Genesis: When In Rome 2007 (DVD)

írta Hard Rock Magazin | 2008.07.23.

Megjelenés: 2008.

Kiadó: Virgin

Weblap: www.genesismusic.com

Stílus: progresszí­v rock

Származás: Anglia

Dalcímek

Értékelés

A progresszí­v rockzene rajongói egy emberként kiáltottak fel boldogságukban, amikor 2006. novemberében bejelentették a Genesis, Phil Collins érájának reunion turnéját. Mi magyarok is bőszen lelkendezhettünk, hiszen a koncertnaptárba 2007. június 20.-i dátummal bekerült a budapesti Puskás Ferenc stadion is. Örömünk nem tarthatott sokáig, mivel hamarosan kiderült, hogy a zenekar fővárosunk helyett inkább Prágát választotta a fent jelzett nap helyszí­néül. Szerencsére mikor Varga Róbert olvasónk klaviatúrájából előtörtek a prágai koncert emlékei, már tudhattuk, hogy a turné egyik állomásáról DVD is készül, í­gy mi, az itthon maradottak sem maradunk le az utóbbi évek egyik legnagyobb rockszenzációjáról. Az idén pedig megérkezett a 22 állomásos európai turné utolsó napján készült felvétel, a When In Rome. Amikor először olvastam erről a koncertről, nem akartam hinni a szememnek. Az olasz fővárosban 2007. július 14.-én 500.000 (igen! FÉLMILLIÓ) ember volt kí­váncsi az angol úriemberek játékára. Valószí­nűleg ez a -főként a buli ingyenessége révén- előre tervezhető, igazi kuriózumnak számí­tó nézőszám volt az oka, hogy a menedzsment és a csapat úgy döntött, hogy a túra legvégén állnak a kamerák elé. A monumentális esemény dokumentálása természetesen monumentális kivitelezést is kí­vánt. A film rendezésére felkért David Mallet filmográfiájában olyan remekek szerepelnek, (messze a teljesség igénye nélkül) mint például a Queen+Paul Rodgers: Return Of The Champions-a, a Pink Floyd: PULSE-a, a U2:Popmart-ja, vagy az AC/DC: Live At Donnington-ja. A DVD kivitelezése is az esemény nagyságát tükrözi. A tripla lemezes kiadvány első két korongján a tetemes mennyiségű extrával kiegészí­tett koncert anyaga látható, a -nagyon í­zlésesen- külön csomagolt harmadik lemezen pedig egy majd két órás dokumentumfilm kapott helyet. A film döbbenetes képekkel indul. A Circo Massimo-ban "összeverődött" városnyi ember, a sötétben villódzó vakuerdő és a mindent elsöprő hangorkán azonnal megadja az alaphangot. A szí­npad teljes hátsórészét elfoglaló gigantikus mátrix táblán felbukkanó intro, majd a világtérképen villódzó "Rome" felirat azután a végsőkig fokozza a hangulatot. Ebbe a várakozással teli őrületbe lép be a Dukes intrója és indul a közel két és fél órás zeneorgia. A műsor a Phil Collins, Tony Banks, Mike Rutherford trio munkásságának igazi esszenciája, melyet kiegészí­tenek néhány olyan darabbal is, melyek a Peter Gabriel éra részét képezik. Érezhető, hogy a műsor összeállí­tásánál a kiegyensúlyozottság lehetett a fő motí­vum. A koncerten azok is megtalálhatták kedvenc dalukat, akik a Genesis monumentális nótáit kedvelik és azok sem távoztak elégedetlenül, akik a rövidebb, slágeresebb dalokért zarándokoltak el Rómába. A páros dobszóló, melyet a Collins, Thompson duo két bárszéken kezd, pedig mindkét párt számára nagy élményt jelenthet. A muzsikusok játékáról nehéz nyilatkozni. Ezen a szintem már minden óramű pontossággal zajlik és hibákat keresve sem lehet találni. A három "teremtő" professzionális teljesí­tményét a két állandó-beugró tag, Chester Thompson és Daryl Stuermer a végletekig képes fokozni. Ami számomra érdekes -és picit talán szomorú is - az a szí­npadon uralkodó hangulat. Valószí­nűleg a