A tortadobálás elmaradt!: Pinyó 60!, 2009.01.17., Budapest, PeCsa
írta pearl69 | 2009.01.21.
Az egyik szemem sír, a másik nevet! Az mindenképp örömmel töltött el, hogy majdnem csurig volt a városligeti koncertterem, annál kevésbé boldogított viszont, hogy rendkívül kevés fiatal volt jelen e nagyszerű eseményen. Persze, gyarló önámítás, hogy talán továbbadhatóak a múlt értékei, mégis reménykedtem, reménykedem... No, de ne szaladjunk a dolgok elébe! Nagyjából fél órával a meghirdetett kezdés előtt értem a Petőfi Csarnok bejáratához, ahol a "szokásos" kép fogadott. Komoly sor kígyózott a szűk kapunál és az "elmaradhatatlan" (nem is értem!) nepperek "jegyet veszek" megszólításai szórtak borsot az orrom alá. A beengedéssel nem akadtak gondok, a nagy létszám ellenére viszonylag gyorsan, korrekten zajlott a bejutás, a ruhatárnál sem kellett sokat várakozni, így gyorsan elfoglaltuk Tibusz barátommal pozíciónkat, hogy el is válhassunk, hiszen Ő fotózott ezen az estén. Az óriás kivetítőn egyszer csak képek jelentek meg, megelevenítve a múltat, zenésztársak fotói, örökérvényű pillanatok felvételei sűrűsödtek, hogy kibontakozhasson a szülinapos, Köves "Pinyó" Miklós arca, jelezvén, ez a pár óra Őróla szól majd. Ahogy arra számítani lehetett, Török Ádám és a Mini kezdte az ünneplést a Kolduskirály c. himnusszal. Ádám szóvá is tette, hogy amiként Pinyó, mindannyian királyok, igaz, csak koldus módjára. A hangzás már elsőre bejött (minő ritka kivétel), minden a helyén, talán csak a csarnok falai közelében volt kevésbé élvezhető a megszólalás. Zavaró effektusként a kivetítő jelentősen késő képei léptek fel, ám Török Péter és Paróczai "Tacskó" Attila játéka (mint mindig) most is üde, fiatalos színt varázsolt a deszkákra. A "nagy öregek" (Pinyó, Török Ádám és természetesen Németh Károly pedig hozták az elvárt, tapasztalatokban bővelkedő stílust. Meglepetésként az Alligátor (a Tátrai -Török Tandem klasszikusa), majd az Apák és fiúk következett, hogy helyet is adjon Pinyó első jelentősebb csapatának, a Non-Stop formáció kezdeti felállásának. Viktor Máté (billentyűs hangszerek) és Vágó Pál (gitár) "retro" játékát élvezhette a közönség pár nóta erejéig, igaz, valószínűleg a rutin hiánya és talán a kevés próba okán, nem sikerült tökéletesre a produkció. Következő akkordként a zenekar második érájának tagjai, Závodi János és Somló Tamás is a színpadra lépett. Ekkor már érezhető volt a tapasztalat, Janó hozta az ízes futamokat, Somló pedig (jó profi módján) vezényelte le a három tételből álló megemlékezést. Nem csak rock, de a Szép Margit c. szerzeménnyel, némi beat is beköltözött a PeCsa falai közé, ezzel kapcsolatban a '72-es Táncdalfesztiválról való "lemaradás" sztoriját is magunkénak tudhattuk. Elérkezett az idő, hogy a sokak által várt Piramis szellemét idézzék meg a zenészek. Ádám jó " diplomataként" vetette fel, hogy szerették volna, ha a teljes, eredeti felállás tagjai teszik tiszteletüket, de - tudjuk jól! - ez nem vált lehetségessé. Így Pinyó és Janó mellett Gallai Péter képviselte a gárdát, kisegítőként pedig (hogy, hogy nem) Tacskó és Nagy "Liszt" Zsolt jeleskedett. Már csak a frontember volt kérdéses! A posztot Kiss Zoli "nyerte meg" és annak ellenére, hogy több visszajelzés is azt mutatta, talán nem Ő volt a megfelelő kiválasztott, tudásához méltóan, hibátlanul, derekasan helytállt, sőt, gitárjátékával is színesítette a megszólalást. "Mindig úgy szeresd a két életed, mintha a szerelem ördöge volnál, és szállj fel magasra..." - élhetnénk a képzavarral, ám a bandát nem lehetett kellemetlen helyzetbe hozni. Kiváló produkcióval, bár némi hiányérzettel, de elkápráztatták a nagyérdeműt. Ezek után következett az est egyik fénypontja, Pinyó köszöntése. Ahogy a főcímben is említésre került, szerencsére a "tortadobálás" elmaradt, bár a nagyméretű sütemény igen labilisan érkezett a színpadra, többekben félelmet keltve, hogy esetleg a deszkákon landol! :o) Szerencsére nem történt baj! Pinyó meghatódva fogadta a számos üdvözlést, meglepetésként pedig Horváth Attila, a jeles szövegíró ajándékaként, egy ezüstből készült "mini piramis" tulajdonosa lett! Pezsgővel, mosollyal, baráti ölelésekkel halmozták el zenésztársai a nagyszerű dobost, a közönség pedig tapsviharral ünnepelt. A jól megérdemelt, pihentető szünet után egy újabb nagyszerű