Magnum: The Visitation

írta TShaw | 2011.02.15.

Megjelenés: 2011

Kiadó: 

Weblap: magnumonline.co.uk

Stílus: hard rock/prog. rock

Származás: UK

 

Zenészek
Tony Clarkin - gitár Bob Catley - ének Mark Stanway - billentyűs hangszerek Al Barrow - basszusgitár Gary James - dob
Dalcímek
01. Black Skies 02. Doors To Nowhere 03. The Visitation 04. Wild Angels 05. Spin Like A Wheel 06. The Last Frontier 07. Freedom Day 08. Mother Nature's Final Dance 09. Midnight Kings 10. Tonight's The Night
Értékelés

Az 1972-ben induló, majd a kilencvenes évek közepétől 2001-ig rövid szünetet tartó Magnum afféle különlegesség a rock színtéren, hiszen igazából mindig megmaradtak másodligás bandának, ellenben rendkívül masszív rajongótábort is toboroztak maguk köré, akik sikeresen életben tartották a zenekart az ínségesebb időkben is. Igazán kirívó, szélesebb körben is ismert és elismert lemezt viszont nem nagyon készítettek soha, pedig a mikrofonok mögött álló Bob Catley igazán nagy név a szakmában (ezt bizonyítja megannyi projektes vendégszereplése és egyéb munkássága).

A csapatra jellemző zeneiség egyébként 2011-re sem változott semmit, a recept állandó, ám a hozzávalók adagolása most megváltozott, de erről majd később. Történetük során mindvégig kitartottak a progresszív rock és a hagyományos, rendkívül dallamos hard rock ötvözeténél, amiben igazából mindig is jók voltak. Kockázatmentesen, a hagyományokhoz hűen dobták össze a ’The Visitation’-t is, amivel azonban együtt jár a kiszámíthatóság és néminemű korszerűtlenség is, ami alapjaiban még nem gond, éppen csak akinek eddig nem jött be a Magnum, azt most se nagyon fogja elkapni a gépszíj…
A meglepetésektől mentes lemez az AOR, hard rock, vagy dallamos prog. rock szerelmeseinek okozhat kellemes perceket. Nagyon fogós és jól megkomponált témákból építik fel a dalaikat, melyekben itt-ott a klasszikus nagyságok hatása is fellelhető – példának okáért Beatles melódiák, vagy a nyolcvanas évek elején kialakuló stadionbandák jellemvonásai. Alapjaiban tehát nem lenne rossz a kép, de valami mégsem stimmel; a ’The Visitation’-ből nagyon hiányzik valamiféle átütő erő, ami valódi arculatot adna a lemeznek. A hangzással nekem nem volt problémám, inkább a dalok felépítése okozott néminemű csalódást. A fentebb említett stílusötvözet ezúttal egy kicsit eltolódott a bandán belül, érezhetően túlsúlyba került a dallamos hard rock, netán AOR zeneiség iránti igényük, ami a progresszivitás, egyúttal a zenei feszültség és izgalmak rovására ment. A kelleténél több a lassú, romantikusnak szánt pillanat, kevesebb a tekerős, fejlevivős gitáros-szintetizátoros infernó. Kevésbé jelentős, ámbár érdekes momentuma a lemeznek a rendkívül sok és felesleges időhúzás – például a kezdőnóta elején lévő félperces felvezetés, ami azonban sem a feszültséget, sem a hangulatot nem tudja fokozni, vagy a címadó dal elejének szintetizátoros zúgása, ami ráadásul abszolút nem is kapcsolódik szervesen az adott szerzeményhez, inkább afféle műsoridő kitöltésnek tűnik. Ezekkel együtt 57 percen keresztül hömpölyög a zene, ami alapjaiban még nem volna sok, ha jó lenne… így viszont úgy érzem, a banda egyszerűen rabolja az időmet. Mondhatnánk akár azt is tehát, hogy az aktuális Magnum kicsit öreguras és unalmas lett…
Úgy tűnik tehát, hogy az amúgy magas színvonalú, elvárható dallamokat és megszólalást hozó, Bob Catley részéről is maximumot mutató lemez valahogy mégsem képes kiváltani a hallgatóból azt a sok pozitív gondolatot, amit amúgy kellene neki. A kelleténél sokkal több itt a mézes-mázas téma és dallam, túlságosan csöpög az egész lemez ahelyett, hogy néha-néha odalépnének egy kicsit a srácok a gázpedálra. Ez a ’The Visitation’ egyetlen, ámbár rendkívül jelentős problémája, ami miatt súlyos pontoktól esik majd el a banda a végső értékeléskor.

Pontszám: 6