DVD - DIO: We Rock

írta Hard Rock Magazin | 2006.07.14.

Megjelenés: 2005

Kiadó: Universal

Weblap: www.ronniejamesdio.com

Stílus: hard rock

Származás: USA

 

Zenészek
Ronnie James Dio -ének, Jimmy Bain- basszusgitár, Vivian Campbell-gitár Vinnie Appice-dobok
Dalcímek
Dio Live At The Spectrum: 1. Don't Talk To Stangers 2., Mystery 3., Egypt/Drum solo/Heaven And Hell/Guitar solo/Heaven And Hell/The Last In Line/Heaven And Hell 4., Rainbow In The Dark 5., Mob Rules 6.. We Rock Dio Live In Holland: 1. Stand Up And Shout 2. Straight To The Heart 3. Shame On The Night 4. Children Of The Sea 5. Holy Diver 6. Rainbow In The Dark 7. Dont Talk To Strangers
Értékelés

"We rock", azaz "Mi rockot játszunk", ahogyan ezt sikerült nem kis bravúrral, még a múlt században lefordí­tani Komjáthy Györgynek, amikor a magyar rádióhallgatók törpe kisebbségének elejétől a végéig lejátszotta a Last In Line cí­mű Dio lemezt (1984). Senki ne gondolja azonban azt, hogy gúnyolódom, sőt í­gy utólag is megemelem a kalapom, hiszen abban az időben alig volt más lehetőségünk új zenéket hallani, nem beszélve arról, hogy a beat-korszak emlőin nevelkedett Gyuri bácsinak vélhetően ez a zene maga volt a felfoghatatlan és értelmezhetetlen rettenet. Azzal meg önző módon mi nem törődtünk, hogy a teljes egészében lejátszott lemez utáni jogdí­jfizetés elsinkófálásával szegény Ronnie kárára nyert egy ütközetet hazánk az imperializmus ellen ví­vott tragikomikus küzdelemben. Akárhogy is volt, én akkor és ott ismertem, szerettem meg Dio szólókarrierjének egyik legfontosabb lemezét.- Köszönet érte. Amennyire vártam az első Dio DVD-t, annyira csalódtam is benne. Az Evil Or Divine szemcsés képével, lapos előadásával sehogy sem akart nálam működni. Az egyetlen, amiért néha elővettem, az Dough Aldrich hibátlan gitárjátéka volt, de mióta a Whitesnake koncert is ott figyel a polcon, csak porfogóként funkcionál. Az Evil Or Divine okozta csalódás után félve vettem kezembe ezt az "újabb" koncertkiadványt is, nem beszélve arról, hogy 22 év azért hosszú idő, és ami 1984-ben maga volt a gyönyör, az nem biztos, hogy 2006-ban nem csal mosolyt az arcokra. Nos, azt kell mondjam, az 1984-ben, a philadelphiai Spectrum Arénában rögzí­tet koncert Vivian Campbell fényes kis piros kezes-lábas ruciját leszámí­tva, majdnem minden tekintetben állva hagyja az azóta DVD-n megjelent Dio képanyagokat. Még a steril, modern hangzás sem feltétlen jobb, a régi arénakoncert megszólalásánál, amit ráadásul DS 5.1 hangzással is élvezhetünk. (Na jó, a dobhangzást kivéve.) Kí­sérletképpen többször is megnéztem a "Rainbow In The Dark" különféle DVD verzióit, egymás után, és mintha nem is ugyanaz a nóta lenne, pedig változtatás nélkül, hangról-hangra szinte ugyanazt játsszák a zenészek. Az egyikben, természetesen a '84-es előadásban, őserő vibrál, és emeli fel a szőrt a karokon, mí­g az újabb koncerteken ezt abszolút nem érezni. Aki nagyon fiatal, vagy valami bűnös mulasztás miatt csak most akarja megtudni, hogy miért istení­tik ezt a szinte törpe embert rockkörökben, az