Persuader - Evolution Purgatory

írta Philosopher | 2006.04.12.

Megjelenés: 2004

Kiadó: n/a

Weblap: www.persuader.nu

Stílus: power metal

Származás: Svédország

 

Zenészek
Jens Carlsson Guitar / Vocals Emil Norberg Lead Guitar Fredrik Hedström Bass Efraim Juntunen Drums
Dalcímek
01. Strike Down 02. Sanity Soiled 03. Masquerade 04. Godfather 05. Turn to Dust 06. Passion/Pain 07. Raise Hell 08. To the End 09. Fire at Will 10. Wipe Out
Értékelés

Teljesen véletlenül akadtam rá erre a számomra ismeretlen zenekarra, de megmondom őszintén kellemes meglepetést okoztak a számomra. A zenekar 1997-ben alakult és jónéhány tagcserén átesve alakult ki a jelenlegi felállás. Az Evolution Purgatory már a második kiadványuk, hiszen 2000-ben megjelentették a “The Hunter" albumot, sőt a cí­madó számról még egy videóklipp is készült. Az együttes honlapján egyébként ez letölthető. A végtelenül primití­v eszközökkel és feltételek mellett készült klipp ha másról nem is, de a csapat eltökéltségéről mindenképpen meggyőzött. Egy király szám volt ez egy szörnyű klippel....bár a szörnyűt inkább poénosra is javí­thatnán. Ez a második albumuk 2004-ben látott napvilágot és ezeddig nem kapott túl sok támogatást annak ellenére, hogy ütős kis korong lett. Akik nem ismerik még a zenekart, azoknak úgy tudnám felvezetni a muzsikát, hogy lényegében mintha Hansi-t a Blind Guardianből felturbózták volna mint állat, elvettek volna 20 évet a korából és kicsit gorombábbra húzták volna a hangját. Ha most gonosz akarnék lenni, akkor azt í­rnám, hogy Hansi talán í­gy szeretne énekelni, mint ez a csóka. A zene is markáns, gyors, szintivel megtámogatott heavy-metal, amolyan germán fajta, néhol poweresebb elemekkel és a heavy keményebb határmezsgyéjén mozgó ügyes kis brutalitással. Ismeretlen együttestől mindenesetre szép teljesí­tmény annak ellenére, hogy a zenekart az énekes orgánumának Hansihoz való hasonlósága viszi a lemezen végig. Az első két szám, a Strike Down és a Sanity Soiled úgy jó, ahogy van. Lendületes, ötletes bár korán sem újjí­tó. Ott lenne a helye ennek a két számnak simán bármelyik Blind Guardian albumon. A harmadik tétel, a Masquerade kicsi szintiprütyivel kezd, amit a Children of Bodomot juttatta az eszembe. Ez a gitár-szinti összhang kellően felkelti az ember érdeklődését a folytatásra. A szám lendületes verzékkel ostromol minket, csak a refrénre lassul be, hogy a “Bodom"-i párhuhamot “Guardian"i-re cserélje. Visszatér a refrén végére a szám elején hallható gitár/szinti betét is. A csapat roppant ügyesen levette a módját annak, hogy középszerű dalokat hogyan lehet extra kórusokkal minőségí­bbé tenni. A szám közepén kicsi darálás után söpör a szóló, ami arról árulkodik, hogy névtelenség ide, ismeretlenség oda, a srácok azért jól nyomják. A szám végére jó húzós riffeket raktak, gépelés közben is folyamatosan lefejelném a monitort. Jó kis ritmus, bár még a végén alábbfagy mégegy refrén erejéig. Talán hagyhatták volna végig a dzsi-dzsi orkánt a kórusok helyett... A következő szám, a Godfather kissé lassabban, hömpölyögve, dögösen indul és leginkább a 80-90-es évek csapatait idézi. Talán csak a hangsúlyos képlábdob miatt nevezhető modernebbnek az előzőekkel szemben. A dalban a BG párhuzam letagadhatatlan, Hellstar kollega ilyenkor szokott gyorsan egy 4-est adni a lemezre és elrakni jó mélyre azt . A szám második felében progresszí­v elemeket véltem felfedezni tört ritmusok képében. Hmm ezt is tudják. Szólóilag megint semmi gond, a srácok céltudatosak rohadtul. Tudják mit kell belerakni egy számba, hogy kellőképpen hatásvadásszá válhasson. Az ötös tétel, a Turn to Dust kezdete Maidenesre sikeredett, talán a mélyre hangolt gitárok miatt fedezhető fel benne “egyediség". A szám viszont az emlí­tett párhuzamtól eltérően majd hogy nem thrash-os elemekkel gazdagí­tja azt a képet, ami lassan körvonalazódik a zenekarról. Majdnem hörgésbe hajó, morcosabb énektémák is helyet kaptak ebben a nótában, ami számomra egy plusz pont, plane úgy, hogy kissé távolodhatok a Hansi párhuzamtól. Ez a szám is teljesen rendben van.

Pontszám: 7.5