Mobilmánia: Az út legyen veled!

írta Kotta | 2010.12.10.

Megjelenés: 2010

Kiadó: Alexandra Records

Weblap: http://www.mobilmania.rockband.hu/

Stílus: hard rock, stadion rock

Származás: Magyarország

 

Zenészek
Rudán Joe - ének Zeffer András - ének, billentyűs hangszerek Kékesi László - ének, basszusgitár Kozma Tamás - ének, gitár Szentkirályi Jani - gitár Donászy Tibor - dobok
Dalcímek
1. Amí­g a gyertya ég 2. Hajnalban hazafelé 3. Szeret az Isten 4. A félelem 5. Vagyunk és maradunk 6. Gyalogos rock'n'roll 7. A folyó és a part 8. Se kártyák, se csillagok 9. Megint csak a képzelet 10. Egyedül a legjobb se jó 11. Az út legyen veled
Értékelés

Komoly tétje volt ennek a lemeznek, bizonyí­tania kellett, hogy a Mobilmánia - kényszerből kizökken(t)ve a három tenor koncepcióból - megáll a saját lábán, és képes a P. Mobil örökséget, párhuzamokat maga mögött hagyni. Vámos és Borbély viharos távozása sem segí­tett, a kárörvendők már dörzsölték is a tenyerüket: még egy ilyen technikás gitárost úgysem találnak majd Zefiék. Megbirkózott vajon a veterán csapat (+ Kozma Tomi) a rá nehezedő nyomással? Ráadásul a bemutatkozó album is igen magasra tette a lécet, szóval nem volt egyszerű másodszorra - megrogyott koncepcióval, megváltozott felállással, némileg hitelt és jó hí­rnevet vesztve - megugorni azt. Zeffer Andrást viszont nem olyan fából faragták, aki könnyen feladja, ezt tudjuk jól! Kezdte azzal, hogy elhessegette a felhőket, amelyeket Bajnok megkörnyékezése festett az égboltra - bizony, a nagy rivális, a rettegett nagybajuszos Cipész is megjelent a szí­nen (legalább is ezt csiripelik a verebek), maga is új gárdát toborozván, tovább bonyolí­tva az amúgy sem habkönnyű helyzetet. Majd gyorsan leigazolta az ország egyik legismertebb és legjobb dobosát. Már csak egy gitárhőst kellett előkapnia valahonnan, sejtjük, minden bokorban lapul egy kis hazánkban, szóval ez nem volt nagy kihí­vás. Vagy mégis? Lőjük le az egyik poént: Szentkirályi Jani igazi virtuóz, ráadásul a szí­npadra termett. Nem csak úgy játszik, mint a '80-as évek hajbandás virgakirályai, de úgy is néz ki. Lesz majd, aki visszasí­rja Vámos egyedi, modernebb stí­lusát, de lássuk be, egy régisulis hard/melodic rock zenekarba sokkal jobban illik olyasvalaki, aki élvezi is, amit csinál, aki szereti ezt a muzsikát. Szerintem a megfelelő, fiatal, invenciózus gitáros megtalálása kulcsmomentum volt, szerencsére ezt Rudánék is í­gy gondolták. Kell ugyanis egyfelől érettség, kor és tapasztalat hitelesen előadni olyan verzéket mint például ez: "a könyvem félig kész, sokadik ének, sokadik rész", de ugyanilyen fontos, hogy a zene a mai fiatalságnak is nyújtson valamit, ne punnyadjon bele a '70-es évek hőskorának opálos szemmel történő felemlegetésébe és szocialista kocsma-bluesába (sí­rva vigad a magyar) - lásd..., na jó inkább nem nevesí­tem a konkurenciát. Egy másik nemrég megjelent lemezzel azonban össze fogom hasonlí­tani a korongot, előre is elnézést kérek, de egyszerre kaptam meg őket és a stí­lus is nagyjából hasonló. Azaz dehogy, éppen itt a különbség: az új Dinamit - bár leszögezem gyorsan, összességében igen jól sikerült - jóval hagyományosabb szemléletű, ergo sokkal többet őrzött meg a fent emlí­tett kommunista vájár-romantikából. Kevésbé szarkasztikusan, ha ott tombol a '70-es évek (Heep, Rainbow - hisz ezeket nyúlta az akkori szí­ntér), akkor a Mobimánia bőven belelóg a következő évtizedbe: ennek a zenekarnak a legfőbb erényét már korábban is a tökös, nemzetközi szí­nvonalú gitárjáték (illetve annak a jól eltalált egyensúlya a Hammonddal és a végletekig kidolgozott énektémákkal, kórusokkal) adta. Egy-null ide. Ezekre pedig - talán éppen Szentkirályinak köszönhetően - még inkább rágyúrtak most. A lemez első fele például nagyon bika: a számok mindegyike méregerős riffre épül, továbbá nagy refréneket és nagy szólókat vonultat fel. Már-már azt hittem, megszületett a tökéletes magyar stadion-rock album, a hazai 'The Final Countdown', vagy '1987', de nem. A lemez második fele ugyanis - legnagyobb sajnálatomra - eléggé leül. A Gyalogos rock 'n' roll még elmegy, mert aranyos, de nem kellett volna rögtön utána egy újabb lötyögős boogie-t tenni. Ez a "mindenki énekeljen egy kicsit" dolog bónuszként még el is sülhetne jól mondjuk a lemez vége felé, de itt nem túl szerencsés. Főleg, hogy a maradék négy számból kettő lassú (lí­rai), egy olyan semmilyen, egy pedig kifejezetten nem jó - nem jó, mert Zeffernek sikerül szétcsapnia az énekkel. Tudom, nem lehet könnyű sutba dobni az eredeti, több énekest felvonultató koncepciót - ennek szellemében ezúttal Kozmát is bevonják a dalolászásba (Zefi és Bajnok eddig is énekelt), akinek egyébként kifejezetten kellemes hangja van, mégis azt mondom, csí­nján kellene bánni ezzel a dologgal. Vikidált és Tunyogit úgysem tudják pótolni eképpen, el kéne fogadni végre a tényt, hogy a zenekarnak egy, azaz egy darab igazi énekese van. A csapat nagyot lépett előre hangzásának modernizálásában és a dohos múlt, a szűk P. Mobil gúnya lerázásában, ajánlom, hogy tegyék fel végre a pontot az i-re és lépjék meg azt a kicsit még: használják ki Rudánt jobban, ha már van egy jó képességű torok a házuk táján. A Dinamit CD például - korábban emlí­tett hátrányai ellenére - számomra végig élvezhető maradt, kizárólag Kálmán Gyuri kiemelkedő teljesí­tménye miatt. Egy-egy. Konklúzió: a feladat teljesí­tve, mégis egy nagy ziccer maradt kihasználatlanul. Ez a produkció könnyen klasszikussá érhetett volna néhány éven belül, ha a második fele is olyan erős mint a kezdés. Nagyon megijedni azért nem kell, í­gy is az év egyik kiemelkedő honi albumáról van szó, melyről jó néhány nóta fog bekerülni az együttes koncertprogramjába. (Élőben pedig jobbak, mint valaha, ezt bátran állí­thatom!) Mint eddig minden, ami a kikerült a kezük alól, ez is profi, érett produkció. Mobilmánia: Ez a mánia! Mobilmánia: Koncert DVD Interjú Zeffer Andrással

Pontszám: 7.5