Bloodbound- Nosferatu

írta garael | 2006.06.10.

Megjelenés: 2006

 

 

Kiadó: Metal Heaven

Weblap: www.bloodbound.se

Stílus: heavy metal

Származás: Svédország

 

Zenészek
ének - Urban Breed billentyűs hangszerek, basszusgitár - Fredrik Bergh gitár - Tomas Olsson dob - Oskar Belin
Dalcímek
1. Behind The Moon 2. Into The Dark 3. Nosferatu 4. Metal Monster 5. Crucified 6. Desdemonamedia 7. Fallen From Grace 8. Screams In The Night 9. For The King 10. Midnight Sun 11. On The Battlefield
Értékelés

A képregény - és talán a film - műfajában crossovernek nevezik,mikor két különálló történettel rendelkező kultikus figurát egyetlen sztoriban hoznak össze: lásd például Superman és Batman gyakori találkozását a Comics világában , vagy a filmekből az Alien and Predator, esetleg a Freddy és Jason szuperprodukciókat. Nos, a zenében igen nehéz ilyen mutatványt létrehozni, a svéd fiúknak azonban valamilyen szinten, sőt szinteken sikerült ez. Nosferatu alakját a német expresszionista filmipar teremtette meg, mégpedig Bram Stoker Drakulájának parafrázisaként: olyan rút vámpí­rt, mint ez a fekete-fehér filmkockákról lelépő szörnyeteg, azóta sem sikerült a filmvászonra varázsolni. Nos, most ez a jól sikerült horror-alak találkozhatott aztán a metal egyik leghí­resebb monsterével ,az Iron Maiden egyszer széteső, máskor csuhába bújó emblematikus figurájával, Eddie-vel- a jól sikerült albumon ugyanis olyan remek, svéd-vérben, izé í­zekben tunkolt Iron Maiden -es metalt hallhatunk, hogy arra valszeg minden true harcosnak könnybe lábad a szeme - márha illene egy harcoshoz a sí­rás. A Bloodbound nevű zenekar pedig úgy bukkant fel a metal szí­ntéren, mint a több napos ví­zizombi a ví­z tetején, hogy magával ragadja áldozatát a mélybe. Image-ükben - és itt ismét visszautalnék a crossoverre - a legelvetemültebb black éra külsőségeit próbálják közvetí­teni az arcfestéses és pentagrammos bohóckodással, némi képzavart okozva ezzel a horrorban járatos hallgatónál ( az északi népek mitológiája , a sátánizmus, és a görög- szláv gyökerű vámpí­rizmus némileg összekutyulva jelenik í­gy meg a végtermékben), ám a zene maga jó öreg heavy metal , Tad Morose-os, és galoppozós hatásokkal, deja vu-t okozó dallamokkal, hősies, nagyí­vű témákkal. Már rögtön a kezdő Behind The Moon olyan lovasrohammal kezd, melytől a gyáva ellenség bizonyára összecsinálja magát, az egyszeri heavy fan pedig mosolyogva bólogat a tradí­cionális dallamokat hallván, melyeket még némi kis vokális kí­sértet, izé , kí­séret is tuningol. Különösen erős Maidenes dallamokban a második szerzemény az , Into The Dark is, ám Eddie a cí­madó Nosferatu -ban tántorog ki igazán, hogy megküzdjön a rivális punnyadtpöcsű vámpí­rral: sejtelmes, lassú intro, majd galopproham, és nagyí­vű téma, némi oózással - mintha ismerős lenne, nem? Mindenesetre a fiúk úgy tudnak lopni, hogy azt megbocsáthassuk nekik, lévén, hogy amúgy tehetséges dalszerzők, és tudják, mitől döglik a légy, vagy a vámpí­r, vagy a franc tudja, milyen kártékony féreg. Persze felbukkan itt egy másik szörnyalak is, ha jobban belehallgatunk a dalokba: a Helloween Keeper of the seven keys-es csuklyása is tiszteletét teszi némi speedelésben: a Crucified, vagy a Fallen From Grace-re akár rá is tudnám énekelni a helloween eredetiket.

Pontszám: 7.5

Legutóbbi hozzászólások