gárda, a Besenyő Blues Band vette át a szerepet. A feldolgozások és a "nagy sláger", az Öreg járgány szivatóval indul sem okozott gondot Lőrincz Karcsinak, remek énekes és frontember, ezt már nem először bizonyította. Muck Ferenc és társulata szinte elvarázsolta a jelenlévőket, volt szerencsém látni olyan párokat, akik gond nélkül táncra perdültek a dallamok hallatán. Jó volt látni, hogy mennyire felszabadultak Pinyó és a fellépő zenekarok rajongói. A hazánk egyik legelismertebb basszusgitárosával, Zsoldos Tamással "felvértezett" banda - részemről - legkiemelkedőbb tétele a Mucky által szarkasztikusan felvezetett (az ünnepelt "tudatmódosításait" firtató) Pinyó éjszakai repülése c. instrumentális darab volt, melyben a zenészek fantasztikus szólóit élvezhettük. Persze nem maradhatott el Török Ádám másik legendás csapata, a RABB sem. A 18 éve létrejött alakulat folytatta a hangulat fokozását, a Hihetetlenül nagy F., az Örök lázadó, A múltban élsz és az Újra Rock and Roll című szerzeményekkel. A Rhythm & Blues Branch második időszakából, Mohai Tamás közreműködésével a Sziget 96 Blues is "terítékre került", végezetül pedig, újból az örök Mini dallamai csendültek fel. A Gőzhajó ismét az önmegvalósítás hosszas perceit hozta, Török Ádám pszihedelikus, majd Muck Ferenc őrületes szólójával, Németh Károly zseniális momentumaival és Tacskó virtuóz pillanataival vette le lábáról a jelenlévőket, hogy végül mindannyian "produkálhassák" magukat. Számomra az Éjszakai harcos jelentette az egyetlen mélypontot, de ismét a csúcsra kerültünk, amikor a Vissza a városba kezdőtaktusait hallhattuk, itt már Janó is visszatért, hogy a végére egy örökérvényű igazságán andalogjunk: Kell a barátság, add tovább...! Záróakkordként a Rabbocska Hívj fel rock & rolljára jelentkeztek az addigi fellépők, szép sorjában, szinte valamennyien, együtt ünnepeltek a világot jelentő deszkákon. Hogy mi történt ez után? Konkrétan nem tudom, távozni kényszerültünk, de ahogy a felhívás is szólt, a bulit követő tortázás-pezsgőzés-borozás és (nem mellesleg) dedikálás során valószínűleg még magasabbra hágott a hangulat. Sajnos, mi már nem lehettünk ott, de akik jelen voltak, nyilván sosem felejtik el, ahogy Köves Miklóst, az egyedi, szinte azonnal felismerhető stílusú, nagyszerű dobost sem. Mert Őt nem lehet! Direkt módon hagytam "mondandóm" végére az ünnepeltet. Pinyó játéka (ez leginkább a dobosokra "tartozik") különleges világ, összetéveszthetetlen, az előadó védjegye, amit kevesen mondhatnak el magukról. Mai, modern zenei világunkban olyan sziget Ő, mely a muzsika tengerének térképén kiemelt helyet foglal el, méltó példaképe azoknak, akik folytatni kívánják a zenélés (dobolás) rögös útját. Hadd ne mondjam, milyen energia és koncentráció szükséges egy 3 órás bulihoz, Pinyónak ez most sem jelentett, és reméljük, a jövőben sem fog gondot okozni! Még nagyon sok boldog születésnapot kívánunk! pearl69 Fotók: Szakáts Tibor Utóirat: A több mint három órás szombat esti zenei élmény után, vasárnap reggel vert seregként keltem fel. Borzasztóan fájt a fejem, krákogtam, köhögtem, egyebekről nem is beszélve. Ha ez az első eset lenne, talán értetlenül állnék a jelenség előtt, de mivel az utóbbi évek során többedszerre történik meg velem (és koncertre járó kollégáimmal) hasonló, úgy érezzük, hogy a továbbiakban nem mehetünk el szó nélkül a magyar koncerttermekben uralkodó dohányzási helyzet mellett. Az sajnos egyelőre hiú ábránd, hogy elindíthassunk egy "A dohányzásmentes koncerttermekért" kampányt. Valószínűleg ez lenne a megoldás, de félő, hogy Don Quijote-i harcunk eredménytelen lenne. Szombaton úgy terveztem, elviszem kisebbik, kilenc éves fiamat, hogy szívjon magába a magyar rock történelemből egy keveset, de jó, hogy nem tettem, mert gyermekszervezete az élményen túl szívhatott volna bőven mást is. Szerkesztőségünk úgy döntött, ezen túl, ha hasonló jelenséggel találkozunk, a koncertbeszámoló végére, egy "No Smoking" emblémát helyezünk el, ezzel is megpróbálva a koncertszervezők és az illetékesek figyelmét felhívni arra, hogy ideje lenne egyenértékűként kezelni a nem dohányzó koncertlátogatókat a dohányzókkal, és a rendezvényeken a dohánytermékek élvezetéhez megfelelő - a füstmentesen szórakozni vágyókat nem zavaró - helyet biztosítani. Szakáts Tibor
Legutóbbi hozzászólások