Last Autumn's Dream: A Touch of Heaven
írta Adamwarlock | 2010.02.06.
Megjelenés: 2010
Kiadó: Escape Music
Weblap: www.myspace.com/lastautumnsdream
Stílus: AOR/Hard Rock
Származás: Svédország/Németország
Zenészek
Dalcímek
Értékelés
Szerintem határozottan kijelenthetjük, hogy az Egyesült Államok és Anglia mellett a világ rockzenei központja Svédország. Azt szeretem a leginkább ebben az északi zenei színtérben, hogy nagyjából tesznek arra, mik a jelenlegi trendek a két angolszász országban, és járják a saját útjukat, ami főképp a '80-as és '90-es évek muzsikusainak örökségéből táplálkozik. Ez az ország az europower szíve, innen indult el megannyi heavy metal és hard rock csapat, akiket nem érdekelt, hogy az USA-ban hódít(ott) a nu-metal és a cali punk. Svédországgal az élen a skandináv államok a korai metal mozgalom igazi örököseivé váltak. A fagyos, északi vidék egyik legkreatívabb és leginkább minőségre törekvő zeneszerzőjét tisztelhetjük Mikael Erlandsson-ban. Játszott ő már Tina Turner és Brian Ferry előtt, sőt megjárta az Eurovíziós Dalfesztivált is. Egy japán kiadó ötlete nyomán került össze a német Andy Malecek (Fair Warning) gitárossal, és kollaborációjuk szülötte lett a furcsa nevű Last Autumn's Dream formáció. A ritmus szekciót két Talisman tag, Jamie Borger és Marcel Jacob képviselte egészen a tavalyi Dreamcatcher albumig. Sajnos 2009 július 21-én Jacob önkezével véget vetett életének, így az együttes legújabb albumán Nalle PíĽhlsson (Treat) játszotta fel a basszustémákat. Az A Touch of Heaven címet viselő korong nem változtatott a jól bevált recepten. Stílusuk még mindig a kifinomult, lágy, soft-rockos melódiákkal, de olykor ütős riffekkel operáló AOR. Erlandson hangja az a szegmense a Last Autumn's Dream zenéjének, ami még mindig képes egy egész albumot elcipelni a hátán. Szerencsére arról szó sincs, hogy pusztán az ő teljesítménye az, ami miatt érdemes belefülelni a színpompás dallamorgiába (nem úgy, mint szerintem a legutóbbi két Jorn lemezen). Marcelek gitártémái tökéletesen adják a dögöt a Mikael már-már popba illő énekéhez. Szándékosan írom ezt a svéd vokalistáról, ugyanis orgánuma szinte már nőies, de a háttérben mégis karcos, ami kétségtelenül egyedivé és zseniálissá teszi, ám épp emiatt érezhetünk hangjában egy kis rágógumi ízt. Ezt csak erősíti a számok dallamossága, és refrénorientáltsága, amitől igazi pop-metal hangulatba kerülünk. Elhiszem, hogy éppen ezért sok keménykedéshez szokott rocker messziről elkerüli az A Touch of Heaven-t és elődeit. Az egész koncepció azonban rendkívül magával ragadó, házibuli hangulatot sugároz magából úgy, hogy a zenei értékeket egy másodpercre sem áldozza föl a közérthetőség oltárán. Persze a cukormázas számok mellett kapunk komolyabb témájú szerzeményeket is, sőt Marcelek gitárszólói nevezhetők bárminek csak tinglitanglinak nem. Talán negatívumként felhozhatjuk, hogy a hetedik albumra mintha fogyóban lennének az ötletek, de szerintem ez nagyon könnyen megbocsátható hallva a - még e tény tudatában is - csodás dalokat. Akármennyire is a saját maguk által kitaposott ösvényen haladnak tovább, az Erlandson - Marcelek szerzőpáros számai nem váltak önmaguk plagizálásává. A lemez tartalmaz két feldolgozást, amelyek közül szerintem a Cheap Trick Surrender-je sikerült jobban, a Wizzard féle See My Baby Jive nekem már túl sok volt a cukormázból. Az A Touch of Heaven összességében kiváló szórakozást nyújt. Számait házibulikban és rádióállomásokon egyaránt el tudom képzelni. Olyan hangulatot áraszt magából, mintha Roxette örökségét vinnék tovább kicsit keményebben. Hiába: svédek ők is... Ja, és a Last Mistake-en Jeff Scott Soto vokálozik!
Legutóbbi hozzászólások