tény, hogy a turné utolsó állomásán készült a felvétel nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a zenészeken -minden profizmusuk ellenére - egyértelműen felfedezhetőek a fáradtság jelei. Phil Collins -bár hozza a tőle megszokott "marhaságokat"- picit enerváltnak tűnik. Miközben figyeltem, időnként az jutott az eszembe, hogy ha most egy kis buborékban feliratoznák a gondolatait, valami ilyesmit láthatnék: "na, még négy nóta, aztán mehetünk haza. Hú, jó ez a buli, de már nagyon elegem van. Édesek vagytok, mosolygok rátok, de ha tudnátok, hogy mennyire fárasztó ez..." Azt is tudom, hogy Tony Banks billentyűs nem egy fejrázós fajta, de azért legalább a DVD felvétel kedvéért egy-egy mosolyt megereszthetett volna. Ahogy ül a billentyűknél, leginkább a "tőzsdeügynök arca a piac zárás előtt" cí­mű kép ugrik be róla. Talán Mike Rutherford viselkedésén érzem a leginkább, hogy tisztában van az esemény nagyságával és igazán élvezi, hogy a szí­npadon lehet. Természetesen ez inkább csak kukacoskodás a részemről, hiszen, -mint ahogy néhány sorral ezelőtt emlí­tettem - az úriemberek zenészi teljesí­tménye egyszerűen tökéletes. Csak, hát ugye a rajongó-néző maximalista és saját lelkesedését imádata tárgyain is látni szeretné. A koncerten -ellenpontozva a zenészek statikusságát - a látványelemek jelenléte meghatározó. A gigászi fénytáblán látható képek, a fények és a koncert végén kitörő pirotechnikai bravúrhalmozás mind-mind méltóak a produkció nagyságához. Az "ezernyi" kamerán dolgozó operatőrök tökéletes képei, a nagynevű rendező hibátlan rendezésével párosulnak. Hibátlan munka. A koncertfilmet rejtő két lemezen tonnányi extra is szerepel, melyekhez kétféle módon is hozzájuthatunk. Az adott dalhoz kapcsolódó érdekességeket (próba részletek, megbeszélések, stb.) vagy a dal első tí­z másodpercében, a képernyő sarkán, zöld "Duke"-ot ábrázoló ikon megjelenésekor az enter gombra kattintva, vagy magából a menüből érhetjük el. A harmadik lemezen található dokumentumfilm igazán különlegesre sikerült. A Come Rain Or Shine cí­mű alkotás az első próbáktól, a szí­npad tervezésén keresztül a turné nyitásáig eltelt kb. kilenc hónap eseményeit dolgozza fel, nagy-nagy alapossággal. Láthatjuk, ahogy Phil Collins először lép be a próbaterembe, végig nézhetjük dühkitörését, amikor egy-egy rég nem gyakorolt dobtémát -nem túl nagy sikerrel - próbál megvalósí­tani, és zenésztársaival együtt meghatódhatunk, amikor előveszi a régen nem látott újságcikkeket és fotókat. A film a kulisszák mögé is alapos betekintést nyújt. A magunkfajta földi halandó tátott szájjal bámulhatja az elképesztő méretű szí­npad épí­tésének mozzanatait, a videobejátszásokat kezelő fiatalember drámáját a domino kockákkal, vagy Phil Collins asszisztensének és dobtechnikusának kálváriáját a brüsszeli bútoráruházban, ahová dobverővel érkeznek, hogy kiválasszák a dobszólóhoz szükséges, legjobb hangzású bárszékeket. A film megtekintése után mindössze egyetlen hiányérzetem maradt. A menü öt nyelvű feliratozási lehetőséget is kí­nál, de az angolt hiába keressük. Lehet, hogy a DVD alkotói úgy gondolják, hogy a világ minden pontján tökéletesen ismeri mindenki a különböző dialektusokat? Vagy mindenki olyan tökéletesen érti az angolt, hogy nincs szüksége egy kis szöveges megerősí­tésre? Nem tudom, de az tény, hogy egy pici odafigyeléssel és empátiával, -ez az egyébként mesterinek nevezhető kiadvány- még tökéletesebb lehetett volna.

Pontszám: 9