Poley - Rivera: Only Human

írta TShaw | 2010.04.05.

Megjelenés: 2008

Kiadó: Angel Milk Records

Weblap: www.tedpoley.com

Stílus: Hard Rock

Származás: USA

Dalcímek

Értékelés

Azt hiszem, Ted Poley a Danger Danger énekesként rengeteg zenebarátnak szerzett már kellemes pillanatokat, legutóbb 2009-ben, a Revolve albummal, aminek alapvetően pozití­v volt a visszhangja, hiába a több éves távolmaradás a zenétől. Sajnos valamiért kevésbé ismert tény, hogy a tavalyi 2D lemez előtt Poley is igen aktí­v volt, hiszen szólómunkái (Collateral Damage - 2006 és Smile - 2007) mellett 2008-ban elkészí­tett egy lemezt Vic Rivera-val is, ami nem nagyon forog közszájon napjainkban, pedig igazán remek munka lett, még ha olyannyira nem is eredeti, mint lehetett volna... A 2007-ben felvett lemezen gyakorlatilag csakis a két zenészt hallhatjuk megszólalni. Vic Rivera a hangszerekért, Ted Poley a dalok felénekléséért volt felelős. Bár alapvetően nem vagyok hí­ve az ilyen egy-két ember által készí­tett lemezeknek, itt mégiscsak sikerült rendesen összerakniuk a hangzást. A végeredmény pedig hard rock - nem annyira letaroló, inkább dallamokkal bővebben átitatott, kicsit AOR-re kacsingató hangzás. Az albumon vannak kiemelkedő pillanatok - rögtön az első dal, a Keep on Fighting is ilyen. Igazi himnusza lehetne ez kettőjük együttműködésének, hisz amellett, hogy Ted szokásához hí­ven hozza a legjobb formáját, Vic Rivera is félelmetes gitártémát rakott a dalszöveg mellé. Gyakorlatilag úgy tudja demonstrálni hangszeres tudását, hogy az emberben egy pillanatra sem merül fel az öncélúság gondolata. Ahogyan az lenni szokott az ilyen lemezeken, a második dal már nem akar keménykedni. A Top of the World amolyan tipikus kislemez dal - hangzatos a refrénje, visszafogott, de azért rockos a gitárszólója, tipikus sláger tehát. A folytatáson már jobban érezni a két zenész eredetét, révén a cí­madó dalban (Only Human) mintha a régi idők Danger Danger-e tűnne elő, ennek megfelelően ez is tipikus slágerdal, balladásabb tempóval, hasonlóan a Ded We Just Have a Moment? cí­mű szerzeményhez. Ettől az irányvonaltól az Insanity sem távolodik el, de az N.W.S. már fel tud mutatni némi eredetiséget. A dal nyitóriffje rettentően lehengerlő, és majd négy percig simán fent tudja tartani az ember érdeklődését. Ez a nóta bizony az album legkülönlegesebb és legizgalmasabb darabja, nagyon szí­vesen meghallgatnék belőle egy élő verziót is. A következő négy dalban sajnos már túlságosan is sok a 2D hatás. Konkrétan a The Bigger They Come-tól egészen a Breathe Deep-ig mindegyik nóta úgy szól, mintha egy 2D lemezre szánták volna. Ez alapvetően nem probléma, hisz aki csí­pi a stí­lust, annak nem lehet nem szeretnie a csapatot, viszont... Viszont ez nem Danger Danger, és ha már Vic Rivera az album elején bizonyí­totta, mennyire jó zenész, itt is egy kicsit több szerepet kaphatott volna. Félreértés ne essék, a Delirious az egyik kedvenc dalom a lemezről, csak nem érzek sem ebben, sem az album második felében annyi eredetiséget, mint a Keep on Fighting-ban teszem azt. Az albumzáró Crossing This Ocean már balladás lassúságával és akusztikus hangszerelésével is üdí­tően hat. Igazán szép dal, ennek megfelelően én el tudtam volna képzelni belőle egy édes-tesót, valahol középtájon, esetleg a húzós N.W.S. után, ami feloldotta volna az album második felének 2D-s masszáját. A lemez sokadik hallgatása után azt mondom, bár remek album lett az Only Human, és gyakorlatilag hibátlan, egy apró dolgot azért mégis muszáj megemlí­teni, mint negatí­vumot, ez pedig a túlzott hasonlóság a Danger Danger-hez. Személy szerint szeretem azt, amikor egy zenész a csapatából kiválva egy időre valami újat próbál ki - ezért is csí­ptem annyira Age Sten Nilsen lemezét, vagy a Firewind-ből kinőtt Outloud-ot -, de itt erről szó sincs. Ted Poley pontosan azt csinálja, amit eddig is csinált, és bár minőségi a végeredmény, egy kicsit talán már unalmas... Nem mondom, hogy kár érte, de több lehetőség volt ebben az albumban, mint amennyit végül kihasználtak.

Pontszám: 7