állítják mindenképpen középpontba: dalaikban egységes szerkezetben gondolkodnak, és nem gitárszóló körítésben. Nem véletlen, hogy a hangszeres szekció többi része, és az énekesek is első osztályú tehetségekből tevődtek össze: dalnokként megfordult már itt Rob Rock, Jeff Scott Soto, és dobosként Jörg Michael. A jelenlegi felállásban egy fiatal hangszálfenomén, Johnny Gioeli formálja a dallamokat, a doboknál, pedig maga király, Mike Terrana püföli a bőröket. A német gitármester egyébként standard minőségben szállítja hard rock/metal albumait már évek óta, melyekkel pusztán két bajom van. Egyrészt Rudi gitárjátéka nem tartozik az igazán nagyok közé - ami nem olyan nagy baj, hiszen nem magát szokta az abszolút középpontba állítani -, ám ami számomra nehezen emészthető, az az albumonkénti balladák száma. Tudom, valószínűleg a célközönség szereti ezeket a hosszú lére eresztett, lírai számokat, rétestésztaként nyújtva a szentimentalizmust - ám nálam a harmadik hat perces könnyfakasztó valódi könnyeket generálva kivágatja a biztosítékot. Jóllehet mindegyik lemezén találtam egy-két nekem tetsző dinamikusabb számot, a szerzemények nagy része azonban úgy úszott el mellettem, mint Spitz az ellenfelei elöl az olimpiai döntőben. Igazából azt új lemezre sem tudok ilyen szempontból nagyon mást mondani. Ugyan most kevesebb cukros ballada született, ám a tempósabb szerzeményekből ezúttal egyik sem érintett meg, talán azért, mert egy leheletnyivel rockosabb dalok születtek, némileg visszafogottabb, elmélkedősebb koncepcióval. Mintha lejjebb vették volna a takarékot, a dalok szépen, komótosan folynak egymás után, különösebb érzelmi, dinamikai váltás nélkül, némi unalomba fullasztva a lemezt. Ebben persze szerepe van annak is, hogy igencsak ismerős panelekből építkeznek a szerzemények, a címadó Mystica már unalomig többször eljátszott témájánál csak a Rock The Nation panelei ismerősebbek. Persze aki szereti ezt a meglettebb, rádióbarátabb hard rock-ot, annak remek kikapcsolódás lehet a lemez, hiszen a zúzás és meglepetésmentes dalok megfelelő simulékonysággal bírnak, háttér és utazó zenének remekül megfelelnek. Ráadásul Gioeli érzelmes, több hangulati dimenziót is átívelő hangja legalább egy osztállyal magasabb bajnokságba képes röpíteni a csapatot. Terrana dobolása jó, ám azon túl semmi különös, rutinból rázza ki a rocksémákat magából, de ez nem meglepetés a vele készített interjúból megtudott ars poética-jának ismeretében.
Legutóbbi hozzászólások