Flúg: Elviszlek magammal

írta Kotta | 2009.12.19.

Megjelenés: 2009

Kiadó: Edge Records

Weblap: http://www.mymusic.hu/flug

Stílus: modern rock

Származás: Magyarország

 

Zenészek
Dombi Ádám - basszusgitár, vokál Lőrincz Zoltán - ének Major Róbert - gitár Szakadáti Mátyás - dob, vokál
Dalcímek
1. Szökevény 2. A Földet vonzza el! 3. Joggal & Örömmel 4. Közhely 5. Társas magány 6. Iker 7. Kacagó nap 8. Anno-name 9. Deja Vu 10. Súlytalan 11. Láttalak valahol
Értékelés

Kishazánkban a mainstream rock zenének nem túl "jó a helyzete". A kritikátlan fogyasztók, mint mindenhol, persze gondoskodnak a lemezeladásokról, és a média (ön)felhajtóereje is viszi előre azt a bizonyos szekeret, de a kommersz sikerek kitermelték "ellentrendjüket" is. Azaz, manapság legalább olyan divatos "fikázni" a Tankcsapdát, a Hooliganst, vagy a Depressziót, mint szeretni. Persze, a jelenleg bemutatásra kerülő Flúg nem a széles ismertség horizontján lógatja a lábát, ám a fő csapásvonal hasonló - ám a kommerszet meg kell fosztanunk negatí­v felhangot tartalmazó értékí­téletétől, esetünkben szimplán a közérthetőségre utal. Mielőtt felháborodna a "flúgos" rajongótábor, a párhuzamok is tökéletesí­tésre szorulnak: a fő példakép nem a Tankcsapda old school rock 'n rollja, hanem egyértelműen a Black-Out modernebb í­zű hard rockja. Igaz, hogy Kowalsky csak egy van, és az ő pszichedelia felé kacsintgató dalszövegei és káoszkeringőre invitáló dallamai utánozhatatlanok, a Flúg megpróbálja követni a tökös riffek és laza rock 'n roll csapásvonalát. A Flúg az élő példa rá, hogy lehet okosan is művelni ezt az egyszerű, hatásorientált rock zenét. Az együttes egyik legfőbb dicsérendő tulajdonsága, hogy nagyon jól tudják, hogy mit akarnak: szórakoztatni, de azt maradéktalanul. A zenei koncepció is teljes mértékben letisztult, amihez profi produkció és külcsí­n párosul. A felvételekre az Audioplanet stúdióban került sor, a keverésért ennek megfelelően a ritkán hibázó Jaya Hari Das felelt, akinek sikerült pontosan belőnie a modern rockzenéhez passzoló, kellően mocskos és súlyos gitárhangzást, ill. a hangszerek precí­z arányát. A recept az elsőre ható, rögtön megragadó énekdallamok és dögös, emlékezetes gitártémák kombinációja. Lőrincz Zoltán igazi rock torok: hangja nem kristálytiszta, ott van az a pár "szőrszál", amitől hangszí­néről rögtön a bulizós rock 'n rollra asszociálunk. Major Róbert gitáros a másik húzónév, aki változatos riffekkel pakolta tele a Flúg első nagylemezét: néha akár punk-rock felé kikacsintva (Joggal & Örömmel), vagy a modern metal szaggatott zúzdáját megidézve (Déja vu). Ez utóbbi dal Dombi Ádám "szexi" basszusgitár-játékára is jó példa, amikor előtérbe léphet, emlékezetes, okosan megcsavart futamokat hallhatunk tőle. Amit ritkán hallhatunk magyar rock együttestől, és a Flúg nagyon jól csinálja, az a vokálok ügyes kiaknázása. Az énekes mellett Ádám és Szakadáti Mátyás dobos - aki korrekt alapokat biztosí­t a zenéhez - is besegí­t a dallamokba. Nagyon jól tudják, hogy ezzel fel lehet dobni a számokat, fokozva azok intenzitását és megnövelve húzóerejüket. Persze nem kell rögtön a Queenre gondolni, de tény, hogy ettől mindenképp vaskosabbá válnak a refrének. A sok jó pont mellett meg kell jegyeznünk, hogy azért fejlődni is van még hova. Méghozzá elsősorban a lassú számok terén - már ha szükség van beékelni őket az egyébként profin megí­rt buli-dalok közé. A Súlytalanhoz hasonló számok ugyanis felhí­vják a figyelmet arra, hogy Lőrincz orgánuma inkább a "feeling", mint a tisztaság terén viszi a pálmát, és ez az énekre kihegyezett balladák esetén zavaróvá válik. A Társas magány például az Emberek-et juttatta eszembe, megfűszerezve némi "latinos" í­zzel, í­gy inkább kényelmetlen intermezzóként hessegettem el az olyan headbangelős és táncolós nóták között, mint a Szökevény vagy a közönség énekeltetésére kitalált A Földet Vonzza el!. Ha már belegabalyodtam az ennyire személyes jellegű észrevételekbe, akkor talán annyi szubjektí­v í­zlésficam engedtessék meg, hogy - bármennyire is kötetlen a hangvétel, és "modern" a hozzáállás - a Joggal & Örömmel "rappelése" stí­lusidegen maradt. Mint ahogy egy-két dalszövegnél is "kilógott a lóláb", némi tökéletesí­tést elviseltek volna "mondanivaló" (még ha itt nem is azon van a hangsúly) és rí­mek, vagy éppen gördülékenység terén. Amit viszont nagyobb mennyiségben is szí­vesen elhallgattam volna, azok Major Róbert szólói, aki például az Ikerben bebizonyí­totta, hogy igenis ért a "hangulatteremtő", nem eszeveszett tekerésre épülő szólózáshoz.

Pontszám: 7