ne az új anyagokkal kezdje. Igen, ki kell mondani azt, ami tulajdonképpen egy 64(!!!!!!!) éves embernél természetes biológiai folyamat: ha nem is következett be Gillan-szintű hanyatlás Dio esetében, a hangja sajnos megkopott az évek során. Ami igazán furcsa, hogy ez nekem eddig nem tűnt fel ennyire, csak miután szembesültem ezzel a koncertteljesí­tménnyel. Földbe döngölő, mindent elsöprő hangorkán jön ki a torkán, ráadásul nem ez az egyetlen ok, ami miatt beszerzésre javaslom a cuccot. Vivian Campbell. Amit itt összegitározik, az taní­tani lehetne. Szóló és ritmusmunkája hibátlan, ráadásul ne felejtsük, a Nagy Gitárforradalom (Yngwie Malmsteen's Rising Force) előtt, vagy éppen kezdetén vagyunk. Ebben az időben még nem találunk minden bokor alatt ennyire képzett, technikás rockgitárost, aki ráadásul ilyen í­zzel kezeli a hangszert. Csak tudnám, hogy miért van önkéntes diétán Leppard-éknál hosszú évek óta. Jó lenne, ha újra megnézné ezt az anyagot, és egy megvilágosodás-élmény után sürgősen csomagolna. Sajnos, (nem sajnos) a Whitesnake-ban már betöltötték az üres állásokat, viszont Craig Goldy-val nyugodtan cserélhetne, ő jelenleg csak gitáros/hátramozdí­tó szerepet tölt be Dio-nál, viszont Leopárdéknál ví­gan elalibizgethetne. A végére hagytam a show-elemek dicséretét. Mi, a negyedik X-et taposó rockerek, még élénken emlékszünk arra, hogy a nyolcvanas években egy nagyobb heavy metal koncert, egyben szí­nház is volt. A dalokra, vagy a lemezkoncepcióra készült szí­npadkép önmagában is lenyűgöző volt (Lásd. Iron Maiden), a dalokra koreografált látványelemek és a zenével kiegészült pirotechnika pedig örök emlékként égette a csapat koncertjét a szí­vekbe. Most olyan időket élünk, hogy maga a szí­nház is akkor jó, ha a dí­szlet és kosztüm is minimál, de sebaj elmúlik ez is egyszer, ha majd újra helyükre kerülnek a dolgok. Itt megkapunk mindent, és senki ne mondja nekem, hogy jobb egy koncertet úgy nézni, hogy szem és fül maximális kiszolgálása helyett, csak a fület kényeztetik. A lemezen szereplő koncert gerincét képező Egypt/Heaven And Hell...stb. blokkot olyan földindulás kí­séri robbanásokkal, fényekkel, változó szí­npadképpel, hogy elképesztő! A dob alól kitolt kis gumiszörnyecske pöttyet ugyan gagyi, de még ez is bőven belefér. Ha ezt a show-t mai technikával rögzí­tették volna, nem lenne a DVD-nek párja napjainkban, nyugodt szí­vvel mondhatom. Az egyetlen ok, amiért szomorú vagyok, hogy a korongra préselt koncert nyilvánvalóan csak egy része a teljes műsornak, í­gy megfosztottak bennünket néhány klasszikustól (pl. Man On The Silver Mountain), amire nem lehet mentség. A DVD másik koncertje, a Hollandiában, egy évvel korábban készült buli is érdekes, amolyan extra, de egy lapon nem lehet emlí­teni a Last In Line turnén történtekkel. Levezetőnek viszont kiváló. Az extrák között van még egy hosszabb beszélgetés a Mesterrel, amit idő hiányában még nem tudtam kielemezni, elnézést érte. Ha valami olyat mond, ami mindenképpen közkincs, utólag haladéktalanul azzá teszem, itt a Magazinban.

Pontszám: 8