Finntroll: Nifelvind

írta MMarton88 | 2010.03.15.

Megjelenés: 2010

Kiadó: Century Media

Weblap: http://www.finntroll.net

Stílus: Folk black metal

Származás: Finnország

 

Zenészek
Vreth - Ének Routa - Gitár Skrymer - Gitár Beast Dominator - Dob Virta - Billentyű Tundra - Basszusgitár Trollhorn - Gitár/Billentyű
Dalcímek
1. Blodmarsch (intro) 2. Solsagan 3. Den Frusna Munnen 4. Ett NorrskensdíĽd 5. I Trädens SíĽng 6. Tiden Utan Tid 7. GalgasíĽng 8. Mot Skuggornas Värld 9. Under Bergets Rot 10. Fornfamnad 11. DríĽp
Értékelés

A múlt évtized egyik leglátványosabb előretörését a rockzenei stí­lusok közül kétségtelenül az északi folk metal produkálta. A műfajban benne rejlettek a régi nagy folk bandák hatásai, ám jóval inkább táplálkozott a Bathoryék által kijelölt pagan, viking fémzene hatásaiból, mint a veterán folk csapatok ötleteiből. A mozgalom egyik élharcosa, s úttörője a Finntroll volt, akiknek a Midnattens Vidunder, illetve a Jaktens Tid lemezei fordí­tották a metal sajtó figyelmét a szí­ntér felé. A rockerek, főleg fiatal, a Skyclad tí­pusú régi öregeket nem ismerő rétege pedig üdvözölte az "új stí­lust". Muzsikájuk tökéletes elegyét képezte a finn népzenének, a humppának, a mulatós kocsmadaloknak, és a szélsőségesen brutális, extrém metal zenének. A Finntroll a kezdeti sikerek ellenére is igen nehéz utat járt be. Somnium gitáros halála, valamint az állandó tagcserék az évtized végére, már egy, közel sem a kezdeti dicsfényében pompázó bandát mutatott. A rajongók, az első két lemezen éneklő Katla távozását sem figyelték jó szemmel, ám a harmadik album, a Nattfödd még tartotta a magas szí­nvonalat. Viszont 2006-ban a brutális testméretekkel megáldott Wilskának is távoznia kellett a mikrofonállvány mögül, hogy átadja a helyét Vrethnek, s 2007-ben kijöjjön a csapat pályafutásának legkevésbé sikeres korongja, az Ur Jordens Djup. A korábbi markáns népzenei hatások háttérbe kerültek, a vidámabb megközelí­tést a komorság, a black metalos hangvétel vette át, a népzenei elemek súlyosan visszaszorultak, ezt pedig a rajongók nem igazán értékelték. Koncertek terén is egyre kevésbé tudott ütőképes maradni az alakulat, a nyomukban haladó Ensiferum, valamint Korpiklaani pedig túlnőtt a trollok sikerein. Nem csoda, hogy különös figyelem övezte a készülő új albumot, a Finntroll az utóbbi évek hányattatásai után újfent valami minőségi kiadására készült, s bizony a Nifelvind szerepe nem volt kisebb, mint megmutatni, hogy a trollokat még nem szabad leí­rni! Sikerült ez nekik? Nos, azt hiszem, hogy igen. A csapat egyik legérdekesebb munkájával van dolgunk, bizony ez az eddigi legváltozatosabb Finntroll anyag. Minden érájuk képviselteti magát, a végeredmény pedig egy erős anyag. Nem, nincs szó arról, hogy teljesen visszatértek volna a gyökerekhez, de ismét komolyabb szerephez jutott a népzene. Akad néhány sláger, amely a korai albumok "mulatós" dallam- és hangulatvilágát viszik tovább, ugyanakkor bőven hallható itt black metal is, ám sokkal érettebben, élvezetesebben tolmácsolva, mint a Jordensen. Kövezzenek meg érte az ortodox rajongók, de számomra a Finntroll eddigi vokalistái mind szimpatikusak voltak. Lévén, hogy hörgésről van szó, engem nem zavart a sok énekes csere, Vreth simán odaállí­tható Katláék mögé. Három igazán kiemelkedő sláger került a Nifelvindre, némelyik akár a Nattföddről is lemaradhatott volna. A Solsagam ezek közül a legbrutálisabb, a refrénben hallható vidám "hejjegetést" a fekete fém komorsága valamelyest ellenpontozza, viszont már érződik egy pici abból a turisasi epikusságból, ami az egész korongot jellemzi. Az Ett NorrskensdíĽd egy sokkal jókedvűbb, lazább, a brutalitást a népi elemekkel teleszövő, táncba hí­vó, direkt darab, az anyag csúcspontja mégis az Under Bergets Rot, egy gyors, együtt éneklős, kiabálós koncertfavorit. Amolyan tipikusan "lakodalmas" metal zene, melynek a jazzes humpa egy, már-már perverzül groteszk arculatot ad, egy brutálisan, betegesen vad, gonosz, táncba hí­vó alkotás, picit swinges, amolyan extrém "metal tangó". Benne van minden, amiért szeretjük a Finntrollt. A gyorsabb, könnyedebb tételekkel tökéletesen ellenpontban állnak a monumentális, fagyos, gonosz, blackesebb nóták, mint a személyes kedvenc Fornfamnad, a záró DríĽp, vagy a dallamos kórussal indí­tó Tiden Utan Tid. Elárulom, számomra ezek az érdekesebb, izgalmasabb dalok. A black metalt nem az undergroundos, vad mészárlás oldaláról közelí­tik meg a srácok, sokkal inkább a Dimmu Borgir és társaik epikusságát használják ki, melyet tökélyre emelnek a különböző szimfonikus megoldások. A Mot Skuggornas Värld indí­tását még a Nightwish is megirigyelné! Ezen felül pedig óriási hangulati pluszt adnak a végeredményhez a tradicionális hangszerek. Igazán gonosz, fagyos hangulatot teremtenek, melyek hallatán sötét erdők és gyilkos éjszakák elevenednek meg a "fülünk előtt". Nagyon jól sikerült ezt az amúgy is betegesen gonosz zenei, hangulatbéli világot népi elemekkel, még izgalmasabbá, szí­nesebbé, hatásosabbá tenni. Itt nincsenek meg a vidám, kötelező humppa mókázások, komor, grandiózus melódiák, ármánykodó robbantják szét a hallójáratokat. Érdemes még egy szót ejteni a GalgasíĽngról, ami egy dallamos kórussal felvértezett, szomorú, népi, akusztikus dal, különlegesség a korongon, ugyanakkor érzésem szerint önmagában nem állná meg a helyét, de jó helyet találtak neki a sok kemény téma között.

Pontszám: 8