3 Inches Of Blood: Here Waits Thy Doom

írta Kotta | 2009.09.04.

Megjelenés: 2009

Kiadó: Century Media

Weblap: www.3inchesofblood.com/

Stílus: heavy-thrash-death metal

Származás: Kanada

 

Zenészek
Cam Pipes - ének Justin Hagberg - gitár, ének Shane Clark - gitár Ash Pearson - dob
Dalcímek
Battles and Brotherhood Rock In Hell Silent Killer Fierce Defender Preacher's Daughter Call of the Hammer Snake Fighter At the Foot of the Great Glacier All of them Witches 12:34 Execution Tank
Értékelés

Ahogy arról korábban mi is beszámoltunk, Jamie Hooper, a hörgő-mörgő énekes - hangszálproblémák miatt! - kiszállni kényszerült a zenekarból. Na, és akkor mi van? - kérdezheti a kedves olvasó, joggal. Megmagyarázom: ez nem csak azért fontos tényező, mert ő volt az utolsó eredeti tag a bandában, de azért is, mert éppen a kétpacsirtás felállás volt a zenekar szexepilje, a non plusz ultra, amiért a nemzetközi figyelem leginkább feléjük fordult. Ő vitte bele a NWOBHM és korai thrash riffeken alapuló zenébe a death/black metalos élt, teljessé téve ezzel a stí­lus-kavalkádot. Nem mintha a másik énekes, Cam Pipes előadásmódja nem volna elég extrém! Alapvetően az UDO - Boltendahl vonalon mozog, azaz meglehetősen karcos hangja van, mégis Halford-i magasságokba merészkedik, mit merészkedik, folyamatosan ott tanyázik. Pont olyan, mintha a mérges kis germán törpét betették volna a nyújtógépbe, vagy mintha a Grave Digger frontemberének a micsodáit szorongatná egy első osztályú kí­nvallató. Mindehhez összelopkodták a '80-as évek legjobb gitártémáit (speed, thrash, black, nem számí­t, minden jöhet), majd megfejelték a fent emlí­tett hörgéssel/üvöltéssel - nos, ezek voltak dióhéjban a megelőző korong, a Fire Up The Blades sikertényezői. Ez önmagában még nem indokolja, hogy annyian bekajálták a rém egyszerű recept - kb. dobálj össze mindent, ami tökös volt a metal hőskorában - alapján készült csemegét. Kellett hozzá a laza elegancia, lendületes előadásmód is, ami élvezetessé tette ezt a kotyvalékot. A 3 Inches... számomra a Steel Panther ikertestvére, még pontosabban, ha egyik a jin, a másik a jang - ugyanazt teszik a kemény fémzene maradék részével, amit a párducok a glam/sleeze metallal: tisztelegnek a nagy elődök előtt, egyben ki is figurázzák a stí­lus kliséit. Azaz, tekinthetnénk őket akár paródia-zenekarnak is, ha ők maguk nem gondolnák tök komolyan ezt az egészet! Éppen úgy, ahogy a Steel Panther esetén, a kitűnően megí­rt dalok és a magabiztos előadásmód biztosí­tja, hogy nekünk is muszáj komolyan venni őket! Jamie Hooper távozásának tehát örülnünk kellene: itt van egy jó kis banda, akik megidézik a heavy metal őskorát, csak az az artikulálatlan üvöltözés ne lenne... Bár minden kí­vánságunk í­gy teljesülne! Meglepőt mondok most: bizony, mégis csak hiányzik az a hörgés! Justin Hagberg gitáros ugyan próbálkozik némi dörmögéssel, de hol van ez a művészien kivitelezett vérfröcsögéstől! Ráadásul, a zene is szürkébb lett: az album jelentős részén középgyors és/vagy középtempós trappolás található, emitt-amott van némi ős-thrash, de ennyi. Pipes is mintha lejjebb ereszkedett volna néhány hangnyit, mondhatni hagyományosabban énekel, í­gy tényleg sokszor olyan a zene, mintha békebeli UDO/Grave Digger demók kerültek volna elő valamelyik fiókból. Még szintivel megtámogatott blúzolás is van rajta (Preacher's Daughter), erre szerintem tőlük nemigen számí­tott senki! Egyik szemem sí­r, a másik meg nevet. Egyrészt itt van egy jó szí­nvonalú, hagyománytisztelő fémkorong, de vajon hová lett a korábbi vehemencia? Nagyon kétlem, hogy ez a lemez különösebben sikeres lesz. Azt hiszem, kellett ahhoz némi extrémitás, hogy az alapvetően tradicionális fémzenét elfogadtassa a mai fiatalokkal, és szalonképessé tegye azt a 21. században. Ez í­gy, szerintem, nem lesz elég srácok! Élőben azért - a régi nótákkal együtt -, ütős kis egyveleget alkothat, ezt módunkban lesz lecsekkolni januárban, a Black Dahlia Murder előtt, ha minden igaz!

Pontszám: 7